search

A korábbi versenyek szervezésében közreműködő gazdasági társaságokkal szemben a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmény a gyanú. Megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya. A nagy nemzetközi tornák rendezésére kapott 8,5 milliárd állami pénzből 7 milliárd három cégnél landolt, közbeszerzési eljárás és elnökségi hozzájárulás nélkül.

 

A Magyar Tenisz Szövetség közleménye szerint az MTSZ elnöksége elkötelezett a múlt visszás ügyeinek feltárása iránt.

"A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) újabb lépést tett a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további érintett közreműködők ügyében.

Ahogy erről a 2020. szeptember 15-i közgyűlés után már beszámoltunk, az MTSZ 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen 7 milliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között.

Az elmúlt időszak sorozatos vizsgálatai alapján az MTSZ elnökségének álláspontja szerint az említett gazdasági társaságok ügyeivel kapcsolatban felmerült a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja, mivel megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya. Ráadásul a cégek a megrendeléseiket közbeszerzési eljárások lefolytatása és elnökségi jóváhagyás nélkül nyerték el.

Sajnálatos, hogy miután az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. előzetes egyeztetés nélkül végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, amelyek következtében több, mint 650 millió forint értékben inkasszó került az MTSZ bankszámláira, ezzel veszélybe sodorva a sportolóknak, egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését, és az MTSZ napi működését.

A végrehajtó mindeddig több, mint 526 millió forintot utalt ki az érintett gazdasági társaságoknak.

Az MTSZ elnöksége elkötelezett a múlt visszás ügyeinek feltárása, valamint a magyar tenisz új alapokra helyezett, transzparens működése és fejlesztése iránt."

 

25/2021 (03.02.) sz. Eln. Határozat: Az elnökség a Szövetség és az A-Z Produkció Kft., valamint az A-Z Tenisz Produkció Kft. között létrejött szerződések, valamint az elnökség elé terjesztett javaslatban foglalt további gazdasági társaságok, ügyek és tényállások tekintetében a Szövetséggel fennálló, vagy korábban fennállt jogviszonyok esetében rögzíti, hogy álláspontja szerint büntető feljelentés megtétele szükséges. Mindezekre tekintettel felkéri az elnököt, hogy a javaslatnak megfelelően tegyen büntető feljelentést ismeretlen tettes ellen.

 

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline