search

A honi szövetség jelezte a napokban: a kormány anyagi segítsége nélkül nem tudja megrendezni a március elején Debrecenben esedékes magyar-belga Davis Kupa mérkőzést.

A képtelennek tűnő bejelentés okán a tenisz-palya.hu szakértő segítségével utánajárt, hogy valójában akár egy nyereséget is fialó eseményhez tartja a markát az MTSZ...


Ellentétben az ATP vagy a WTA dollárszázezreket felemésztő tornáival, egy-egy Davis Kupa-meccs pozitív pénzügyi szaldóval megrendezhető esemény. A rendezéshez szükséges pénz persze nem az égből hull alá, de a Nemzetközi Tenisz Szövetség regulái szerint könnyen kitermelhető a nyereség. 

Alapos előkészülettel, a kapcsolati tőke maximális mozgósításával, szívós marketing munkával.

Kérni, persze, jóval egyszerűbb, mint munkával előteremteni a rendezés költségeit. Talán nem túlzás a hasonlat: ebben a helyzetben az MTSZ úgy viselkedik, mint az a munkanélküli, akinek számos lehetősége kínálkozik, de inkább sorban áll a segélyért...

Nemzetközi DK-mérkőzések szervezésében és lebonyolításában nagy tapasztalattal rendelkező szakértőnk jelezte: a házigazda ország szövetsége ebben a kvalifikációs osztályban automatikusan 50 ezer dollár rendezői díjat kap az ITF-től, s ehhez jön még esetünkben további 200 ezer, vagy 175 ezer dollár, attól függően, hogy győzelemmel, vagy vereséggel zárul-e a belgák elleni összecsapás. Legrosszabb esetben is tehát 225 ezer dollár érkezik az ITF-től az MTSZ számlájára. Ezzel a 67,5 millió forinttal tehát mindenképpen gazdálkodhat a szövetség. Saját maga dönt arról, hogy mire fordítja: csarnokbérlésre, pályaépítésre, a csapattagok dotálására, vagy éppen más, korábbi tartozásai képezte lyukak betömésére...

 

Szakértőnk elmondta azt is, hogy ez az összeg könnyedén megduplázható, hiszen az ITF csak a reklámjogok egy részével rendelkezik, miközben a házigazda önállóan értékesíthet reklámfelületeket, szerezhet szponzori, támogatói ajánlatokat, számolhat a VIP-boxok értékesítéséből származó bevétellel, a televíziós és más közvetítési jogdíjak felével.

Az ITF-nek az a törekvése, hogy a helyi rendezők kiaknázzák az összes piaci adottságot, ezért a központilag eladott reklámokon kívül széles tárházát adja a bevételi forrásoknak. Régen egy csapatszponzor volt, most lehet 3 és plusz el lehet adni a csapat nevét. A rendezőé a jegybevétel (ennek csak 10%-át kell leadni), a VIP páholyok és büfék bevétele, a műsorfüzet, a hivatalos beszállítók kijelölése, a szabad helyekre reklámok kihelyezése, helyi kivetítőn megjelenített reklámok bevétele. 

A kívülálló úgy véli, megfelelő marketingmunkával, kellő előkészítéssel egy olyan nagyvárosban, mint Debrecen, ahol sok nemzetközi cég is érdekeltté tehető a rendezés sikerében, nyereségesen zárható a kétnapos Davis Kupa-mérkőzés.

Kérdés, persze, hogy beszállítóival, és saját válogatott játékosaival szemben milyen tartozásokat halmozott fel a szövetség, s hogy az érdekeltek hajlandók-e a fizetési késedelem tudatában megállapodást kötni.

De még erre is lenne megoldás - mint korábbi cikkünkben jeleztük: az ITF-től kérvényezhető előleg, s az is megoldható, hogy ne a fizetési meghagyásokkal terhelt magyar szövetség számlájára érkezzen a pénz, hanem direktben a sportcsarnok, a pályépítő, vagy a hivatalos szálloda kapja Londontól a kiadásainak költségeit.

Pótlólagos állami pénzekért kuncsorogni igen rossz ötlet volt az MTSZ részéről. A testület költségvetésében minden valószínűség szerint ugyanúgy ott volt a 2020-ban esedékes két DK-meccs is, mint minden évben - nem derült égből villámcsapásként érkezett a belgák elleni márciusi hazai összecsapás...

Melynek pályaválasztói jogát éppen fel lehetett volna cserélni, ha időben eszmél az MTSZ, hogy üres a kasszája - szövetségi szóhasználattal: "ellehetetlenültek" a rendezés feltételei. Nem elegáns döntés, s az sem biztos, hogy a belgák az utolsó pillanatban vállalnák-e a cserét.

A lemondást pedig igencsak szigorúan szankcionálná az ITF, vélhetően alacsonyabb osztályba sorolná csapatunkat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline