search

A kormány április 30-i rendeletének értelmében május 4., hétfőtől az ország egész területén lehet edzéseket tartani, a sportélet tehát a nagy létszámú eseményeket leszámítva újra indulhat.

Megkérdeztünk néhány érdekeltet, akik nemcsak a hétfőtől érvényes új munkarendről beszéltek, de a koronavírus-járvány alatti problémáikról és nehézségeikről is.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A magyar teniszélet sokszínűségét, amely elsősorban egyéni sport jellegéből fakad, kiválóan tükrözi a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetre adott egymástól gyakran eltérő válaszokból.

A karanténból fakadó korlátozások másképp érintették az utánpótlás-neveléssel foglalkozó bázisokat, megint másként az üzemeltetőket, s még a budapesti és a vidéki elhelyezkedés is nagyban befolyásolta a túlélés lehetőségeit. Az egyesületek és a klubok életében komoly válságot hozott a járvány, ezért az általunk megkérdezett szakemberek jelenleg elsősorban azokra a túlélési módszerekre fókuszálnak, amellyel az eddigi károk enyhíthetőek.

A Balatonboglári Tenisz Club SE edzői és játékosai már éppen a szabadtéri szezon indulására készültek, amikor március közepén életbe léptek a különleges intézkedések. A téli időszakban egyetlen pályával működő csarnokukat azonnal bezárták, s március végén a legszigorúbb óvintézkedések betartása mellett, egyéni foglalkozásokkal vágtak neki a tavaszi idénynek. Ebben persze annak is nagy része volt, hogy most is korán elkészültek a szabadtéri pályák, hiszen ebben az időszakban számos külföldi csoportot szoktak fogadni. Ezek híján, azonban egy egészen más ritmust vettek fel edzők és játékosaik.

− A kényszer szülte a helyzetet, szakmai szempontból mégis tudtunk profitálni belőle és mindenki nagyon élvezte az egyéni edzések kínálta lehetőséget. De ehhez elegendő pályára és időre van szükségünk, utóbbit az iskolák bezárása biztosítja. Május 4. hetében ezért még biztosan nem változtatunk, s bár a gyerekek számára fontos a csoportos foglalkozás, csak fokozatosan és igény szerint térünk vissza a régi kerékvágásba. De az is lehet, hogy mostantól nagyobb hangsúlyt fektetünk az egyéni képzésre – vázolja a BBTC-n kialakult helyzetet Paszér Éva edző, és vezetőségi tag, aki kollégái közül az elsőként vállalta az óraadást. Igaz a legnagyobb körültekintéssel. A mai napig gumikesztyűt hord a balkezén, a labdákat és a labdaszedő hengert rendszeresen fertőtleníti, még a gyerekek kezét is lefújja. Számára most a biztonság a legfontosabb. Ebben azonban partner volt minden teniszező és szülő, pedig utóbbiakat egyszerűen kitiltották a pályáról. Balatonbogláron ugyanis a rendőrség és a polgárőrség folyamatosan ellenőrizte az esetleges csoportosulásokat, amely normális körülmények között sem az edzés előtt, sem azt követően nem kerülhető el.

 

bbtc pr zsfi paszr va edzs elttbbtc pr zsfi paszr va edzs elttBalatonboglár: Pór Zsófi és Paszér Éva edzés előtt

 

– A városban egyébként is minden zárva, az épületekbe nálunk sem lehet belépni, a klub kedvező elhelyezkedése viszont biztosítja, hogy kilincsek megfogása nélkül, az egyik oldalon be, a másikon pedig kisétálva elkerüljük a szabálysértést. Az óvintézkedések betartásával azonban legalább működőképesek maradtunk.

Anyagi szempontból azonban a korábbiaknál is nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen nemcsak a már jól bejáratott tavaszi vendégkör nem érkezett meg, de az önfenntartáshoz szükséges versenyrendezésekről is le kell mondaniuk egy időre. Egyik legnagyobb szívfájdalmuk a május végi, ötnapos országos diákolimpiai döntő törlése. Pedig most először szerepelt volna egyéni verseny is a programban. A nyári kiscsoportos táborok szervezése egyelőre még kérdéses, ám a túléléshez mindenképpen szükség lesz rájuk, vagy legalábbis egy részükre.

A keszthelyi Sun TC is nagy valószínűséggel búcsút mondhat egyik legkedvesebb eseményének, a nemzetközi veterán bajnokságnak, amelyre ugyan augusztus végén kerülne sor, ám a külföldiek részvétele korántsem biztos. Ráadásul az ő esetükben éppen a leginkább veszélyeztetett korosztályról beszélünk. A klub elnöke, Varga Balázs nem szégyelli kimondani, padlóra küldte őket a válság, hiszen ők a többi egyesületnél sokkal jobban függnek az idegenforgalomtól és a nemzetközi vendégkörtől. Ami most nincs. Keserűen jegyzi meg, hogy éppen ezen a héten tartaná náluk hagyományos tenisztáborát a Molnár Teniszakadémia. Ráadásul a jubileumi tizediket. S bár ez a hazai viszonylatban egyedülálló nagyságú rendezvény teljesen magyar érdekeltségű, mindenképpen jelzés értékű, hogy ez is a keszthelyiek költségvetése számára legerősebb március 15. és május 15. közötti időszakra esik.

 

sun tc keszthely prilis 16sun tc keszthely prilis 16Vendégre várnak a keszthelyi pályák

 

− Minden évben számos osztrák és német teniszcsapat készül nálunk ilyentájt a bajnokságra, hiszen a kedvező időjárásnak köszönhetően előbb használhatóak a szabadtéri pályáink, s mi nagy gondot fordítunk arra, hogy időben, a tökéletes minőséget biztosítsuk. Ezekkel a partnerekkel rendkívül jó a kapcsolatunk, így egyszer majd visszatérnek, de ki tudja mikor? Teljesen normálisnak tartom, hogy az osztrákok a belső gazdaságukat akarják majd elsőként talpra állítani, s ez csak tovább erősíti az otthonmaradási kedvüket. Az elmaradt bevételeket már buktuk, s nem is fogjuk tudni behozni, hiszen a szállodák továbbra is zárva vannak, vendégeikre nem számíthatunk. Ráadásul a saját klubtagjaink közül is sokan külföldön élnek, akik májustól költöznek vissza Magyarországra. Most ők sem tudnak jönni. Bár a szabályok betartása mellett végig nyitva voltunk, nagy könnyebbség, hogy mostantól párost is lehet játszani, hiszen a helyi tagságunk jelentős része hatvan feletti, ők pedig már inkább ezt kedvelik – foglalja össze helyzetüket Varga Balázs, aki több osztrák partnernek is küldött fényképet a tökéletesen felkészített pályákról. Az irigykedő reakciókra pedig csak annyit tudott válaszolni: egyedül  ti hiányoztok a felvételről... Az elnök ennek ellenére bizakodó, a tagok még megérkezhetnek, s augusztusban talán a Hunguest Hotel hagyományos táborára is sor kerülhet. Ennek ellenére úgy véli, ahogy általában mindig, most is csak magukra számíthatnak a problémáik megoldásában.

A Budapest Tenisz Centrum, amely létesítményei és szakember gárdája tekintetében egyaránt az ország kiemelkedő bázisa, is megérezte a válságot, de másképp reagált rá. Sávolt Attila szakmai igazgató úgy gondolta, ebben a helyzetben sem engedhetik el a játékosok kezét, és a március 21-i bezárást követően, a pályán kívül próbálták őket a lehető legtöbb tanáccsal ellátni. Ennek szellemében hetente kétszer online mentális tréninget tartottak videokonferencia formájában, s létrehoztak egy speciális internetes felületet, amelyre naponta töltötték fel az erőnléti edzésekre, a mentális tréningekre, a táplálkozási tanácsokra és a meditációs formákra vonatkozó szakmai anyagokat, teszteket és házi feladatokat. Ezzel viszont már a karantén utáni idők sikerei felé is újabb lépést tettek, hiszen a létrehozott szakmai tudásbázis a jövőben is alapot és iránymutatást nyújthat a játékosok számára. A nehézségekből így kovácsoltak némi előnyt.

− Nekem nem voltak hasonló lehetőségeim annak idején, ezért örülök, hogy fiatal teniszezőinknek viszont ma már van – mondja Sávolt Attila a szakmai platform kialakításával kapcsolatban, hozzátéve, a sportolók felelőssége is, hogy mennyit használnak fel az összegyűjtött tudásból. – Számunkra is nehéz időszak a mostani, a különböző álláspontok és iránymutatások között nem volt könnyű eligazodni és döntést hozni. A BTC-n az elővigyázatosságot tekintettük elsődlegesnek, miközben a vezetőség, a közös döntései során a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelően igyekezett rendelkezni. Május első napján nyitottuk újra a kapukat, az amatőrök, a gyermekek és a profik előtt egyaránt. Reméljük, hogy a frissen felújított pályák Babos Timi, Fucsovics Marci és Balázs Attila felkészülését is segíteni fogják.

A kormányrendelet nyomán a BTC-n is fokozatosan indulnak be a csoportos edzések, a kötelező távolságtartásra vonatkozó szabályok maximális betartásával. A járványügyi helyzetre való tekintettel azonban a közösségi tereket – büfé, étterem, konditerem, öltözők −, egyelőre nem lehet használni. A program újraindításának pontos részleteiről ezekben a napokban tájékoztatják a szülőket, elsőként a versenyzőkét, akik számára hétfőn este online értekezletet is tartanak. A cél természetesen a februárban útjára indított edzésprogram rendszeréhez mindenben illeszkedő, korábbi nyüzsgő élet fokozatos visszaállítása, nyári foglalkozásokkal és gyerektáborokkal gazdagítva azt. Természetesen az érvényes rendeletek maximális betartásával.

 

btc prilis 23btc prilis 23Városmajor, BTC-pályák

 

A budapesti Szépvölgyi Teniszcentrum üzemeltetője, Szigetvári Adrienn „pofonként” jellemezte a március 27-i bezárás tényét, különösen azért, mert magánklubként nem kockáztathatott egy esetleges büntetést. Mielőtt április 27-én kizárólag az egyest játszók számára megnyitották a pályákat, még a helyi önkormányzat és az operatív törzs állásfoglalását is kikérte. Utóbbi ajánlását pontosan követve az épület ugyan nyitva van, de az öltözőket nem lehet használni, s bent is csak annyi időt lehet tölteni, amíg valaki a kizárólag elvitelre árusító büfében vásárol. Kávét éppen ezért nem is főznek, viszont a három recepciós hölgyet, módosított szerződéssel ugyan, de meg tudták tartani. Ebben a helyzetben pedig már ez is komoly fegyvertény.

− Ez így volt korrekt, bízunk a jövőben, még ha továbbra sem tudjuk, mi lesz ezután – véli Szigetvári Adrienn arra utalva, hogy igencsak kérdéses, kik térnek vissza állandó bérlőik közül a hétfői újabb enyhítések hatására. A jelenlegi helyzetben ugyanis elképzelhető, hogy a sportra vonatkozó engedmények ellenére, sokan továbbra is otthon maradnak. – A héten még nem változtatunk a beosztáson, de május tizenegytől próbálunk a normális kerékvágásba visszatérni, már ami az edzéseket illeti. Ezzel a teljes csődöt ugyan elkerültük, a veszteségeink azonban már így is jelentősek. Az óvatosságomhoz azonban ennek ellenére hű maradok, és ez a nyitás nagyon is fokozatos lesz. Mindig éppen annyit lépünk, amennyit a járványügyi helyzet lehetővé tesz.

A balatonboglári Paszér Éva szerint azonban mint minden rosszban, a jelenlegi helyzetben is van valami jó. A gyerekek értékelni kezdték a teniszt, s aki eddig csak bosszankodott az ütő láttán, most az is örömmel jön edzésre.

Megtanultunk az apró dolgoknak is örülni! – vonja le a nehéz időszak egyik legfontosabb tanulságát a boglári szakember.  

 

21821 102421821 1024Szépvölgyi Teniszcentrum

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline