search

Közvetve ugyan, de a WTA-botrány ügyében hónapok óta először hallatta hangját a Magyar Tenisz Szövetség.

Az ügyben érdekelt főtitkár, valamint az elnök továbbra is csendes, ám az MTSZ harmadik emberének számító Juhász Gábor sportigazgató a szövetségi honlapon az alábbi írást tette közzé.

 

 

Változtatás nélkül közüljük a szöveget.

A magyar Fed-kupa kapitány nyilatkozata a WTA versennyel kapcsolatban.

„A magyar női teniszezők a legnagyobb kárvallottjai annak, hogy elmarad a februári Hungarian Ladies Open tenisztorna, de a magyar szurkolók is meg lettek fosztva attól, hogy testközelből drukkolhassanak az immár háromszoros Grand Slam bajnoknőnek Babos Tímeának, és élhessék meg a vélhetően újabb magyar sikereket. Amitől már egy ideje tartottam, az sajnálatosan bekövetkezett: 2020-ban Magyarország WTA verseny nélkül marad! Lányaink a két szék közül pad alá estek. Mérhetetlenül elkeseredett, csalódott, de egyben felháborodott is vagyok, hogy a hazai tenisztársadalmunk jelen konfliktusban érintett résztvevői hogyan feszíthették addig a húrt, hogy ez megtörténjen. Ráadásul egy olyan évben, amikor az olimpiai kvalifikációs időszak még tart, amikor a hazai rendezésű Fed-kupa világcsoport döntő résztvevője a női válogatottunk, és amikor márciusban a férfi Davis-kupa csapat játszik a szintén világcsoport döntőbe jutásért a Belga Davis-kupa csapat ellen!


És lehet, hogy a WTA verseny elmaradása csak a kezdet? Sajnos úgy hírlik, vélhetően a hazai teniszberkekben lévő viszály miatt, a tavaly szeptemberi Magyarország-Ukrajna Davis-kupa találkozó után az idén márciusi Magyarország-Belgium válogatott viadalt is az MTSZ saját forrásból kellene megoldania, mert sem tavaly, és úgy hírlik, hogy idén sem kap az államtól erre a célra forrást. Amennyiben ez igaz, úgy jelen helyzetben nehezen tudom elképzelni, hogy az MTSZ saját erőből megrendezi a találkozót. Egy esetleges lemondásnak pedig nem szeretném kifejteni a következményeit, mind a csapatra, mind a magyar tenisz presztízsvesztésére vonatkozóan.

Remélem mindenki tisztában van azzal, hogy minden, ami idehaza a szeretett sportágunkban történik pozitív, de negatív értemben is, az hat és befolyásolja a magyar tenisz összes szereplőjének teljesítményét, hozzáállását, jövőképét, mindenét! Hat a játékosokra, az edzőkre, a szülőkre, az egyesületekre, a szövetségre, a szponzorra, a mecénásra, a megmondó emberekre és a döntést hozókra, hat mindenkire! Ezért nagy valószínűséggel az elmúlt másfél év teljesítményeit is visszafogta az a tény, hogy nem pozitív közhangulat itatta át a magyar tenisztársadalmat ebben az időszakban. E mellett is még születtek még gyönyörű sikerek 2019-ben, viszont pozitív közhangulat esetén, lehetett volna akár több és még szebb!

Elérkezett az idő kimondani azt, hogy ebből elég!

Nem hagyhatjuk, hogy a hazai teniszben lévő belviszályok az eddig felépített eredményeket lerombolják, és hogy a végén az egésznek a játékosok igyák meg a levét! Sajnos már elég öreg vagyok, ezért elmondhatom, hogy két hasonló konfliktust a teniszberkeken belül már testközelből megéltem, hisz a magyar tenisznek mindig is aktív alakítója voltam. Felteszem a kérdést: korábban ennyivel lojálisabbak és megfontoltabbak lettünk volna sportágunk iránt? Mert a korábbi hasonló helyzetek mindig a tárgyalóasztal mellett, a sportág érdekeit a messzemenően szem előtt tartva történtek meg. Konfliktus miatt soha nem volt veszélyben egyetlen nemzetközi verseny, veszélyeztetett Davis-kupa találkozó pedig egyenesen elképzelhetetlen lett volna!
Ezért felkérem a tenisztársadalom érintett résztvevőit, hogy amennyiben bármilyen mértékben is érdekli őket a magyar teniszsport jövője, úgy hagyjanak fel a jelenlegi stratégiájukkal és ahogyan korábban is mindig lehetőség volt rá, úgy most is tárgyalóasztalhoz üljünk le, és együtt, közösen találjuk meg a helyzetből kivezető megoldást!

Ugyanis minden sportág annyit ér, amennyit a résztvevői – akár egyetértenek, akár nem – közösen tudnak tenni érte.
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline