search
Turi Zsuzsa mindhárom éremből nyert egyet, Szerencsésné Miltényi Éva aranyat és két ezüstöt halászott a balatoni versenyről
Turi Zsuzsa mindhárom éremből nyert egyet, Szerencsésné Miltényi Éva aranyat és két ezüstöt halászott a balatoni versenyről

A pandémia és a nyári időpont miatt a szokottnál kevesebb résztvevővel, mégis sikeresen rendezték meg a Lénárt László szenior emlékversenyt Keszthelyen. Az ITF-torna nemcsak a tenisz, de a Balaton-parti város számára is jó reklám. Honlapunk a viadal legidősebb hölgyversenyzőjével, a 86 esztendős Mikola Elenával is beszélt a szeniorok sportjáról.

Riport sok fotóval, minden eredménnyel.

 

Gy. Szabó Csilla és Árvay képes riportja (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Negyvenharmadik alkalommal rendezték meg Keszthelyen az ITF hagyományos szeniorversenyét. Rendhagyó időpontban, s ennek megfelelően rendhagyó melegben versenyeztek a 30 év feletti hazai és külföldi játékosok. A hagyományok szerint szeptember első hetében gyűlt volna össze a szeniorok népes nemzetközi mezőnye a balatoni városban, a koronavírus-járvány miatt azonban a világbajnokságot ősz elejére tolta az ITF, a hazai szervezők pedig nem akartak ütközni a fontos eseménnyel. Inkább nyár közepi időpontot választottak.

A korábbi években három-négyszáz játékos nevezett be a versenyre, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez Magyarország legnagyobb létszámú teniszversenye, az összes korosztály figyelembevételével – vezette be honlapunkat a rendezés műhelytitkaiba Bíbok Tamás versenyigazgató. – Idén az ismert járványügyi helyzet, valamint a korai időpont miatt kicsit kevesebben vagyunk, elsősorban a külföldiek számára jelentett nehézséget az utazás megszervezése. De még így is több mint százhetven egyéni nevezőnk volt (172), a párosok révén pedig a kétszázat is meghaladtuk (206). Közel negyven versenyszámot (39), rendeztünk, 246 meccs zajlott a pályákon keddtől szombat estig.

A nagy múltú keszthelyi nemzetközi veterán verseny egyik legszorgosabb résztvevője, s immár csaknem egy évtizede névadója a 2013-ban elhunyt Lénárt László, aki nyolcvan esztendős kora után is rendszeresen teniszezett, versenyzett. A külföldiek által is tisztelt, szeretett Lencsi Bácsi tizenötszörös magyar csapatbajnok volt együttesével, az Ú. Dózsával, s a klub örökös bajnoka címét is elnyerte. Egyesben kétszer játszott elődöntőt az országos bajnokságon. Szeniorként korosztályában Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes, sokszoros ranglistavezető volt. Hazai pályán, de külföldön is alig-alig talált legyőzőre korcsoportjában („Veterán korszakom kezdetén Bujtor Frici vert meg egyszer”), kitartásáról, sikereiről pedig azt mondta, hogy az állandó edzés a recept, s ennek köszönhető, hogy „a lábmunka és a gyors mozgás volt az erényem egész pályám alatt”.
Nyolcvankilenc esztendős korában halt meg, s tiszteletére azóta az ő nevét viseli a legrangosabb hazai veterán viadal.

 

lenart lencsilenart lencsiA viadal névadója, Lénárt László itthon és külföldön a szenior tenisz elismert egyénisége volt

 

A korábbi években a part menti Helikon Szálloda és annak nyolc pályája volt a verseny központja, ám az ott zajló felújítási munkák miatt idén más helyszínt kellett keresni. Így került a versenyközpont a Kristály Hotelbe, a meccsek pedig Sun Tennis Club és a Helikon Tenisz Klub pályáira.  A területi megosztottság azonban nem okozott fennakadást, a versenyzők gyorsan megtanulták, mit hol találnak, s egyébként is pár száz méteres távolságokról volt csupán szó. A szervezők ráadásul mindenkit megpróbáltak folyamatosan ugyanarra a helyszínre beosztani, hogy minél kevesebbet kelljen járkálniuk.

− A körülmények mindig lehetnek jobbak, de amit személyesen meg lehetett tenni, azt megtettük azért, hogy a versenyzők jókedvűen és elégedetten játszhassák végig a hetet – folytatta Bíbok Tamás a rendezői oldal bemutatását. – Alapvetően mindenki boldog volt, hogy két év után ismét pályára léphet, hiszen ne feledjük, a pandémia alatt ez a korosztály veszélyeztetettsége miatt egyáltalán nem versenyzett. A szenior viadalok szépsége egyébként is a hangulatban rejlik. Itt is komoly meccsek zajlanak, de legalább ilyen fontos, hogy barátságok születnek, a már meglévő régi kapcsolataikat pedig ápolják a résztvevők. Fantasztikus dolognak tartom, hogy valaki nyolcvan-nyolcvanöt évesen veszi a fáradtságot, felkerekedik és benevez egy hétre, miközben a forróságban még meccseket is játszik.

 

mikolamikolaAkárcsak az őszi magyar bajnokságon, most a keszthelyi nemzetközi tornán is remekelt a magyar szuper szenior trió: Döbrei Éva, Lanstiák Éva és Mikola Elena

 

A versenyigazgató szavainak igazolásáért pedig nem is kellett messze menni, hiszen a Sun Tennis Club egyes pályáján éppen a női mezőny rangidőse, Mikola Elena játszott. S bár a jó modor okán nem kívántuk életkorát firtatni, ő büszkén vállalta 1935-ös születési dátumát.

− Bizony nyolcvanhat éves vagyok, s bár gyerekkoromban teniszeztem és ügyesnek is találtak, én végül az alpesi síelés mellett döntöttem, abban szereztem edzői diplomát és dolgoztam közel húsz éven át. Nyugdíjba vonulásomkor kapcsolódtam újra be a teniszéletbe, de ez is már egy jó két évtizedes sztori – meséli történetét a civilben villamosmérnök Mikola Elena, aki nyolcvan évesen nyert világbajnokságot vegyes párosban egy ausztrál teniszező oldalán. – A vb címre nagyon büszke vagyok, igazából azért játszom, mert mozogni kell. Hetente háromszor-négyszer megyek le a pályára, ahogy összejön. Egyesre nagyon ritkán van alkalmunk, inkább párosozunk. Az az igazság, hogy kicsit lusta vagyok már a futáshoz. A pandémia miatt kevesebbet mozogtam a szokásosnál, ami sajnos meg is látszik a játékomon. Életemben először síelni sem mentem.

A keszthelyi tornát viszont nem hagyhatta ki az örökifjú játékos, aki egyelőre nem tervezi, hogy visszavonulna. Honlapunknak úgy fogalmazott, addig teniszezik, ameddig lehet, és ameddig bírja.

Keszthely legeredményesebb szenior játékosa, a szintén világbajnok Mészáros László szerint valóban ritkább volt idén a mezőny, ám a legjobbak ennek ellenére is eljöttek. A 700-as versenyekből a járvány miatt most amúgy is kevés van, ami jó motivációt jelent azok számára, akiknek fontos az eredmény.

− Az az igazság, hogy nagyon szeretek nyerni – indokolta Mészáros László a közel harmincöt éves múltra visszatekintő szeniorkarrierjét. – Mondhatnám azt, hogy a teniszért magáért játszom, de sokkal inkább a küzdésért, a küzdelemért. Szerintem itt az a szép, hogy bizonyos kor fölött is játszik az ember. Meg kell nézni a nyolcvan-kilencven éveseket, és példát venni róluk. Kimegyek külföldre, néha a legidősebbek is úgy futnak, mint a nyúl. Gyakran el kell gondolkodnom azon, hogy milyen korosztályban is lehet az illető. Nekem valószínűleg jó a genetikám, ráadásul egész életemben sportoltam. Miért is hagynám abba?

Valóban, miért is?

 

horvath imre pintererdei szekrenyeshorvath imre pintererdei szekrenyesVezetők egymás között. Horváth Imre keszthelyi klubelnök, Pintér András a szeniorok korábbi vezetője, s Erdei Csaba, a szövetség jelenlegi irányítója

 

A Helikon TC elnöke, Horváth Imre 1978-ban került a klubhoz, korábban sportlövő volt, közel egy évtizede lett az egyesület vezetője. Szerinte a sport nemcsak fizikálisan, de mentálisan is jobbá teszi az embereket, így az öregedésüket is gátolja.

− Amikor megválasztottak elnöknek, új szemléletet hoztam a klubba – vallotta be Horváth Imre. – Nekem mindegy, hogy ki milyen szinten játszik, mit csinál az életben, vagy milyen társadalmi pozíciót tölt be. Fut, vagy csupán lépked a pályán. Az a fontos, hogy élvezze a játékot és ezáltal a sportot. Egyesületünknek voltak olyan kivételesen jó évei, amikor százötvenes tagságunk is volt, a szerényebb időszakokban pedig olyan hatvanas. Jelenleg kicsivel nyolcvan fölött járunk, igaz az ifjúságiak száma csupán tizenhat. Most azon dolgozunk, hogy több utánpótláskorú játékost nyerjünk meg a sportágnak.

A verseny másik helyszínén, Varga Balázs, a Sun Tenisz Club elnöke is hasonló problémákról számolt be honlapunknak, ők is a gyerekek meghódításában látják a fejlődés lehetőségét. Akkor is, ha a pandémia miatt ez most különösen nehezen megy. A negyvenes-ötvenes korosztály az, amely a tagság gerincét adja, ahogy általában a környező klubokban is.

− Keszthely teniszélete nagy múltra tekint vissza, régebben világelsők voltunk a pályák számában, amely az ötvenet is meghaladta városunkban és környékén – beszélt az egykori helyi lehetőségekről Varga Balázs. – A szenior verseny a turisztika szempontjából is fontos számunkra, hiszen aki a tenisz miatt érkezik hozzánk és jól érzi magát, az jó hírét viszi városunknak, s hamarosan újból visszatér. A pandémia alatt nagyon vigyáztunk a játékosok és saját egészségünkre, nem is volt nálunk megbetegedés. Összesen tíz pályánk van nyáron, mind salakos, kettő folyamatosan fedett, nyitható oldalakkal. Utóbbi igen kedvelt a teniszezők körében, hiszen nemcsak a tűző naptól, de az esőtől és a széltől is védi őket a tetőszerkezet. A gyerekek oktatását is többnyire ott bonyolítjuk, annak érdekében, hogy minél kevésbé legyenek kitéve az UV-sugárzásnak. Persze vannak sláger időpontok, amikor több pályára lenne szükségünk, de mindig megoldjuk. Kompromisszumok árán, de nálunk mindenki játéklehetőséghez jut.

A Szenior Tenisz Szövetség elnöke, Erdei Csaba szerint az idén számos pozitív változás történt a szervezet életében. A Magyar Tenisz Szövetséggel másfél évtizede kötött együttműködési szerződés megújításának abban is nagy szerepe volt, hogy ideális körülmények között rendezhették idén a keszthelyi viadalt. A legnagyobb különbség azonban a válogatott játékosok utaztatásában lesz majd tapasztalható, akik a világversenyeken való részvételhez mostantól támogatásban részesülnek.

− Az ország méretéhez képest sikeresek vagyunk a nemzetközi porondon, a legutóbbi szenior Európa-bajnokságról is több éremmel térhettünk haza. A szeptemberi világbajnokságra soha nem látott létszámú csapattal utazunk Umagba, reméljük, hogy ott is jó néhány érmet sikerül majd szereznünk – latolgatta a közeledő vb esélyeit Erdei Csaba a keszthelyi torna zárásaként.

 

apa erme almasi zoltanapa erme almasi zoltanApa érme. Almási Zoltán és gyermeke, a legfőbb szurkolója

 

FÉRFIAK
Egyes:
30+: 1. Wacha Gergely, 2. Cherednicenko Roman (ukrán), 3. Kovács Tibor
40+: 1. Schulz Sven (német), 2. Markus Marian (szlovák), 3. Almási Zoltán és Schultz Teofil
45+: 1. Prusztyin Jiri (cseh), 2. Thékes István, 3. Szántó András és Lipták János
50+: 1. Kovacka Peter (cseh), 2. Donescu Sorin (román), 3. Radulescu Olivier (román) és Austen Michael (német)
55+: 1. Lubas Marek (lengyel), Kuba Wolfgang (osztrák), 3. Kováts Zsolt és Koszó István
60+: 1. Pansy Karl (osztrák), 2. Szekrényes Zsolt, 3. Feke Mihály és Koepf Andreas (osztrák)
65+: 1. Khorkhin (ukrán), 2. Orosz György, 3. Kruse Jens (német) és Panman Jacob (holland)
70+: 1. Metzner Wolfgang (német), 2. Raus valentin (román), 3. Schwelberg Max (osztrák) és Clarke Patrick (török)
75+: 1. Adrigan Peter (német), 2. Montemezzi Massimo (olasz), 3. Santi Silvio (olasz) és Lelkesi József
80+: 1. Fábián Zoltán, 2. Gabering Heinz (osztrák), 3. Klein Klaus (német) és Németh Gyula
85+: 1. Specht Gerhard (német), Marx Werner (német), 3. Vízi Szilveszter és Lipóth Lajos

 

wacha gergely roman cherednichenko bibokwacha gergely roman cherednichenko bibokAz ifjaknál Wacha Gergely nagy csatában nyerte az ukrán Cherednichenko elleni döntőt

 

 

Vigaszverseny
55+: 1. Sákovics Péter, 2. Stefanovic Miran (szlovén), 3. Frece Matjaz (szlovén)
65+: 1. Pap Sándor, 2. Perényi Szilárd, 3. Cerny Vlatislav (cseh) és Almai János

Páros
40+: 1. Donescu Sorin, Radulescu Olivier (román), 2. Ivan Miroslav, Prusztyin Jiri (szlovák, cseh), 3. Almási Zoltán, Szántó András és Erdei Csaba, Kováts Zsolt
55+: 1. Alajoe Sulev, De Coen Bernard (észt, belga), 2. Pesta Zoltán, Pintér Antal, 3. Kuba Wolfgang (osztrák), Prágai Sándor
60+: 1. Sákovics Péter, Szekrényes Zsolt, 2. Koepf, Pansy (német), 3. Feke Mihály, Ozsváth András
65+: 1. Panman Jacob, Eduard Wretschitsch (holland, osztrák), 2. Khorkhin Serhiy, Rakonczay Tibor (ukrán, magyar), 3. Erdei Ferenc, Fülöp László és Balog Ferenc, Fehérváry Sándor
70+: 1. Mészáros László, Román Ferenc, 2. Almai János, Holló János, 3. Gutmann Peter, Szalay István (osztrák, magyar) és Vas István, Zufka Jordan (magyar, szlovák)
75+: 1. Pohly Ferenc, Varannai Csaba, 2. Kamerda Károly, Szalay Miklós, 3. Castano Pedro, Kósa Péter
85+: 1. Kende László, Specht Gerhard (magyar, német), 2. Judik Zoltán, Marx Werner, 3. Kuti László, Lipóth Lajos

 

almaihollo janos roman meszarosalmaihollo janos roman meszarosA 70-es páros verseny döntősei, Almai János és Holló János valamint a tornagyőztes Román Ferenc és Mészáros László

 

NŐK
Egyes:
35+: 1. Chuda Silvia (szlovák), 2. Paulovicz Natasa, 3. Sápi Zsófia
45+: 1. Rogulski Patricia (szlovák), 2. Zimonyi Eszter, 3. Lukács Andrea
50+: 1. Kirchner Gaby (német), 2. Muenster Nicole (német), 3. Sarkadi Ágnes
55+: 1. Scola Elena (olasz), 2. Balta Rózsa, 3. Rowicka Marzena (lengyel)
60+: 1. Turi Zsuzsanna, 2. Szerencsésné Miltényi Éva, 3. Peeters Karen (holland)
70+: 1. Froeysok Heide (német), 2. Kiss Ágnes, 3. Faragó Mária
75+: 1. Klein Alena (német), 2. Toth Heiderose (német), 3. Döbrei Éva
80+: 1. Lanstiak Éva, 2. Mikola Elena

 

szekrenyes emese sapi zsofia 2021szekrenyes emese sapi zsofia 2021Szekrényes Emese és Sápi Zsófia

 

Páros:
35+: 1. Chuda Silvia, Rogulski Patricia (szlovák), 2. Balta Rózsa, Bruckner Judit, 3. Sápi Zsófia, Szekrényes Emese
60+: 1. Bogár Szabó Éva, Szerencsésné Miltényi Éva, 2. Nádori Katalin, Turi Zsuzsanna, 3. Gelencsér Ágnes, Werner Anna
70+: 1. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna, 2. Bércesi Julianna, Faragó Mária, 3. Döbrei Éva, Póka Ágnes

 

balta szekrenyes 2021balta szekrenyes 2021Balta Rózsa és Szekrényes Zsolt nyerte az 55 évesek vegyes páros versenyét

 

VEGYES PÁROS
30+: 1. Chuda Silvia, 2. Prutyszin Jiri (szlovák, cseh), 2. Szekrényes Emese, Cherednichenko Roman (magyar, ukrán), 3. Sápi Zsófia, Szántó András
45+: 1. Rogulski Patricia, Kovacka Peter (szlovák, cseh), 2. Zimonyi Eszter, Bíbok Tamás
50+: 1. Kirchnery Gaby, De Coen Bernard (német, belga), 2. Bruckner Judit, Erdei Csaba, 3. Pilvein Andrea, Feke Mihály
55+: 1. Balta Rózsa, Szekrényes Zsolt, 2. Rowicka Marzena, Lubas Marek (lengyel, cseh), 3. Tóth Ildikó, Eppich László
60+: 1. Bogár Szabó Éva, Sákovics Péter, 2. Szerencsésné Miltényi Éva, Márton Kálmán, 3. Turi Zsuzsanna, Rakonczay Tibor
65+: 1. Peeters Karen, Panman Jacob, 2. Nádori Katalin, Fehérváry Sándor, 3. Bércesi Julianna, Perényi Szilárd
70+: 1. Froeysok Heide, Metzner Wolfgang (német), 2. Toth, Castano (osztrák, spanyol), 3. Orbán Zsuzsanna, Román Ferenc és Faragó Mária, Gutmann János
80+: 1. Lanstiák Éva, Marx Werner, 2. Péceli Edith, Csorba Zoltán, 3. Mikola Elena, Judik Zoltán

 

bogar szabo es sakovicsbogar szabo es sakovicsBogár Szabó Éva és Sákovics Péter sikeres versenyt tudhat maga mögött, egymás társaként is nyerni tudtak

 

 feke bruckner judit pilvein andrea erdeifeke bruckner judit pilvein andrea erdeiFeke Mihály, Bruckner Judit, Pilvein Andrea és Erdei Csaba

 

beothy bernadett baranyay szilvia 2021beothy bernadett baranyay szilvia 2021Beöthy Bernadett és Baranyay Szilvia aktív szervezőmunkája hozzájárult a verseny sikeréhez

csapat keszthelycsapat keszthelyA szervezői csapat

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline