search

A július 27-én megválasztott szövetségi vezető testület október elején tervezi a megújított sportszakmai tervezetét bemutatni.

Rövidebb távra, s távlatokba tekintő elképzelésen egyaránt dolgoznak, felhasználva az elmúlt időszak koncepcióinak hasznos elemeit is.

Markovits László szakmai alelnök több sarokpontot jelölt meg, melyek bázisai lehetnek az új tervezetnek.

 

- A július 27-i alakuló ülés óta az MTSZ új elnöksége számára kiemelt téma a szövetség új sportszakmai koncepciójának elkészítése és az ehhez kapcsolódó döntéshozatal. A szeptember 1-jei elnökségi ülésen egyetértettünk abban, hogy az elmúlt bő tíz évben számos olyan értékes szakmai anyag született a magyar teniszben, amelyekre bátran építhetünk a koncepció kidolgozása során. E sarokpontoknak a figyelembevételével zajlana a megújított szakmai anyag kidolgozása, annak érdekében, hogy végül az október 6-i ülésen már egy megalapozott sportszakmai struktúra és program (rövid és hosszú távú) legyen jóváhagyásra előterjesztve az elnökség számára. Ezen felül természetesen kiemelten figyelembe fogjuk venni a megválasztásunk óta a felhívásunkra a tenisztársadalom tagjai részéről augusztus 18-ig beérkezett írásos észrevételeket, a Versenybizottság által javasoltakat, illetve a személyes konzultációk tapasztalatait - mondta Markovits László.

Az elmúlt egy évtizedben készült hasznos szakmai anyagok:

• A Patay László MTSZ-elnöksége alatt elkészült Roland Berger anyag
• A 2010-es évek elején Papp Sándor (akkori MTSZ szakmai igazgató) és Hornok Miklós (akkori válogatott edző) által elkészített és az akkori szakmai bizottság által elfogadott szakmai anyagok
• Az teniszsport KSF-be való felvételekor, 2013-ban lefektetett szakmai koncepció, mely alapján 7 éve működik sportszakmailag teniszsportunk
• A Tiszta Tenisz mozgalom által az elmúlt években elkészített szakmai javaslatcsomagok
• Juhász Gábor és Pelva Gábor által 2020 februárban elkészített „A jövő útja 2020-2025” MTSZ szakmai koncepció munkaanyag
• A Teniszezők a Teniszért, a Vidéki Tenisz és a Tiszta Tenisz mozgalmak által 2020 májusában elkészített szakmai irányelvek

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline