search
Szávay Ágnes Debrecenben - Fotó: Kiss Lóránt
Szávay Ágnes Debrecenben - Fotó: Kiss Lóránt

Az egykori top30-as magyar játékos Szávay Ágnes, bizakodóan várja a Magyarország − Belgium Davis Kupa-találkozó második napját.

A US Open 2007-es páros elődöntőse szerint a hullámvölgyek helyes kezelése sokszor döntheti el egy mérkőzés sorsát, s ezúttal ebben Fucsovics Márton volt a legeredményesebb.

 

Gy. Szabó Csilla * A Magyarország − Belgium férfi Davis Kupa-mérkőzés pénteki játéknapját a magyar teniszsport számos egykori kiválósága is a helyszínen, Debrecenben tekintette meg. Köztük volt Szávay Ágnes is, aki 2007-ben a WTA-világranglista 13. helyén érte el karriercsúcsát, és ugyanebben az esztendőben a US Openen jutott egyéniben negyeddöntőbe, párosban pedig elődöntős volt. Az áprilisi, budapesti Fed Kupa döntő egyik nagykövetének szerepét is betöltő sportolónő szívből át tudta érezni a rendkívüli izgalmakat, hiszen pályafutása során, ő is többször találta magát hasonló helyzetben:

Attila mérkőzése valóban nagyon kevésen múlott, azon dőlt el a mérkőzés, hogy a fontos labdameneteket nem tudta hozni. De azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a Davis Kupa-találkozó nyitómérkőzését játszotta, így nagyon nagy nyomás volt a vállán. Úgy láttam, hogy a belga játékos volt az, aki kevésbé nyomott ez a teher. Egyértelműen az idegek harca volt ez a találkozó. A második meccs éppen ellenkezőleg alakult. Marcinak ugyan hullámzó volt a teljesítménye, a fontosabb pontokat mégis ő hozta. Akkor teljesített nagyon jól, amikor a legnagyobb nyomás volt rajta. A teniszben igen gyakran azon múlik minden, hogy a szinte elkerülhetetlen hullámvölgyeket, ki hogyan tudja kezelni. Marcinak ez ma kiválóan sikerült.

Szávay Ágnesben a pénteki mérkőzés saját, Fed Kupa-élményeit is felelevenítette. Az öt WTA és három ITF-címet nyert egykori teniszezőnő számára mindig különleges alkalmak voltak ezek a találkozók, hiszen ilyenkor sohasem magáért, hanem a csapatért játszott. A legfelemelőbb érzés persze mindig a győzelem utáni volt, amelyből pénteken sajnos csak Marcinak jutott ki. Ami pedig a szombati esélyeket illeti, nagy kérdés, hogy a két magyar éljátékosból mennyit vesz majd ki a szombati, nyitó, párosmeccs.

Az tény, hogy a belga kettős összeszokott, kiváló egységet alkot, ezért nagyon nehéz dolguk lesz a fiúknak. Ráadásul a vendégek első két játékosa, nem játszik párost, így pihenten várhatják majd a sorsdöntő egyeseket. De bárhogy is alakul ez a találkozó, nagyon bizakodó vagyok. Különösen azért, mert Coppejans alaposan kijátszotta magát, és a vereségtől úgy láttam meg is tört egy kicsit. Szerintem ez mindenképpen kedvez majd Attilának. Marci pedig ugyanolyan jól fogja kezelni a meccsét, mint tette azt a nyitónapon – összegezte előrejelzését Szávay Ágnes, aki szombaton is személyesen bátorítja majd a csapatot.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline