search

Az egyetemi távoktatásról és a Grand Slam-tornák vonzásáról beszélt klubjának honlapján az MTK versenyzője.

Megpróbálja a legjobb formába hozni magát arra az időszakra, amikor eljön végre az újrakezdés.

 

(mtk.hu) * A világranglistán jelenleg a második számú női teniszezőnk egyesben Jani Réka Luca a maga 201. helyezésével, amivel Grand Slameken biztosan, és sok WTA-tornán is ott lehetne a selejtezőben. Az MTK színeiben 2018-ban egyéni bajnoki címet nyerő riói olimpikon a Kodolányi János Egyetemre jár távoktatás keretében, és megpróbálja a legjobb formába hozni magát arra az időpontra, amikor eljön végre az újrakezdés időszaka - olvasható az  alábbi interjúban.

– Sokat vagyok itthon, ami nagyon furcsa, hiszen normális helyzetben szinte minden héten más országban, városban ébredek. Próbálom kihasználni ezt az időszakot a fejlődésre, amennyire csak tudom, semmiképp sem szeretnék teljesen leállni. A legnehezebb most, hogy teljesen kiszámíthatatlan a helyzet, senki sem tudhatja, meddig fog tartani a járvány miatti versenyszünet. Rövid távon szeretném kihozni a maximumot a napjaimból, edzek, ahogy tudok, illetve készülök az egyetemi vizsgáimra. Hosszú távon természetesen örülnék, ha ott tudnám folytatni, ahol félbeszakadt ez az év, jó lenne az Australian Open után a többi Grand Slam-versenyen is újra játszani minél többször, minél jobb eredményekkel, és bejárni a világot.

– Mikor voltál legutóbb egyhuzamban ennyi időt itthon?
– Nem fűződnek hozzá jó emlékeim, a térdsérülésemmel kellett ennyi időt kihagynom, keresztszalag-szakadás miatt kilenc hónapot nem tudtam versenyezni. Ez már több, mint három éve történt. Most annyival „könnyebb” a helyzet, hogy nem csak nekem kell otthon maradnom, hanem mindenkinek hasonlóak a feltételek. Akkor nehéz volt látni, hogy mindenki más tud játszani.

– Téged mennyire renget meg a versenyek hiánya miatti bevételkiesés?
– Természetesen senki sem örül ennek, de számomra nem ez az elsődleges, ami eszembe jut. Engem sokkal jobban elszomorít, hogy a jelenlegi ranglistahelyezésemmel sok nagy versenyen, Grand Slamek selejtezőjében tudnék részt venni, de sajnos ezek most sorra maradnak el.

– Nem voltál jó szériában egyéniben az utóbbi időben. Lehet ennek a kényszerszünetnek olyan pozitív hozadéka, hogy átlendít a holtponton?
– Valóban, a szünet előtti pár verseny nem sikerült valami jól, de ez már többször volt így, hogy nehezen indult az év. Megpróbálom a maximumot kihozni ebből a helyzetből, dolgozok azokon a dolgokon, amelyek nem álltak még össze az első pár versenyen, tovább fejlesztem a fizikumomat, és így remélhetőleg újult erővel indulok majd újra. Ahogy tudnak, edzőim, Barátosi Levente és Simai Péter is segítenek és támogatnak. Az előző évemnek köszönhetően újra a kétszázadik hely környékén vagyok a világranglistán, ezért már nagyon várom, hogy újra lehessen versenyezni, és újabb élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjak.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline