search

Az MTSZ irodájában április 19-én, hétfőn délután tartották a 2021-es csapatbajnokság legnagyobb létszámú küzdelmeinek, a férfi III. osztályának sorsolását.

A Covid-járvány miatt online lehetett követni az eseményeket, a csoportbeosztást.

Ujszászi Máté versenybíró vezérletével rekordidő, 21 perc alatt osztotta el a Random.org sorsolási metódus az 58 együttest.

 

Ujszászi Máté a férfi III. osztály versenybírója előzetesen ismertette a sorsolás menetét, elmondta, miként kerülnek a csoportokba az együttesek.

Nyolc csoportot képeztek, mivel a bajnokság végén nyolc együttes juthat magasabb osztályba, s ugyanennyi kiesője lesz a küzdelmeknek.

Elsőként a vidéki csoportokba helyezték el a mezőnyhöz még szükséges fővárosi csapatokat, majd kisorsolták a kizárólag budapesti csoportok összetételét is.

Az online zoom közvetítés során az érdekeltek a chat ablakban, írásban tudtak kapcsolatba lépni a moderátor versenybíróval. Két alkalommal sikerrel "apelláltak", így a Vízügy és a TTC Ászok előzetes minősítésén módosítani is kellett.

Ujszászi Máté azt is elmondta, hogy a sorsolás közben látni lehetett a monitorját, az online sorsoláson részt vevő 19 érdeklődő figyelhette a már előkészített dokumentumokat. A számok húzására is egy online eszközt használt, így teljesen transzparenssé téve a folyamatot. A közvetítésről videófelvétel is készült.

A csoportbeosztás után - még a délután folyamán - elkészül a részletes játékrend is, jelezte a versenybíró.

csb 3csb 3

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline