search
Futó Barnabás ügyvéd és Richter Attila, volt MTSZ-főtitkár
Futó Barnabás ügyvéd és Richter Attila, volt MTSZ-főtitkár

Áll minden vizsgálat elé a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) volt főtitkára – közölte Futó Barnabás, Richter Attila jogi képviselője szombaton az MTI-vel.

Richter Attila ügyvédje állítja, a korábbi főtitkár nem követett el bűncselekményt.

 

Az ügyvéd azt követően nyilatkozott, hogy pénteken a szövetség bejelentette: Lázár János, az MTSZ új elnöke büntető feljelentést tesz a volt főtitkár ellen.

Futó Barnabás elmondta: egyelőre nem ismerik a feljelentés tartalmát, a nyomozó hatóság nem kereste még ügyfelét. Hozzátette: Richter Attilának meggyőződése, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, ráadásul két évvel ezelőtt a szövetségnél volt egy adóhatósági vizsgálat és az sem tárt fel szabálytalanságot. Az ügyvéd szerint nem fedi a valóságot, hogy a főtitkár bűncselekményt követett volna el, „a hűtlen kezelés bűntette fogalmilag is kizárt”.

Az MTSZ honlapján pénteken megjelent közlemény szerint elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy „az elnök haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is”.

Az MTSZ bejelentette azt is, hogy kezdeményezi Richter Attila visszahívását a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline