search
Dankó Vanesa és Molnár Kitti
Dankó Vanesa és Molnár Kitti

Dankó Vanesa, valamint Boros Attila nyerte az U18-as mesterverseny leány, illetve fiú döntőjét.

A BTC-n készülő MTK-s játékos klubtársát, Molnár Kittit verte két szettben. A Vasas teniszezője a nyíregyházi Marso TC versenyzőjét, Riskó Rolandot győzte le magabiztos játékkal.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A legidősebbek fináléival zárult hétfőn délután a Nemzeti Edzésközpontban a 2021-es esztendő korosztályos Mesterversenyeinek sorozata. A koronavírusjárvány miatt decemberről az év elejére halasztott hagyományos nyolcas döntők közül az U12-est, valamint az U14-es és U16-ost már januárban megtartották, az U18-asoké maradt csak februárra. A részvétel alapjául valamennyi korosztályban a tavaly december 1-jei ranglista szolgált.

A leányoknál meglehetősen foghíjasra alakult a mezőny, ami korántsem új jelenség, hiszen ebben a korban, a felnőttség küszöbén, a hölgyek legjobbjai számára már sokkal nagyobb súllyal esnek a latba a nemzetközi pontszerzést biztosító külföldi tornák. Így eshetett meg, hogy a mesterverseny első kiemeltje a kijelölt ranglista ötödik helyezettje, Molnár Kitti lett, aki ráadásul még csak idén tölti a tizenhatot. Szabanin Natália és Tóth Amarissa, a korosztály két legjobbja viszont 2022-ben már hivatalosan is a felnőtt korosztályba lép át, így nekik ez lehetett volna az utolsó U18-as, hazai versenyük. Előbbi azonban nemrégiben átesett a koronavírus-fertőzésen, utóbbi pedig éppen Törökországban, felnőtt női ITF-viadalon versenyez.

− Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, hiszen az utóbbi időben volt egy apróbb térdsérülésem, ami miatt kevesebbet edzettem – mondta a döntő után Molnár Kitti, aki bár első kiemeltként lépett pályára, az előzmények miatt a szokásosnál szerényebb elvárásokkal érkezett a Nemzeti Edzésközpontba. A csoportmeccsek során mégis hibátlan teljesítményt nyújtott, Faludi Vivient 6:1, 6:2, Finak Esztert 6:1, 6:0, Mihálka Zsófiát pedig 6:2, 6:2-re verte. Az elődöntőben Murzsa Grétát is két szettben győzte le. – A körülményekhez képest tehát jól játszottam, a fináléban pedig értelemszerűen Vani jobb erőnléti állapota döntött, de az ütései is pontosabbak voltak. Megérdemelten nyert ellenfelem, csak amiatt vagyok csalódott, hogy nem tudtam szorosabb meccset játszani ellene.

A BTC-n Kaszás Benjamin irányításával készülő Dankó Vanesa viszont nagyon jó formában érkezett a mesterversenyre, hiszen január közepén G4-es junor ITF-tornát nyert Ausztriában. Hiába rangsorolták tehát másodikként Molnár Kitti mögött, szokásához híven a győzelem reményében vágott neki a négy napos küzdelemsorozatnak.

 

danko 2022danko 2022A leány U18 korosztály 2021-es mestere, Dankó Vanesa

 

− Mindig nyerni szeretnék, ám ezúttal a határozottságomat a formám és az eredményeim is megalapozták – beszélt a torna előtti terveiről Dankó Vanesa, aki Kittihez hasonlóan szettveszteség nélkül, veretlenül zárta a csoportmeccseket.  – A pályán számomra végig az volt a legfontosabb, hogy minden meccsre tökéletesen tudjak koncentrálni. Gyakorlatilag valamennyit a finálé szolgálatába állítottam, s amolyan felkészülési mérkőzésekként fogtam fel őket. Végülis úgy mentem végig a mezőnyön, ahogy azt előtte elterveztem, nem maradt bennem hiányérzet. Kitti ellen pedig az erőnlétem és a fejem döntött. A BTC-n nagyon jól érzem magam, fontos számomra, hogy egy kiváló csapat áll mögöttem. A mai győzelmet éppen ezért nekik szeretném felajánlani, különös tekintettel a teniszedzőmre, Kaszás Benjáminra, valamint a kondiedzőmre, Varga Antalra és a sportpszichológusomra, Nagy Cynthiára. Nagyszerűen felkészítettek erre a négy napos sorozatra. Nagy nyugalmat ad nekem, hogy egy profi csapat áll mögöttem, amelyben mindig bízhatok. Számomra pedig adott a teendő: dolgozni kell tovább.

A fiúk esetében sokkal kevesebb hiányzó volt, ráadásul a hazai ranglista két legjobbja, Boros Attila és Sztasák Jonatán egyaránt az indulók között volt. Egyikük sem okozott csalódást a csoportmeccsek során, hiszen mindketten veretlenül zárták azokat. Utóbbi ugyan kicsit nehezebben boldogult, mint Boros, aki csupán első meccsén, Szombathelyi Benedek ellen kényszerült nagy csatára. Az elődöntőben Sztasák sérülés miatt végül fel is adta vesztésre álló mérkőzését a nyíregyházi Riskó Roland ellen, aki az erősorrend hatodik helyezettjeként kisebb meglepetést okozva jutott a hétfői döntőbe.

− Az az igazság, hogy számomra most már az iskola is fontos, jövőre érettségizni fogok, ezért nem tudtam nagyon sokat készülni erre a tornára – ismerte el Riskó Roland, aki a csoportmeccsek során mind Kincses Kristófot, mind pedig Szombathelyi Benedeket két szettben győzte le, és az elődöntőben is magabiztosan vezetett Sztasák ellenében. –  A kemény pályán azonban nagyon jól jöttek a meccsek, éreztem a játékot, így sikerült döntőbe jutnom, aminek nagyon örülök. A mai döntő volt az ötödik meccsem, amire elfogyott az erőm, azt hiszem ez látható is volt. Ugyanakkor Attila a játék minden elemében kétségtelenül jobb volt nálam.

 

boros attila mester 2022boros attila mester 2022Boros Attila, az U18 korosztály 2021-es mestertornájának nyertese

 

A fiú mezőny elsőszámú kiemeltje, a Vasas 18 esztendős játékosa, Boros Attila abszolút favoritként vágott neki a tornának, s az első meccsén, Szombathelyi Benedek nyomban alaposan meg is izzasztotta a 6:3, 7:6(2) alkalmával.

− Az első nap nagyon rosszul ment a játék, azt is mondhatom, hogy szinte tragikusan játszottam – idézte fel a kezdés nehéz pillanatait Boros Attila, immáron az U18-as mesterverseny bajnokaként. – De hoztam a meccset, a következőn, Kincses Kristóf ellen, pedig már rá is éreztem a játékomra, s csupán egyetlen gémet veszítettem. Innentől kezdve nem volt megállás, és nyíl egyenesen haladtam a célom, vagyis a győzelem felé. Kicsit nagy volt a nyomás a vállamon, hiszen mindenképpen nyerni akartam, az első fordulóban is ezért voltam feszültebb a kelleténél, de végül jól kezeltem a helyzetet. A legjobb meccsem talán az elődöntő volt Szőke Ádám ellen, akivel nagyon színvonalas meccset játszottunk. A döntőben szerintem azzal nyertem, hogy kevesebbet rontottam és agresszívebb voltam ellenfelemnél. Örülök, hogy győzelemmel tudtam befejezni a hazai korosztályos karrieremet. Mostantól a felnőtt mezőnyben kell bizonyítanom!

Mesterverseny. Nemzeti Edzésközpont. Budapest. U18.
Leányok. Döntő:
Dankó Vanesa Dalma (MTK Budapest) – Molnár Kitti (MTK Budapest) 6:1, 6:2. Elődöntők: Molnár – Murzsa Gréta (Vasas SC) 6:4, 6:3; Dankó – Finak Eszter (Medikus SE) 6:1, 6:0.
Fiúk. Döntő: Boros Attila (Vasas SC) – Riskó Roland (Marso TC) 6:0, 6:3; Elődöntők: Boros – Szőke Ádám (Pasarét TK) 6:0, 6:2; Riskó – Sztasák Jonatán (Tenisz Műhely) 6:2, 3:0 (sérülés miatt feladta).

 

risko roland 2022risko roland 2022A mestertorna ezüstérmese, a nyíregyházi Riskó Roland

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline