search
Köves Gábor és Johan van Herck - Fotó: Zádor Péter
Köves Gábor és Johan van Herck - Fotó: Zádor Péter

A szerda déli szokásos kötelező sajtótájékoztatóra edzésről érkezett mindkét csapat kapitánya: Köves Gábor és Johan van Herck is bizakodva tekintett a péntek-szombati mérkőzésre.

A magyar szakvezető esélyes játékosai remek formáját emelte ki, a belga kapitány udvariasan a házigazdákat dicsérte, de hozzátette, a Davis Kupa-találkozó mindig különleges, mindig hozhat meglepetéseket.

Az új pályával mindkét szakvezető elégedett volt.

 

Tudni kell, hogy a DK szabályai szerint a házigazda választja a pályaborítást, s a magyar együttes a salak mellett döntött. Köves Gábor elmondta, hogy ez elsősorban a salakspecilalistának számító Balázs Attila számára kedvező, ráadásul ő az elmúlt időszakban ilyen borításon játszott, salakon érte el nagy sikereit. Fucsovics Márton kemény pályás versenyekről érkezett, s számára egyébként is a gyors pálya az optimális megoldás - ha viszont már salak, akkor ez a gyors talaj kedvez neki is.

A Debrecenben használandó borítás először kapott nemzetközi "versenyengedélyt", így valamennyi játékos számára újdonságnak számít. Megtudtuk azt is, hogy az áprilisi budapesti Fed Kupa világdöntőn, a Papp László Arénában is ezen a borításon játszanak majd a női világklasszisok.

- Soha rosszabbat. Nem ezen fog múlni egyetlen meccs eredménye sem. Előnynek számított, hogy a hagyományos borításnál sokkal gyorsabban felépíthető. Egyetlen hátránya, hogy a labdák hamarabb kopnak, "szőrösödnek" - mondta Köves Gábor.

A kapitány elmondta, a csapat két top 100-as játékosa, Balázs Attila (76.) és Fucsovics Márton (84.) jó formában van, Attila hét eleji fogfájása is a múlté már. Együttesünkban a két éljátékos mellett Piros Zsomborra, Marozsán Fábiánra és Nagy Péterre számíthat még a szakvezető

A belga kapitány arról beszélt, hogy a világrangsor 10. helyén álló David Goffin lemondó döntésében is szerepet játszhatott a salakos pályaborítás - ő inkább hamarabb indult Amerikába, felkészülni a keménypályás ATP-viadalokra.

- Tavaly a brazilok elleni mérkőzésen is ugyanez volt a helyzet. A csapat többi tagját viszont motiválhatja a bizonyítási lehetőség. Tudjuk, hogy a világranglista-helyezések alapján a magyarok az esélyesebbek, de a Davis Kupa mindig hoz meglepetéseket. Minálunk a párosunk pontszerzése tűnik a leginkább valószínűnek, hiszen játékosaink ATP-helyezése a papírforma alapján győzelmet ígér, de gondoljunk csak ara, hogy Attila és Márton két éve legyőzte a mi párosunkat. Szóval: minden lehetséges.

A csapatösszeállítással kapcsolatban a magyar kapitány nem titkolózott, hiszen az edzéseken ugyan a teljes keret dolgozott (sőt: Madarász Gergely is csatlakozott a különítményhez, mert balkezesként segíthet a szintén balkezes Bemelmans elleni játék megszokásában), az viszont biztos, hogy nálunk nagy valószínűséggel Balázs Attila és Fucsovics Márton végigtrappolja a kétnapos mérkőzést.

Így aztán a sorsoláson csak az derül ki, hogy ki kezd pénteken 16 órakor: Balázs a belgák 2. számú teniszezője ellen, vagy Fucsovics mérkőzik a belga éljátékossal. Szombaton 12 órakor előbb a párosra kerül sor, majd következik a két Nr.1. meccse, s ha még szükség lesz rá, Fucsovics zárja a napot a belgák 2. számú játékosa ellen.

A belgák csak a csütörtöki sorsolás előtt jelölik ki csapatukat - keretükben Kimmer Coppejans, Ruben Bemelmans és Sander Gille, párosban az Arthur De Greef, Joran Vliegen duó  szerepel.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline