search

A napokban ünnepelte tizennyolcadik születésnapját.

Szabanin Natália remekelt a budapesti ITF-tornán. Az idén még csak tesztelte önmagát, ám december végén lezárul egy korszak sportkarrierjében, és végérvényesen belép a felnőttek közé.

 

Lapszemle (mtk.hu) * Az MTK Budapest tehetséges teniszezője, Szabanin Natália néhány hete a budapesti, 25 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán bravúros teljesítménnyel egyesben az elődöntőig, míg párosban a döntőig jutott. Az egyéni elődöntőt klubtársa, Jani Réka ellen vívta, azonban másfél szettnyi játék után sérülés miatt feladta a mérkőzést.

„Nagyon örültem neki, hogy a budapesti huszonötezres versenyen ilyen jól ment a játék. Sikerült összeraknom a teniszem, és egészen az elődöntőig minden ideálisan haladt, majd a könyöksérülés miatt fel kellett adnom az elődöntőt. Érződött, hogy már nem az első meccsem volt, fizikailag sokat kivettek belőlem a korábbi találkozók. Ehhez a szinthez alkalmazkodnom kell még, hogy jobban bírjam a sorozatterhelést. Persze, a torna végződhetett volna jobban is, de az összképet nézve mindenképpen pozitív élményekkel zártam azt a hetet. Szerencsére a sérülésem nem volt igazán komoly, így azóta rendbe is jött teljesen, és újra edzhetek" – nyilatkozta Szabanin az MTK Budapest honlapján.

Ám ezzel még nem ért a versenyszezon Szabaninnak, a salakos tornák után a keménypályás viadalok következnek az év végén.

„Mivel ebben a tanévben fogok érettségizni, emiatt – a tenisz mellett – a következő hetekben az iskolára is nagy hangsúlyt kell fektetnem, majd novemberben biztosan elindulok még néhány fedettpályás tornán. Meglátjuk, a ranglistás helyezésem hol, mire lehet elég, de a 15 és 25 ezres versenyek közül fogunk az edzőimmel nézegetni."

Natália néhány nappal ezelőtt, október 11-én ünnepelte a 18. születésnapját, és a 2021-es év végén kiöregszik a juniorkorból, ezzel lezárul egy korszak, és végérvényesen belép a felnőttek közé.

„Igazából lelkileg lesz nehezebb átszokni a felnőttmezőnybe, mivel az összes barátom juniorkorú még. Sok jó emlék fűz hozzájuk a korosztályos versenyekről. Leginkább a pályán kívüli közeg fog hiányozni a juniorból, de attól kevésbé tartok, hogy a felnőttszinttel nem tudom felvenni a versenyt. Természetesen, kell még sok rutin a legjobbak között, rengeteg munka áll még előttem, viszont úgy állok hozzá, hogy ha a tenisz jól megy majd, és jönnek az eredmények, akkor a pályán kívül dolgok is a helyükre kerülnek – fogalmazott a fiatal játékos, majd a a szeptemberi New York-i élményeit is felidézte. – Éppen emiatt fura érzés volt bennem a mostani US Openen, hiszen a legtöbb játékossal most jó darabaig nem találkozom, valamint a Grand Slam-tornák hangulata is hiányozni fog, de remélem nem kell sokat várnom, hogy a felnőttben újra ott legyek valamelyiken – ezért dolgozom minden nap."

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline