search
A díjazott és az államelnök, mindketten rendszeres teniszezők - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A díjazott és az államelnök, mindketten rendszeres teniszezők - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Büszke lehet a magyar tenisz, hogy a sportág örök barátja és rendszeres művelője ilyen magas kitüntetést kapott.

A 2019-es szenior ranglistán a 80+ kategóriában negyedik helyen jegyzett Vizi E. Szilveszter a legmagasabb állami díjat, a Szent István-rendet vehette át a Sándor palotában augusztus 20-án.

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke 84 esztendősen is aktív teniszező. Kitüntetéséhez szívből gratulálunk!

 

MTI/tenisz-palya.hu/MTSZ * A legrangosabb állami kitüntetést 2021-ben a két volt akadémiai elnöknek kutatói pályafutásukért, a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért, oktatói munkásságukért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepükért ítélték oda.

„Hagyományaink szerint nemzeti ünnepünkön a Szent István-rend átadásával a legkiválóbbaknak adjuk meg a kellő tiszteletet. Ma azoknak, Lovász Lászlónak és Vizi E. Szilveszternek, akik Eötvös Loránd méltó utódai voltak a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztján. Méltó utódok, kiváló tudósok, jó magyarok” – mondta Áder János a Sándor-palotában augusztus 20-án a kitüntetések átadásakor.

Vizi E. Szilveszter munkásságáról szólva a köztársasági elnök elmondta, hogy a kutató tankönyvi adatoktól merőben eltérő állításait eleinte kétkedéssel, hitetlenkedéssel és távolságtartással fogadták. Vizi E. Szilveszter azonban tudta, hogy „a felfedező legelőször mindig egyedül van”, és ezért ragaszkodott az igazához. Oxfordi eredményei áttörést hoztak az idegsejtek közötti kommunikáció megértésében. „Ezzel kapcsolatos tanulmánya klasszikussá vált, a kezdeti elutasítást követően számos elismerést kapott, tudományos kutatók hivatkozási alapja lett” – mondta Áder János, hozzátéve, hogy ez a felbecsülhetetlen jelentőségű tudás áttörést hozott az agykutatásban és egészen új utakat nyitott a gyógyszerkutatás előtt.

Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született Budapesten. Nős, két gyermek apja, felesége Ádám Veronika orvos-biokémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kezdte, diplomáját végül a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1961-ben. 1969-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1977-ben akadémiai doktori értekezését. 1985-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává. 1965-től 1969-ig Oxfordban kutatott és dolgozott Sir William Paton munkatársaként. 1977-ben átvette egyetemi tanári megbízatását, majd az Egészségügyi Minisztérium Tudományos Kutatási Főosztályának helyettes vezetője, 1981-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese, majd 1989-től főigazgatója lett.

Vizi E. Szilveszter a központi és perifériás idegrendszer ingerületátvitele, valamint a kémiai ingerületátvitel farmakológiája terén végzett világszerte elismert kutatásokat. Pályafutása egyik legnagyobb eredménye az agyműködés Oxfordban kidolgozott új modellje volt.

Munkáját 1978-ban Akadémiai Díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2003-ban a Prima Primissima díj birtokosa lett, 2012-ben megkapta a Corvin-láncot, valamint a Széchenyi-nagydíjat. 2017-ben neki ítélték oda az Akadémiai Aranyérmet.

A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé 2002-ben választották meg, és két cikluson át, 2008-ig irányította az intézményt. Egyebek mellett az ő nevéhez köthető a Mindentudás Egyeteme előadás-sorozat elindítása, melynek egyben első előadója is volt.

Évtizedek óta a teniszpályák rendszeres látogatója, a sportág barátja és aktív művelője.

Amikor munkája engedi, a társasági tornákon, a szenior szövetség hivatalos versenyein is részt vesz. A 2019-es évzáró rangsorban a 80+ korosztályban a negyedik helyen jegyezték, s az idén is ott volt a keszthelyi tradicionális versenyen, a Lénárt László nevét viselő magyar nemzetközi szenior teniszbajnokságon. Izgalmas meccseket vívott, régi barátaival csevegett, jól érezte magát "családi" környezetében. Két győztes mérkőzéssel elődöntős helyen zárt, csak külföldi vetélytársai előzték meg a bronzérmes Vizi. E. Szilvesztert.

Aki így könnyen lehet, hogy a szenior korosztály ősszel Mallorcán esedékes világbajnokságára utazó magyar válogatottba is kvalifikálta magát.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline