search

Szabanin Natália, Fajta Péter és Velcz Zsombor egyaránt megnyerte második fordulós nyitómeccsét a floridai Orange Bowl viadalon.

Párosban Fajta és Velcz már a negyeddöntőben van, Szabanin Natália viszont vereséget szenvedett orosz partnere oldalán.

Udvardy Luca egyesben már a hétvégén, a kvalifikációban búcsúzott, a párosok között pedig az első fordulóban veszített kínai társával.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Százszázalékos teljesítménnyel kezdtek egyesben a főtáblás magyar fiatalok Floridában, az Orange Bowl korosztályos A-kategóriás viadalon. Párosban viszont kettőből egy a továbbjutási arány.

Szabanin Natália, Fajta Péter és Velcz Zsombor egyaránt a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, hiszen a junior világranglistán elfoglalt előkelő helyezésüknek köszönhetően mindhárman kiemeltek lettek, s pozíciójukhoz méltón hozták is a kötelezőt. Párosban a két évvel ezelőtt Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Fajta, Velcz kettős hatalmas izgalmak között nyerte első mérkőzését és ezzel bejutott a negyeddöntőbe. Szabanin Natália ezzel szemben orosz partnerével nem jutott túl a második körön.

A mindössze 15 esztendős Udvardy Luca volt az egyetlen, aki a selejtezős mezőnybe kényszerült, bár számára már a részvétel ténye is óriási lehetőség volt. Az MTK fiatalja egyesben egy győzelemmel és egy vereséggel már a hétvégén búcsúzni kényszerült, a hét elejére pedig az is kiderült, hiába reménykedett abban, hogy szerencsés vesztesként mégis csatlakozhat idősebb honfitársaihoz. Így a páros maradt az utolsó lehetősége, de már az első fordulóban kikapott kínai társa oldalán, s ezzel számára véget is ért a rangos viadal, amelyről honlapunknak a következőket mondta:

− A koronavírus-járvány miatti szigorú intézkedések nyomán természetesen az idei Orange Bowl sem olyan, mint máskor, bár ez leginkább a szervezettségben és a minden területre kiterjedő óvatosságban nyilvánul meg. Minden feladatra több ember is jut, a kapuknál négy-hat rendező végzi a Covid-ellenőrzést. Szigorúan betartanak minden előírást, a meccslabdákat például két-három hétre félrerakják, elraktározzák, egyszóval vírusmentesítik. Sajnálom, hogy nem voltak nézők, de ebben a helyzetben ez teljesen érthető. Nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodtam. Most értettem meg igazán a jó felkészülés és az edzőmeccsek fontosságát, s azt, hogy a bemelegítésre mindig elegendő időt kell szánni. A mérkőzésekre nemcsak fizikálisan, de mentálisan is alaposan fel kell készülni, s ha lehet, az ellenfelet is alaposan fel kell térképezni. Ezalatt a néhány nap alatt is változtam, a személyiségemen és a játékstílusomon is nyomott hagyott az amerikai túra. De ennek a tapasztalásnak köszönhetően jövőre már érettebb fejjel vághatok neki az ehhez hasonló korosztályos topversenyeknek.

A páros meccs történetéhez hozzátartozik, hogy a 15 esztendős magyar teniszező a második szettben ápolásra szorult, mert meghúzódott a csípője. S bár a gyors segítség hatására folytatni tudta a játékot, ekkor már inkább csak kézből játszott, mozogni, a labdákra rajtolni már nem. Így pedig a fordításra sem volt esélye kínai partnerével.

Első kiemelthez méltóan kezdett Fajta Péter, aki összesen három játékot engedélyezett ellenfelének az első szettben. A másodikban viszont már egyetlen egyet sem, s szinte pillanatok alatt befejezte a mérkőzést. Brit ellenfelével tavaly augusztusban, a győri G2-es juniortornán már találkozott, akkor két játékot engedélyezett számára. Következő ellenfele, az amerikai Aidan Mayo lesz, aki pillanatnyilag 86. a korosztályos világranglistán, de volt már az 55. pozícióban. A papírforma szerint Fajta az esélyesebb, ám az biztos, hogy jóval nehezebb mérkőzés vár rá a folytatásban, mint amilyen a brit fiú elleni volt.

Időben őt követte győzelmével Szabanin Natália, akinek hatalmas lélekerőről és küzdeni tudásról kellett bizonyságot tennie a selejtezőből felkerült svájci teniszező ellen. S bár a második szettet magabiztosan hozta a magyar teniszező leány, a harmadikban ismét fordult a kocka, s már 5:3-ra vezetett a svájci. Nati azonban nem adta fel és ettől kezdve hibátlan játékkal fordított és hozta a mérkőzést. Az MTK 17 éves sportolójára a harmadik körben az egy évvel fiatalabb, finn Laura Hietaranta vár, aki a top100-on kívülről érkezett Floridába.

Szabaninhoz hasonlóan, Velcz Zsombor is csak nagy küzdelem árán tudta biztosítani helyét a harmadik fordulóban, hiszen mindkét szettet tie-breakben nyerte. A két játékrész koreográfiájában csupán annyi volt a különbség, hogy az elsőben az amerikai kezdett jobban, a másodikban pedig a magyar fiú. A vége azonban mindkétszer ugyanaz lett: tie-break és Velcz-győzelem. A három magyar közül minden bizonnyal Zsomborra vár a legkeményebb mérkőzés a következő fordulóban, hiszen a torna második kiemeltjével, az amerikai Dali Blanch ellen mérkőzik.

Orange Bowl. A-kategóriás juniort ITF-torna. Plantation. Egyesült Államok.
Egyes. 2. forduló

Leányok: Szabanin Natália (13.) − Chelsea Fontenel (svájci) 4:6, 6:1, 7:5
Fiúk: Fajta Péter (1.) − Lui Maxted (brit) 6:3, 6:0, Velcz Zsombor (16.) − Victor Lilov (amerikai) 7:6(1),7:6(4)
Páros. 1. forduló
Leányok:
Nevena Carton, Charlotte Owensby (amerikaiak) − Lan Mi (kínai), Udvardy Luca 6:3, 6:3.
2. forduló
Leányok: Sarah Hamner, Ashlyn Krueger (amerikaiak) − Diana Shnaider (orosz), Szabanin Natália (3.) 6:3, 6:4
Fiúk: Fajta Péter, Velcz Zsombor (2.) − Luka Mikrut (horvát), Giulio Perego (olasz) 2:6, 6:2, 11-9

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline