search
Velcz Zsombor és Valkusz Máté tornagyőztes volt Pozsonyban
Velcz Zsombor és Valkusz Máté tornagyőztes volt Pozsonyban

Kettős tornagyőzelmet ünnepelhetett a hétvégén Pozsonyban Valkusz Máté. A 15 ezer dolláros összdíjazású ITF-tornát egyesben, Velcz Zsombor oldalán pedig párosban is megnyerte.

A korábbi junior világelső ismét jó formában és egészségesen versenyez, s minél előbb szeretne visszatérni a Challenger-mezőnybe.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A világ teniszélvonalába nem vezet könnyű út, ám vannak játékosok, akik kiemelkedő tehetségük ellenére is a lehető legrögösebbet kénytelenek járni. Közéjük tartozik a 23 esztendős Valkusz Máté is, aki világelsőként kezdte utolsó juniorévét, miután azt megelőzően olyan játékosokat vert többször is, mint Denis Shapovalov, Felix Auger-Aliassime vagy Casper Ruud. Máté azonban egykori ellenfeleivel ellentétben jelenleg az ATP világranglista 552. helyén áll, s nem a US Openre készül, hanem a pozsonyi 15 ezer dollár összdíjazású ITF-viadalra, amelyen első kiemeltként indul, s az iráni Hamidreza Nadaf (1085. ATP) vár rá az első fordulóban.

A karriercsúcsát 2018. decemberében, az ATP 242. helyén elérő fiatal a lehető leghiggadtabban készül a mérkőzésre, s ugyanúgy az előtte álló hosszú út egyik macskaköveként tekint rá, mint a múlt heti szintén Pozsonyban rendezett hasonló tornán aratott kettős győzelmére. Talán csak a július végi kottingbrunni diadal lóg ki a sorból. S nemcsak azért, mert az egy 25 ezer dollár összdíjazású viadal volt.

− Az a győzelem különösen jól esett, hiszen a márciusi csuklósérülésem miatt két hónapot ki kellett hagynom, s egyetlen hónap felkészülés után azonnal tornát nyertem – értékeli az ausztriai sikert Valkusz Máté, akit az elmúlt évek során sérülések és egészségügyi problémák sorozata akadályozta a folyamatos és tervszerű munkában. – Ugyanakkor azt is bizonyítottam, hogy még egy sérülés sem tud eltéríteni az utamról. Az akarat, a technika, az erőnlét és az egészség egyaránt ott van bennem. És történjék bármi, nem adom fel a célokat, amiket oly régen magam elé tűztem. Tudom, hogy nekem már senki nem hisz, éppen ezért most már azt szeretném, hogy az eredmények beszéljenek helyettem. Mások talán elkeseredtek volna, ha azt látják, hogy sorban mindenki kiáll mögülük, engem inkább motivál a pillanatnyi helyzet. S ha pénzügyi okok miatt a párost is be kell vállalnom, hát bevállalom. Van, akit stresszel, hogy egy ilyen helyzetben muszáj nyernie, engem egyáltalán nem zavar. Inkább feldob.

A tavalyi évet az 570. hely környékén záró Valkusz nem teljesítette az MTSZ által meghatározott mérföldköveket, így utazási és versenyzési támogatásban idén már nem részesülhetett, viszont a Nemzeti Edzésközpontban továbbra is a férfi Next Generation csapatával készülhet, miközben Palágyi Miklós és Noszály Sándor tanácsaira is számíthat. A Somogyi Electronic-GYAC játékosa azonban nem fél az önállóságtól, inkább kihasználja az abban rejlő lehetőségeket. A tenyeresét például saját maga javította ki, s úgy gondolja, ennek eredménye volt az ausztriai győzelem is.

 

noszaly es valkusz 25 ezres ausztria 2021noszaly es valkusz 25 ezres ausztria 2021Noszály Sándortól Ausztriában is hasznos tanácsokat kapott Valkusz, így volt okuk a közös örömre

 

− Volt a fejemben egy emlék a régi játékomról, amelyben a tenyeresemet fegyverként használtam – magyarázza a pillanatnyilag legfontosabb technikai változást Valkusz. – A kényszerpihenők során azonban kiment a kezemből a megszokott mozdulat, s a visszatéréskor másképpen kezdtem ütni. Én pedig nem értettem, miért nem megy úgy, mint korábban, miért nem tudok ugyanolyan erőt belevinni, mint azelőtt. Fél évig szenvedtem, míg végül rájöttem, hogy mi a baj. A pozsonyi tornán egyébként minden nap volt egy egyes és egy páros meccsem, majd ezt követően fél órán keresztül gyakoroltam a régi-új tenyeresemet. A befektetett munka ezúttal is megtérült.

A legnagyobb változás azonban Máté egészségi állapotában következett be, amíg nem játszhatott szépen kikúrálta valamennyi nyavalyáját. Egy nagyon kemény tisztító diétát követően teljesen száműzte az étlapjáról a cukrot, a glutént és a laktózt, s most a lehető legegészségesebben próbál étkezni. Ennek köszönhetően fizikálisan jobban érzi magát, mint valaha, eltűntek a görcsök, miközben duzzad az erőtől. Ezt a változást is kizárólag saját magának köszönheti, egyedül járt a problémái végére.

Persze vannak, akik a legrosszabb pillanatokban is kitartottak mellette, s akiknek ezért mindig hálás lesz. Nem is a konkrét támogatás, sokkal inkább a feléje sugárzott hit miatt:

− A győri csapatkapitányom, Somogyi Zsolt folyamatos jelenléte hatalmas biztonságérzetet ad, s tudom, hogy ő mindig mellettem fog állni. Ha az életem úgy alakul, ahogy tervezem, akkor olyan emberré szeretnék válni, mint ő, aki önzetlenül támogatja a magyar teniszt és a fiatal tehetségeket. Korábbi edzőmmel, Kuhárszky Zoltánnal is jó kapcsolatot ápolok, rendszeresen találkozunk és beszélgetünk, s mindig a legjobbat akarja nekem. Rajtuk kívül Hárs Gábor igyekszik segíteni, ám ennél is sokkal fontosabb, hogy ők hárman minden körülmények között bíztak a visszatérésemben, ami nekem nagyon sokat jelentett.

 

valkusz somogyi 2011valkusz somogyi 2011Valkusz Máté és Somogyi Zsolt

 

A legjobban azonban Valkusz Máté bízott saját magában, soha még csak fel sem merült benne annak a lehetősége, hogy bedobja a törölközőt. S most is pontosan tudja, hogy a 15 ezres és a 25 ezres mezőnyön keresztül vezet az út a Challengerek világába, ahová minél előbb szeretne ismét eljutni.

− Olyan ez, mint az iskola, aki nem járja ki az osztályokat, az nem léphet feljebb, nem lesz jó munkahelye. Persze vannak magántanulók, akiknek nem kell bejárniuk az órákra, csak a vizsgákra, de mi nem tartozunk közéjük. Úgyhogy járjuk az utunkat. Egyébként most sem a pénzre vagy a pontokra figyelek, hanem arra, hogy meccsről meccsre jobban játsszak és fejlődjek. Egy nehéz találkozó után a következőn már könnyebben léphetek tovább, ha megtanultam a korábbi szituációk megoldását. Azért vagyok most ennyire nyugodt, mert én egyszer ezt az utat már végigjártam, tudom milyen. Nehéz, de járható. Az év elején még az is megtörtént velem, hogy egy tizenötezresen kellett kvaliznom. Ehhez képest nagyon jó látni, hogy most Pozsonyban már első kiemelt vagyok. Ha semmiből jönnék, talán most ünnepelnék, de így ez már fel sem merül. Inkább megyek tovább, s teszem a dolgom. Még akkor is, ha a befagyasztott ranglisták miatt nem olyan könnyű mozdulni. Csupán két-három jó verseny kell, s meglesz a Challenger-kvalifikáció. Akkor miért is adnám fel? – teszi fel zárásként Valkusz Máté a költői kérdést, amely számára soha nem volt igazi lehetőség.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline