search

Nem várt sokat a Magyar Tenisz Szövetség elnöke és elnöksége: a hamis PCR-leletek kapcsán pénteken megszüntette az ügyet intéző szövetségi alkalmazott munkakörét, felfüggesztették a sportigazgató munkáját, fegyelmi eljárást indítottak a főtitkár, a sportigazgató és hat szövetségi edző, valamint a keretorvos ellen.

Íme a részletek:

 

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke abban az ügyben, amiben a teniszezőknek a Semmelweis Egyetem nevében hamis PCR-leleteket állítottak ki.

A feljelentésben azt írják, az MTSZ tudomására jutott, hogy vélhetően több versenyző, edző és szövetségi alkalmazottnak volt hamis PCR-lelete, ezeket pedig külföldi utazásokhoz és versenyrészvételekhez használták. Az MTSZ szerint ez több bűncselekményt is jelenthet: hamis magánokirat felhasználását, közokirat-hamisítást és közfeladati helyzettel visszaélést.

Az MTSZ ezután csütörtökön, február 3-án belső vizsgálatot folytatott le, amin versenyzőket, edzőket és szövetségi alkalmazottakat hallgattak meg.

Pénteken Lázár János személyesen ment be a Magyar Tenisz Szövetséghez, és kirúgott embereket. A Magyar Tenisz Szövetség pénteken rendkívüli ülést is tartott, az elnökségi határozatok szerint ezen arról döntöttek, hogy

* megszüntetik a válogatott csapatok szervezési feladatait munkaköre szerint ellátó, Marosi Katalin munkavállaló munkaviszonyát.
* Szövetség sportigazgatóját, Sávolt Attilát a szükséges vizsgálatok lefolytatásáig, legfeljebb a jogszabályok által lehetővé tett időtartamra felfüggeszti.
* felhívták a Fegyelmi Bizottság elnökét, hogy folytasson le fegyelmi eljárást a Szövetség alkalmazásában álló hat szövetségi edzővel, a Szövetség főtitkárával, a Szövetség sportigazgatójával, valamint az érintett PCR-tesztek elvégzéséért felelős orvossal szemben.
* felkérik az ellenőrző testületet, hogy haladéktalanul folytasson le további,
részletekbe menő tényfeltáró vizsgálatot minden világranglista ponttal
rendelkező magyar teniszjátékos vonatkozásában.

„Alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a COVID-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a Szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek” – írta a Magyar Tenisz Szövetség csütörtöki közleményében.

Azt nem részletezik, pontosan milyen visszaélések történtek, csupán annyit közölnek, hogy az elnökség utasítására vizsgálni fogják, történhetett-e bármilyen visszaélés tavaly a teniszezők és a sportszakemberek tesztelésénél.

Az ügyben fegyelmi eljárás is indul, és az elnökség kezdeményezte a szövetség elnökénél, Lázár Jánosnál, hogy az alapos gyanúra tekintettel tegyen feljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. A szövetség mindenben együttműködik a vizsgálatot folytató hatóságokkal, a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogja a nyilvánosságot – tették hozzá.

FELJELENTÉS

A Blikk információi szerint a tavaly novemberi Davis-kupán résztvevő válogatott tagjainak állítottak ki hamis igazolásokat PCR-tesztekről, mielőtt elutaztak volna a Torinóban megrendezett csoportmeccsekre. A birtokukba jutott email alapján nemcsak a felnőtt csapatnál fordulhatott elő ilyesmi, hanem az utánpótláskorú versenyzőknél is. A 24.hu eközben arról ír, hogy a legjobb magyar teniszezők is érintettek lehetnek, sorra hallgatják meg őket a szövetség székházában.

A Semmelweis Egyetem is közleményt adott ki az üggyel összefüggésben, ebben azt írják, hogy az SE rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében, több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

A belső eljárás lezárását követően az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint a Magyar Tenisz Szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó, ún. „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem.

*

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége mélyen elítéli a történteket, megteszi a szükséges és jogszerű etikai lépéseket a hamis oltási igazolásokat kiállítókkal szemben - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

„A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megdöbbenéssel értesül arról, hogy miközben a Covid-19 járvány több, mint negyvenegyezer honfitársunk életét követelte és már második éve hatalmas terhelést okoz az egészségügy dolgozóinak, vannak olyan kollégák, akik anyagi vagy egyéb érdekből hamis oltási igazolásokat, hamis teszteredményeket adnak ki” – fogalmaztak a közleményben. Hangsúlyozták, hogy ez az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet.

*

Érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet a 24.hu pénteki írása:  miközben a Magyar Tenisz Szövetség csütörtöki közleménye szerint csupán „az elmúlt 48 órában” derült ki, hogy visszaélések történhettek a COVID-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, a hírportál megkeresésére Sütő Csilla főtitkár elárulta, válogatott keretorvos és egészségügyi vezető szerződését hetekkel ezelőtt, január 14-én felbontották.

Ehhez képest dr. Szatmári Attila neve még február 5-én is ott szerepelt a szövetség hivatalos weboldalán a szakmai munkát végzők csoportjában.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline