search
Molnár Kitti és Fülöp Attila edző a fehérvári verseny után
Molnár Kitti és Fülöp Attila edző a fehérvári verseny után

A hétvégi felnőtt I. osztályú KÖBE-Fortuna-kupán a teljes U14-es leányválogatott pályára lépett, közülük Molnár Kitti jutott a legtovább, az elődöntőben szenvedett vereséget a későbbi győztes Szabanin Natáliától.

Az U12-es s U14-es korosztályok szövetségi edzője, dr. Zsiga László szerint a járványügyi helyzet miatti leállás a legfiatalabbaknak okozta a legkevesebb problémát, hiszen az ő esetükben még nem a versenyzésen van a legnagyobb hangsúly.

A hazai viadalok elindulását augusztusban, a nemzetközi tornák is követik, ám az Adria Tour-on történtek még lassíthatják a nyitás nemzetközi folyamatát.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A koronavírus-járvány miatti kényszerű leállást követően, június elejétől fokozatosan indult újra a hazai tornák megrendezése. A startpisztoly Székesfehérváron a felnőttek számára dördült el először, a különböző korosztályok pedig ezt követően fokozatosan kapcsolódtak be a versenyrendszerbe. Elsőként az U16-os és U18-as fiatalok Budapesten és Békéscsabán, őket követték az U14-es játékosok Székesfehérváron, Pécsett és a fővárosban, a hétvégén pedig a 12 éven aluliak zárják a hónapot Balatonfüreden, valamint a Park Teniszklubban. A július hónap pedig már egyértelműen a fiataloké lesz, hiszen a Kinder Kupa-sorozat is elindul, amelyet a korosztályos vidék és Budapest-bajnokság követ, csapatban és egyéniben egyaránt.

A nemzetközi tornákra azonban egyelőre még várnunk kell, jóllehet a járvány alatti találgatások során az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a Tennis Europe szervezése alatt álló korosztályos viadalok kapnak először zöld utat. Ami a válogatottak programját illeti, a fiatalok számára csupán az egyéni kontinensviadalt rendezik meg – még nem ismert a pontos idő és a helyszín –, a kontinentális csapatversenyek viszont idén már biztosan elmaradnak.

Pedig a tenisz az a sportág, amelyben különösen fontos a meccselés, a legjobb 16-18 évesek számára már a nemzetközi szereplés is elengedhetetlen, a világranglistás helyezéshez szükséges pontok utáni vadászat is korán kezdődik. De vajon hogyan érintette a legfiatalabbakat a világszintű leállás? Erről kérdeztük az MTSZ U12-es és U14-es korosztályokért felelős válogatott edzőjét, dr. Zsiga Lászlót:

− A mi esetünkben a hazai viadalok hiánya okozott nagyobb problémát, hiszen a legkisebbek ebben a korban még keveset járnak külföldre. Szakmai szempontból is inkább a játékosok motivációjára volt negatív hatással a leállás, s bár a fejlődésüket egyértelműen segítik a mérkőzések, nekik még az edzéseken is bőven van mit tanulniuk. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a magyar jogszabályok nem tiltották az egyéni edzéseket, a versenyzésből kimaradt heteket így ellensúlyozni lehetett egyfajta alapozó munkával. A személyes tapasztalatom az, hogy senki sem állt le, a szülők aktív segítségével szinte mindenki megoldotta a felkészülését. A hazai versenyek azonban ismét új színt hoznak a munkás hétköznapokba, örömmel láttam, hogy már az elmúlt hétvégén is nagyon sokan indultak.

A szakember külön kiemelte a hétvégi I. osztályú felnőtt KÖBE-Fortuna-kupát, amelynek női mezőnyében a teljes U14-es leányválogatott pályára lépett. A legtovább Molnár Kitti jutott, aki a végső győztes, a 17. életévét még be nem töltött Szabanin Natáliától szenvedett vereséget az elődöntőben, de Bíró Melinda és Major Stella is negyeddöntős volt, Varga Viktóriát pedig a 16 esztendős finalista, Dankó Vanesa Dalma búcsúztatta a legjobb 16 között. A kiváló formában teniszező Dankó állta útját egyébként Bírónak is, aki már egy héttel korábban, a balatonboglári felnőtt I. osztályú viadalon is ígéretesen játszott. Molnár egyébként a székesfehérvári felnőtt tornán is remekelt, ahol a kedvezőbb sorsolásnak köszönhetően csak a döntőben találkozott a fiatalok között jelenleg verhetetlennek tűnő Szabaninnal, így ott a második helyen végzett.

− A Tennis Europe tornái elvileg augusztusban újraindulnak, ám az Adria Tour-on történtek miatt akár változhat is az európai szövetség álláspontja – tért ki ismét a nemzetközi helyzetre dr. Zsiga László utalva az Adria Tour zadari állomásán koronavírussal megfertőzött sztárok esetére, amely semmiképpen sem használ a szép lassan meginduló nyitás folyamatának. – A felkészülést természetesen folytatjuk, mindig a pillanatnyi álláshoz igazodva. Augusztusban a szomszédos országokban is lennének versenyek, de ezeket össze kell hangolni a hazai korosztályos országos bajnoksággal, amelyre szintén ekkor kerül sor. Személyes véleményem, hogy szeptemberben még versenyezhetünk külföldön, októbertől azonban erre egyre kevesebb esély lesz szabadtéren. A Kinder Kupa fináléját novemberben, Mallorcán rendezik, s ez mind Spanyolország, mind pedig az ottani időjárás fényében reálisnak tűnik. A legfiatalabbak esetében azonban egyelőre nem kell és nem is lehet Európán kívülre tekinteni. A környező országokban ugyanis a koronavírus-járványtól függetlenül is mindig lehet színvonalas, a magyar játékosok fejlődését szolgáló tornákat találni. A kontinens tehát nemcsak szakmailag erős, de pillanatnyilag helyszínként is az egyik legbiztonságosabb.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline