search

Óriási lépést adhat a padel hazai fejlődésének, hogy sikerült Magyarországra szerződtetni a kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Belén Castrillo de la Cruzt, aki sportsikereivel egyértelműen a sportág egyik legendás alakjának számít.

Castrillo a budai Premier Padel Klubban az edzések mellett edzőképzést tart és a hazai válogatott felkészülését segíti három hónapon át.

Korábban teniszezett és Arantxa Sanchez-Vicario mellett a válogatottságig vitte hazájában. A nyolcvanas évek második felében a spanyol tenisz ranglista 10. helyén jegyezték. A padel sportágban a spanyol bajnoki címek mellett a válogatott tagjaként 1998-ban és 2000 Világkupa-nyertes, győzött Madrid, Bilbao és Torrebelve nagy nemzetközi versenyein, s aranyérmes volt 1997-ben a Mediterrán Játékokon.

Kerekes Péter, a Magyar Padel Szövetség elnöke elmondta, hogy a hazai sport számára áttörést jelenthet Castrillo leigazolása.

- Belen személyében a világ egyik prominens padelezője mondott dolgozik majd hazánkban. Eredményei magukért beszélnek: fantasztikus sikereket ért el mind egyéniben, mind csapatban. Idén új szintre emeljük a padelt itthon.

A spanyol edző a Twitteren tette közé budapesti szerződtetését:
"Köszönet a Magyar Padel Szövetségnek a március elsején kezdődő lehetőségért, hogy tapasztalataimat átadjam. Büszke vagyok a megbízásra!"

A világsztár hétfőtől áll a kezdők, haladók, versenyzők, gyerekek, felnőttek, veteránok rendelkezésére. Lehet világbajnokkal gyakorlni, edzeni!

 

padelpadel

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline