search
Lázár János, az MTSZ elnöke - Fotó: atv.hu
Lázár János, az MTSZ elnöke - Fotó: atv.hu

Megpróbálják kifésülni a korábbi évek zavaros szerződéseit. Az elnök dönt a kishitelezők kifizetéséről a konszolidációs keretből. Nem lesz februári WTA-torna, s 2021-es ATP-verseny sem.

Végre elkészülnek az A-keretes játékosok idei szerződései. Két további bizottság névsora vált nyilvánossá. Pályázatot hirdetnek a főtitkári posztra.

 

A legutóbbi elnökségi ülés határozatai megjelentek a szövetségi honlapon.

Az általános ügyrendre vonatkozó dokumentumot és a sportszakmai irányelveket már korábban közöltük a tenisz-palya.hu hasábjain.

 

79/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség megtárgyalta az A-Z Produkció Kft., valamint az A-Z Tenisz Produkció Kft. szerződéseinek állásáról szóló beszámolót, és akként határoz, hogy elfogadja az előterjesztésben szereplő rendezési megoldást.
Határidő: haladéktalanul
Felelős: főtitkár

80/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség felhívja a főtitkárt, hogy véleményezésre küldje meg az elnökségi tagok részére a Szövetség azon hitelezőinek listáját, amelyeknek követelése a Szövetséggel szemben az 5 millió forintot nem haladja meg. Egyúttal felhatalmazza az elnököt, hogy a Kormány 1561/2020. (VIII. 30.) Korm. határozata alapján a Szövetség rendelkezésére bocsátott konszolidációs összegek felhasználása tekintetében önállóan döntést hozzon, miután megismerte részletesen a hitelezők listáját.
Határidő: haladéktalanul
Felelős: főtitkár

81/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség felhatalmazza Hámori Tamást, hogy a Szövetséget a Tennis Europe soron következő tisztújító közgyűlésén online részvétel keretében képviselje. Továbbá az elnökség határoz Richter Attila korábbi főtitkár jelölésének visszavonásáról is.

82/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség elfogadja az általános bizottsági ügyrendet, amelyet a honlapon közzétesz, és amelynek mentén a jövőben az egyes bizottságok részletes ügyrendje kialakításra kerülhet. Az elnökség továbbá a Kommunikációs és Nyilvánosság Bizottság tagjának, illetve a Játékvezetői, Versenybírói Bizottság tagjának választja a következő személyeket:

Kommunikációs és Nyilvánosság Bizottság:
Pécsi Norbert, Sápi Zsófia, Németh Gergely, Ablonczy Ákos
Játékvezetői, Versenybírói Bizottság:
Krupanicsné Rácz Veronika, Nyírő László, Szörény Rezső, Ujszászi Máté

83/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség akként határoz az EBX-IMG, LLC (a továbbiakban: “IMM”) gazdasági társasággal aláírt szerződés tekintetében, hogy 2021-ben, illetve 2022-ben nem kerülnek versenyek megrendezésre. Erről a döntésről mind az IMM-et, mind a WTA-t a Szövetség írásban értesíti, és felhívja a WTA figyelmét arra, hogy a februári verseny kapcsán Budapest ne kerüljön be a versenynaptárba.
Az IMM részéről érkezett egyezségi ajánlat tekintetében az elnökség továbbá akként határoz, hogy bekéri az IMM költségeit alátámasztó dokumentumokat, és ennek érdekében haladéktalanul megkeresi az IMM-et.
Határidő: haladéktalanul
Felelős: elnök

84/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség rögzíti elvi álláspontját, amely szerint a Szövetség WTA és ATP-tornák versenyrendezési stratégiája során érvényre kívánja juttatni azt az elvet, hogy a jövőben bérelt jogok alapján, a megfelelő állandó infrastruktúra hiányában a Szövetség nem kíván ilyen jellegű versenyek megrendezésében szerződő partner lenni.

85/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség akként határoz, hogy 2021-ben a Szövetség szervezésében ATP torna nem kerül megrendezésre. E döntéséről haladéktalanul tájékoztatja az ATP-t, hogy budapesti verseny ne kerüljön a versenynaptárba.
Határidő: haladéktalanul
Felelős: főtitkár

86/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség akként határoz, hogy a Ioan Tiriac úrral, mint jogtulajdonossal kötött, 2020-ban lejáró szerződést le kívánja zárni.
Határidő: haladéktalanul
Felelős: főtitkár

87/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség jóváhagyja Sávolt Attila sportigazgató, valamint Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató 2021. január 31-ig tartó, határozott időre szóló megbízatását.

88/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség elfogadja a sportszakmai irányelveket, amelyeket a honlapon közzétesz, és felhívja a bizottságokat, hogy a Szövetség szakmai vezetésével közösen dolgozzák ki ez alapján a részletes sportszakmai programra vonatkozó javaslataikat. Felkéri Sávolt Attila sportigazgatót, hogy a soron következő elnökségi ülésen, november 3-án prezentálja az érintettekkel közösen kidolgozott programot.
Határidő: 2020. november 3-i elnökségi ülésen tárgyalható legyen
Felelős: sportigazgató

89/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség elfogadja és jóváhagyja az „A” keretes játékosok támogatási keretének felosztására tett előterjesztést, a 2019-es év eredményei alapján a 2020-as évre vonatkozóan. Továbbá arra kéri az irodát, hogy a vonatkozó szerződéseket készítse elő.
Határidő: 2020. október 19.
Felelős: főtitkár

90/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség akként határoz, hogy a Szövetség főtitkári tisztségének betöltésére vonatkozóan pályázatot ír ki. Felhívja a főtitkárt, hogy a jogszabályoknak megfelelő feltételekkel és tartalommal írja ki a pályázatot 30 napos pályázati határidővel, és azt tegye közzé a Szövetség honlapján.
Határidő: A pályázat kiírására vonatkozóan 2020. október 19.
Felelős: főtitkár

91/2020. (10.06.) sz. Eln. Határozat
Az elnökség az új Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint az új Alapszabály kidolgozásával létrejövő új szövetségi struktúra kialakítására tekintettel visszavonja 2020/10 (2020.02.19.) számú határozatának a sportigazgatói tisztség tekintetében pályázat kiírására vonatkozó részét.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline