search

A Római-parton rendezett WTA-tornán elődöntős szereplésével Gálfi Dalma volt egyesben a legsikeresebb magyar. Az MTK Budapest játékosa a nehéz évkezdet után a nyár elején lépett rá ismét a siker útjára. Csapatát francia edzőjén, Bastien Fazincanin kívül Vaskó Balázs és Bukta Ágnes alkotja, de szülei segítségére is számíthat.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Felnőtt pályafutásának legszebb sikerét érte el a Római Teniszakadémián megrendezett Hungarian Grand Prix küzdelmein Gálfi Dalma, hiszen korábban még soha nem jutott WTA-torna elődöntőjébe. De még negyedbe, vagy nyolcadba sem. Pedig korosztályos játékosként mindent elért, amit tizennyolc éves koráig egy teniszező elérhet. Az MTK Budapest hamarosan 23 éves játékosa számára mégsem vezetett nyílegyenes út a felnőtt élmezőnybe. Éppen ezért tartja most különösen értékesnek az utóbbi egy hónap eredményeit. Budapest előtt ugyanis egy 25 ezer dollár összdíjazású viadalt megnyert, egy 100 ezresen pedig döntős volt. Mindkettőnek Franciaország volt a színhelye.

− Az elmúlt években sokszor éreztem igazságtalannak, hogy különösen sok nehézséggel találtam magam szemben – tekint vissza a felnőttek között mögötte álló öt esztendőre Gálfi Dalma. – De most úgy gondolom, valamilyen szinten mindez csak a javamat szolgálta. A legnehezebb, kifejezetten reménytelen pillanatokban sem adtam fel, mindig mentem tovább, egyre erősebb és erősebb lettem. S bár technikailag és erőnlétileg egyaránt fejlődnöm kell, hiszen még a legjobbak is hétről hétre megújulnak, nálam most a mentális érés, megértés az, ami vízválasztónak bizonyult.

Pedig alig fél évvel ezelőtt még álmodni sem mert hasonló sikerről a balatonfüredi fiatal. December elején egy komolynak látszó hátsérülés lépett az életébe, amely azért volt rémisztő, mert nem találták az okát. Dalmának komoly fájdalmai voltak, Dubai-ban, az Australian Open selejtezőjében fájdalomcsillapítókkal lépett pályára. Nem mintha bárki is kényszerítette volna erre, ám ő úgy gondolta, egy Grand Slam-tornát teniszező egyszerűen nem hagyhat ki. Ezt követően a gyógytornászok nagyjából összerakták, de még korántsem volt 100 százalékos formában, amikor tavasszal kiújult a sérülése.

− Ekkor végre megtaláltuk a baj okát és célzott gyógytornával, fizioterápiával és más terápiákkal tünetmentessé váltam – beszél sérüléséről Gálfi Dalma, aki tudja, hogy élete végéig kísérni fogja ez a probléma, ám most már azzal is tisztában van, mit kell tennie a karbantartásához. – Mentálisan különösen nehéz időszak volt, hiszen tavaly ősszel két fordulót is mentem a Roland Garros selejtezőjében, s emiatt sikeres évkezdetre számítottam. A koronavírus-járvány ugyanakkor francia edzőmmel, Bastien Fazincanival is egy teljes évre elválasztott bennünket. Végül április első hetében edzőtáborozhattam nála Franciaországban, de ahogy már említettem, éppen ekkor újult ki ismét a hátfájásom. Május elején döntős voltam a prágai huszonötezresen, majd a Roland Garros selejtezőjének első körében veszítettem három szettben. Ezt követően Bastiennal a folytatás mellett döntöttünk, s bár a horvátországi WTA-tornán csak egy meccset tudtam nyerni, mégis meghatározó pillanat volt a kettőnk kapcsolatában. Egy nagyon komoly beszélgetésünk végre felnyitotta a szememet. A következő viadalon ugyan nem játszottam még túl jól, de már másképp álltam hozzá a dolgokhoz. Úgy ahogy, Bastiennal megbeszéltük. Ennek köszönhetően négy év után nyertem ismét tornát, ami hatalmas lökést adott az önbizalmamnak.

 

galfi dalma es bastien fazincanigalfi dalma es bastien fazincaniBastien Fazincani és Gálfi Dalma

 

Dalma és edzője úgy gondolják, hogy az igazán nagy dolgok mindig a színfalak mögött, a hétköznapokban történnek. Az elmúlt időszak meghatározó meccseként éppen ezért nem is valamelyik ismert játékos elleni győzelmét emeli ki, hanem egy a selejtezőből érkező 20 éves francia lány elleni negyeddöntőjét. Margaux Rouvroy nemcsak fiatalabb volt nála, de akkor még a világranglistán is csak a 827. helyen állt.

− Tipikusan a fekete ló esete volt, ismeretlen és kiszámíthatatlan – idézi fel a magyar teniszezőnő a számára különösen fontos találkozót. – Iszonyú kellemetlen stílusa volt, nem adott ritmust a játéknak, miközben folyamatosan variált. Mentálisan borzasztóan kifárasztott, hiszen tudtam, hogy nyernem kell. Ha másfél évvel korábban találkozunk, biztosan szétszedett volna fejben. Úgy éreztem, ha ez sikerül, bármire képes vagyok. Sikerült. A történet csattanója, hogy mindez egy a mezőnyben névtelen fiatal ellen történt. Ahogy senki nem látja, mennyit dolgoztam az elmúlt időszakban, úgy azt sem látta senki, hogy valahol a francia vidéken, a semmi közepén, kiküzdöttem ezt a meccset. De úgyis csak az számít, hogy mi tudjuk és értékeljük is ezeket a pillanatokat.

Dalma itt elsősorban Bastien Fazincanira gondol, akivel 2019 januárjában kezdte meg a közös munkát, ám eddig nem volt lehetősége arra, hogy teljes munkaidőben foglalkoztassa őt. Ezért amolyan félállásban segíti Dalmát, ami csupán az időkeretekre vonatkozik. Lélekben mindig és mindenhová elkíséri.

− Bár korábban is nagyon jó edzőim voltak, akiknek nagyon sokat köszönhetek, kifejezetten szerencsésnek érzem magam azért, hogy megtaláltam Bastient. Vakon meg tudok bízni benne, ami az én esetemben nagyon ritka. Előre látja az utamat, s akkor is látta már, amikor én még nem. Bevallom őszintén, hogy számomra még most sem teljesen tiszta a kép, de bízom benne, és a tudásában. Tudom, hogy jó irányba vezet – foglalta össze röviden francia edzőjéhez fűződő kapcsolatát Dalma, akinek csapatához júniusban csatlakozott a profi karrierjét nemrégiben befejező és az edzősködés felé kacsingató Bukta Ágnes.

– Denainbe éppen senki sem tudott elkísérni, így jött a képbe Ági. A kettőnk találkozása pedig remekül sikerült, hiszen azonnal tornagyőzelemmel indítottunk. Nagyszerűen megérti a problémáimat, és sokszor éppen csak ennyire van szükségem. A pályán és azon kívül egyaránt jó a kapcsolatunk, motivált és szívesen van velem. Szerintem neki is nagyon jó kezdet ez, hiszen az irányvonalat Bastien szabja meg, aki elismert és tapasztalat mester, sok mindent lehet tanulni tőle. Rajtuk kívül Vaskó Balázs tartozik a teamhez, ő a kondiedzőm és persze a szüleim is el-elkísérnek egy-egy versenyre. Próbáltam egyedül utazni, nekem az sajnos nem jött be. Hosszú távon azt szeretnénk, ha Bastien a főállású edzőm lehetne, ám ehhez egyelőre még nincsenek meg szükséges feltételek.

A Római-partra a lehető legjobb előjelekkel érkezett Gálfi Dalma, hiszen Contrexeville-ben, 100 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán döntőzött. Legyőzője, a világranglista 80. helyezettje, Anhelina Kalinina Budapesten is a fináléig menetelt, igaz ott már alulmaradt a kazah Julia Putyincevával (WTA 35.) szemben. A francia tornára Dalma edzőjével az All In Tennis Academy pályáin készült fel, s meccsről meccsre egyre jobban játszott. Mestere számára is ekkor vált világossá, hogy tanítványa megértette korábbi intelmeit.

Meg kell tanulni elfogadni a rossz napokat – osztja meg velünk Dalma a számára legfontosabb útmutatásokat. – De úgy, hogy rendületlenül kell tovább haladni azon az úton, amit az edződ kijelölt a számodra. Bármilyen kudarc is ér, nem szabad letérni róla, ki kell tartani. Mi ugyanis nem a pillanatnyi sikert keressük, hanem a hosszútávút. Ehhez persze hit és bizalom szükséges, ami mindkettőnkben megvan.

 

galfi dalma gyozelem denainben 25 ezres 20210620galfi dalma gyozelem denainben 25 ezres 20210620Tornagyőzelem Denainben

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline