search

Néhány nappal 69. születésnapja előtt elhunyt Bogyó László, a Dunakeszi Teniszklub alapító-elnöke, az MTSZ vezetésében nyolc éven át elnökségi tagként tevékenykedő országosan is ismert, szeretett sportvezető.

Két héten át küzdött a kórral, ám szerdára virradó éjszaka örökre megpihent. A család és az ismerősök nagy gyászában osztozik a tenisz-palya.hu olvasótábora is.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.



Bogyó László labdarúgóként kezdte sportpályafutását, a Gödi TK igazolt játékosa volt, 1974-ben csábította el a tenisz, amikor a Váci Vasutas teniszcsapatának lett tagja, később a Gödi TK OB III. osztályú együttesét erősítette.

Sportvezetői karrierjét a Váci Vasutas szakosztályvezetőjeként kezdte. 1992-ben megalapította a Dunakeszi Teniszklubot, amelynek csapata az országos bajnokság I. osztályában is szerepelt. 1996 és 2000. között a közel háromszáz sportolót összefogó Dunakeszi Vasutas SE ügyvezető elnökeként tevékenykedett.

2006-tól a Pest Megyei Tenisz Szövetség, valamint a Pest Megyei Sportszövetség elnöke. Az MTSZ elnökségébe 2010-ben választották be, amelynek 2018 júniusáig volt tagja.

Az irányítása alatt sikeresen működő Dunakeszi Teniszklub számos hazai és nemzetközi versenynek adott otthont, valóban családi környezetet kínálva a résztvevőknek, kísérőknek. Felesége és edzőként, sportvezetőként dolgozó, szép nemzetközi karriert befutó fia, Tamás is a szervezői csapat aktív tagja volt minden esetben, segítve a családfő munkáját.

A magyar tenisz áldozatos támogatóját, kiváló sportembert, remek klubvezetőt, barátságos, kedves személyiséget veszítettünk el Bogyó László (1951. december 14.-2020. december 2.) elhunytával.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline