search

Ő volt az első magyar, aki vonalbíróként a szent gyepre lépett. Kiváló csapatának munkabírásában látja a sikeres működés egyik zálogát Gergely Ákos, a JVB új elnöke. A testület a jövőben szorosan kooperál a versenysport és utánpótlás bizottsággal, hiszen a tervezett szabályváltoztatásokat csak konszenzus alapján lehet végrehajtani.

 

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A testület által tervezett átalakítások fontos üzenete, hogy olyan hatékony és működőképes rendszert szeretnének kialakítani, amelynek életképessége nem egyetlen személytől függ. 

Gergely Ákos, a játékvezetői és versenybírói bizottság ősszel kinevezett elnöke nem titkolja, azért mondott igent az új elnökség felkérésére, mert vissza szeretne adni valamit a sportágnak, amelytől oly sok jót kapott. Utóbbiból nemcsak itthon, de külföldön is volt része bőven, hiszen többek között Wimbledonban és az atlantai olimpián is közreműködhetett bíróként. Ehhez pedig elsősorban arra volt szükség, hogy igen erős támogatást és ösztönzést kapjon a hazai szövetségtől. S bár közel húsz éve nem bíráskodik, a tenisz amatőr játékosként azóta is a mindennapjai része. Mostantól pedig különösen.

– Az volt számomra a legnagyobb megtiszteltetés, hogy éppen egykori mentoraim, Árvay Sándor és Nyírő László kértek fel a Markovits László alelnök nevével fémjelzett szövetség operatív munkájának támogatására – beszél személyes motivációjáról Gergely Ákos, akit a kilencvenes évek végén, civil hivatása térített el a tenisztől. A DOQSYS Business Solutions Zrt. jelenlegi vezérigazgatója számára továbbra is az üzleti életben betöltött szerepe az első, éppen ezért a bizottság elnöki tisztét is társadalmi munkában vállalta, s vállalja a jövőben is. Még akkor is, ha néhány hónap alatt kiderült, sokkal több teendő vár a testületre, így rá is, mint amennyire kezdetben számítottak.

– Szerencsére kiváló csapatom van, hihetetlen mennyiségű munkát lehet rájuk bízni. Szinte minden áldott nap beszélünk és egyeztetünk, annak a munkatervnek szellemében, amely az MTSZ megújult szakmai koncepciójában is szerepel. Tiszta, átlátható, egyértelmű és professzionális szabályokat szeretnénk alkotni, amelyeket egységesen és magas szakmai színvonalon, következetesen kívánunk betartani és betartatni. Újra tervezzük a teljes képzési és minősítési rendszert, a kezdő játékvezetők számára életpálya modellt alakítunk ki, a bírók elszámolási rendszerét az aktuális adó és számviteli szabályokhoz igazítjuk, a díjazás felülvizsgálatával egyetemben, miközben küllemében, megjelenésében is egységessé és láthatóvá szeretnénk tenni a hazai bírói kart. A felsorolásból látszik, hogy a tevékenységünk valamennyi szintjét felülvizsgáljuk, s ha kell, átalakítjuk. A legfontosabb üzenetünk azonban az, hogy a rendszert szeretnénk hatékonnyá és működőképessé tenni, elkerülve azt a káros helyzetet, hogy továbbra is egyetlen személytől függjön annak életképessége.

A bizottság első és legfontosabb tevékenysége természetesen a bírói gárda felmérése volt, hiszen tudni szerették volna, kik és hányan alkotják a közösségüket. Az MTSZ hivatalos bírólistáján szereplő mintegy százötven szakemberből, a többször kitolt határidőig alig százan válaszoltak a megkeresésre, aminek egyelőre nem ismerik a pontos okát. De, mint minden más ügyben, ebben is gyorsan akarnak határozni, így az eddigi határidő módosításokat nem fogják újabbak követni.   

A Fair Play őrzői-ként határozza meg az ITF illetékes munkabizottsága a játékvezetők és versenybírók szerepét, s ezzel Gergely Ákos is maximálisan egyetért. Küldetésüket akkor tudják leginkább betölteni, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek révén a játékosok korrekt és ideális feltételek között, kizárólag a mérkőzésükre koncentráltan játszhatnak.

–  A jó játékvezető észrevétlenül tevékenykedik, ám ha úgy hozza a helyzet, határozottságával és következetességével el tudja fogadtatni döntését a játékosokkal – véli Gergely Ákos, aki szerint a legnagyobb tekintélye mindig is versenybíróknak volt. Ebben nincs is kivetnivaló, ameddig ez a tisztelet nem a személynek, hanem a szakmaiságnak szól, amellyel az illető betölti pozícióját. – Itthon is sok jó kolléga van, szerintem az utánpótlással nincs és nem is lesz probléma, csak rendet kell tenni a düledező hazai rendszerben. Akik pedig messzebbre, akár külföldre tekintenek, azokat minden erőnkkel támogatni fogjuk távlati céljaik elérésében. A nemzetközi sikerek felé vezető út ugyanis mindenki számára nyitott, elsősorban a személyes ambíciók határozzák meg ki meddig juthat, nem pedig a nemzetisége.

A magyar szakember Marijana Veljovics szerb top játékvezetőt említi példaként, aki nem Djokovics és társai révén került az élvonalba, hanem elkötelezett profi személete miatt. De hasonlóan vélekedik a svéd Mohamed Lahyaniról is, akivel az umagi ATP-tornán személyesen is találkozhatott és együtt dolgozhatott. Természetes, kedves mégis precíz és szabálykövető szakemberként ismerte meg, aki végtelen profizmusa ellenére is hibázott egy wimbledoni döntőben. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is a világ egyik legjobbja maradjon. A támogató közegre tehát mindenkinek, még a bíróknak is szükségük van. A vonalbírók szerepe ugyanakkor világszerte egyre kisebb lesz, s a technikának köszönhetően, idővel vélhetően meg is szűnik.

A hazai versenyrendszerben azonban egyelőre nem ez a legnagyobb probléma. S bár a versenyekhez kapcsolódó feladatokat eddig is ellátta a JVB, abban a játékvezetők száma nem biztos, hogy optimális volt. Az eddigi felmérések szerint a sétálóbírók jelenlétére sokkal nagyobb számban lenne igény, s erre a versenysport és utánpótlás bizottsággal (VSUB) való szorosabb együttműködés révén találnak majd megoldást.

–  A Selmeci Petra által vezetett bizottsággal való egyeztetés nélkül nem lehet érdemben szabályokat változtatni, hiszen ők tudják leginkább, hogy a gyakorlatban mire van szükségük a játékosoknak és ezáltal a magyar tenisznek – hangsúlyozza a két testület közötti munkakapcsolat fontosságát Gergely Ákos, kiemelve az informatikai rendszer mielőbbi modernizálásának fontosságát, amelynek során nagy figyelmet fognak fordítani arra, hogy a jövőben a versenyadminisztrációs tevékenység semmiképpen ne keveredhessen a versenybíróival. – A biztonságosan, jól és áttekinthetően működő web-felület létrehozása mindkét bizottság elemi érdeke, a szakmai igényeinket már megfogalmaztuk, az is biztos, hogy lesz rá költségvetési keret, de utóbbira még várnunk kell. Sokat segít a munkánkban, hogy a Markovits, Sávolt, Bardóczky vezetői hármas proaktívan, lendületesen, hihetetlen akarással áll minden megoldandó feladathoz, így ehhez is. Az általunk felszámolni kívánt egyszemélyes kompetenciák egyébként nemcsak a mi területünkön, de a szövetségi munka más szegmenseiben is kihívást jelenthetnek. S bár tudjuk, a tiszta és jól működő rendszerre való átállás során tudásanyagot is veszíteni fogunk, mély levegőt kell venni, és a jövő érdekében egyszer meghozni a fájdalmas döntéseket is.

A JVB és a VSUB összehangolt működéséhez az elnökségnek az alapszabályon is módosítani kell majd, a két testület tagjai azonban úgy gondolják, a közös döntéshozatal alapvető érdeke a sportágnak. S bár a Magyarországon sorra kerülő versenyek szabályozása inkább az utóbbi kompetenciája ezen a téren is konszenzusos megállapodásokra van szükség. A két bizottsági elnök mellett az MTSZ szakmai igazgatója is részt vesz majd ebben a folyamatban, amelynek felülvizsgálatára még a 2021-es viadalok kezdete előtt sor fog kerülni.

–  A koronavírus-járvány során hozott korlátozó intézkedésekről, miszerint a játékosokon és bírókon kívül más nem tartózkodhat a pályán, érdekes módon többnyire pozitív visszajelzéseket kaptunk. Ennek kapcsán merült fel, hogy minden sátorban kötelezően legyen sétálóbíró, amely azonban pénzügyi vonzatai miatt igen érzékeny kérdés. A bírók számának növekedése emeli a szakmai színvonalat, miközben azt sem szeretnénk, ha anyagi okok miatt kevesebb torna lenne. Ha ennek biztosítására találunk forrást, akkor természetesen ez is könnyebben megoldható kérdés lesz. A szakmaisággal összhangban lévő minimum-követelményrendszer felállításán azonban emiatt semmiképpen sem eshet csorba – összegez Gergely Ákos, aki azért is támogatja a magyar játékvezetők és versenybírók nemzetközi szerepvállalását, mert ezek a sportemberek külföldi tapasztalataikkal a hazai teniszéletet is gazdagítani fogják.

Az informatikai rendszer sürgető fejlesztéséhez nélkülözhetetlen precíz követelmény-specifikáció kialakítása során pedig nagy figyelmet fognak fordítani a világ többi országában már sikeresen működő szisztémákra, amelyek alapján akár egy hazai szoftverfejlesztő cég is ki tudja majd dolgozni az MTSZ saját, időtálló és biztonságos felületét. Fontos szempont lesz a hosszú távú fenntarthatóság, mert csak így szolgálhatja majd eredményesen a magyar teniszéletet, s annak valamennyi szereplőjét.

A játékvezetői és versenybírói bizottság tagjai: Gergely Ákos (elnök), Krupanicsné Rácz Veronika, Nyírő László, Szörény Rezső, Újszászi Máté. - Elnökségi kapcsolattartó: Lantos Csaba.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline