search

Nem volt ugyan még kijelölt időpont, így nem halasztásról, hanem racionalitásról van szó, amikor jelezzük: a koronavírus-járvány miatt vélhetően ősszel lesz a Magyar Tenisz Szövetség 2020-ban esedékes közgyűlése, mely idén egyben tisztújító tanácskozást is jelent.

Mint arról március 9-i cikkünkben hírt adtunk, a tavalyi "normál" budapesti,  majd békéscsabai közgyűlések egyes határozatait (a 2019-es pénzügyi jelentés, illetve a 2020-as költségvetés témájában) a Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete érvénytelenítette.

 

A fentiek miatt várható volt, hogy az idei tanácskozásra tavasszal, a Fed Kupa-döntő, illetve az ATP-verseny utáni időszakban sor kerül, ám a koronavírus-járvány miatt nem lehetséges tömeges összejövetel szervezése. Józan számítások szerint a Szűcs Lajos MTSZ-elnök vezette testület a szeptember-novemberi időszakban hívja össze a tisztújító tanácskozást.

A nemzetközi szövetségek közgyűlései is veszélyben vannak.

A tisztújítás néhol magyarokat is érint - sportágunkban például a Tennis Europe ezen a hétvégén tartotta volna vezetőségválasztó összejövetelét, ám a görögországi Kréta szigetére meghirdetett tanácskozást őszre halasztották, így a TE három magyar tisztségviselője, Richter Attila alelnök, illetve a fejlesztési bizottságban érdekelt Hámori Tamás, és az ifjúságiaknál tevékenykedő Mandula Petra addig őrzi pozícióját. Az eredeti jelentkezési határidőig Richter benyújtotta jelentkezését elnökségi tagsága meghosszabbítására.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline