search

A jelentkezéseket november 19-ig kell beküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

December elsején bírálják el a pályázatokat.

A teljes munkaidőben végzendő vezető állású tisztségviselői munkaviszony 2021. január 1-jén kezdődik.

 

A Magyar Tenisz Szövetség elnöksége pályázatot hirdet a Magyar Tenisz Szövetség főtitkári tisztségének betöltésére.

A jogviszony időtartama és jellege: határozatlan idejű, a Munka Törvénykönyve 208.§ (1) bekezdése szerinti vezető állású tisztségviselői munkaviszony teljes munkaidőben.

A munkavégzés helye: 1037 Budapest, Mikoviny utca 6., azzal, hogy a munkavállaló feladatainak ellátása szükségszerűen együtt jár az ettől eltérő helyszínen történő megjelenési kötelezettséggel, illetve azok elvégzése során a munkavállaló kötelezhető arra, hogy munkáját a munkahelyén kívül végezze, illetőleg utazzon Magyarország területén, illetve külföldre, amennyiben a munkáltató érdeke úgy kívánja.

A munkakörbe tartozó feladatok: A Magyar Tenisz Szövetség mindenkori Alapszabályában, valamint mindenkori Szervezeti és Működési Szabályzatában foglalt főtitkári feladatok ellátása (a szabályzók az MTSZ huntennis.hu honlapján megtalálhatóak), azzal, hogy a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége tájékoztatja a pályázókat, hogy mind az Alapszabály, mind pedig a Szervezeti és Működési Szabályzat jelenleg módosítás alatt áll.

Pályázati feltételek:
- a 157/2004. (V.18.) Korm. rendeletben, illetve annak Jegyzéke 7. pontjában foglalt képesítés/szakképzettség
- államilag elismert felsőfokú végzettség
- legalább 3 év sportvezetői tapasztalat
- szervezetirányításban szerzett tapasztalat
- magyar állampolgárság,
- büntetlen előélet,
- foglalkozástól vagy vezető tisztségviselői tevékenység végzésétől való eltiltás hatálya alatt nem áll,
- legalább középfokú angol nyelvtudás
- B kategóriás jogosítvány
- internetes alkalmazások, MS Office (irodai alkalmazások), levelező rendszerek felhasználói szintű ismerete

Elvárt kompetenciák:
- magas szintű problémamegoldó és tárgyalóképesség, valamint kommunikációs készség
- felelősségvállalás, megbízhatóság
- jó szervezőkészség, terhelhetőség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- a magyar teniszsportban való jártasság, ismertség
- további idegen nyelv ismerete
- a jogszabályban foglalt képesítési követelménynél magasabb szintű, szélesebb körű képesítés
- sportolói pályafutás

A pályázat részeként benyújtandó iratok:
- szakmai önéletrajz
- motivációs levél
- képesítést/szakképzettséget/végzettséget igazoló okirat másolata
- nyilatkozat B kategóriás jogosítvánnyal való rendelkezésről
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó büntetlen előéletű, nem áll foglalkozástól eltiltás, illetve vezető tisztségviselői tevékenység végzésétől való eltiltás hatálya alatt munkabér igény

 

A nyertes pályázónak a munkaviszony megkezdése előtt be kell mutatnia hatósági erkölcsi bizonyítványát annak igazolására, hogy büntetlen előéletű, és nem áll foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt. A nyertes pályázónak a munkaviszony megkezdése előtt szintén be kell mutatnia B kategóriás jogosítványát.

A munkaviszony kezdete: 2021. január 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 19. napja. Határidőben benyújtottnak csak az a pályázat tekinthető, amely a jelen bekezdés szerinti időpontig a Magyar Tenisz Szövetség alább megjelölt e-mail címére beérkezik.

A pályázatok benyújtásának módja: Elektronikus úton, az MTSZ elnökségéhez címezve, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

A pályázatot az MTSZ elnöksége bírálja el.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. december 1.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline