search

Megérkezett Ausztráliba a korosztályos csúcsversenyeken induló másik magyar teniszező is, Tóth Amarissa Kiara.

A BTC-n készülő 16 esztendős teniszező előre megszabott hat és fél hetes programját semmi sem zavarta meg.

A felkészülést irányító Borsos Olivier szerint csak idő kérdése, hogy Miminél mikor jön el a nagy áttörés.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A leányok mezőnyében folytatódik a Nagy Adrienn által tavaly megkezdett szép magyar sorozat, és idén is lesz főtáblás versenyzőnk a junior Australian Open-en, mégpedig Tóth Amarissa Kiara személyében.

A BTC-n készülő 16 esztendős játékos tökéletes szezont zárt 2019-ben, több mint százötven helyet javítva a pozícióján, jelenleg a korosztályos ITF világranglista 35. helyét foglalja el. A melbourne-i Grand Slam viadalon így Fajta Péterhez hasonlóan, ő is gond nélkül a főtáblára került. A traralgoni 1-es kategóriás előverseny nevezési listáján a 19., az Australian Open-én pedig a 22.

Egy évvel ezelőtt Nagy Adrienn, japán partnere, Kawagucsi Nacumi oldalán páros bajnoki címet ünnepelhetett Melbourne-ben, így elég magasra tette a lécet Amarissa számára. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy Mimi két évvel fiatalabb MTK-s klubtársnőjénél, így ő még nem tartozik a tornagyőzelemre leginkább esélyes, utolsó éves juniorok közé. Legalábbis az életkora alapján nem. Játéktudása és 2019-es eredményei azonban mindenképpen a sokra hivatottak közé sorolja.

A 16 esztendős magyar játékos ezúttal menedzser-édesapjával utazott el Ausztráliába, ahová magyar idő szerint kedden délelőtt érkeztek meg. A felkészülés elmondásuk szerint nagyon jól sikerült, Amarissa a lehető legjobb formában várja a két kiemelt torna kezdetét. Az izgalomnak egyelőre nála sincs nyoma, hiszen fiatal kora ellenére megfontolt és tapasztalt játékos ő, aki pontosan tudja mi a dolga, a föld másik felére is azért utazott, hogy a lehető legjobb eredményt érje el.

A fiatal teniszezőt edzője, Borsos Olivier jótanácsokkal megrakodva bocsátotta útjára, honlapunknak pedig az évvégi felkészülés legfontosabb tanulságairól beszélt:

− Szinte percre pontosan megtervezett hat és fél hetes programot végeztünk el. Semmi nem jött közbe, a sérülés és a betegség egyaránt elkerültek Amarissát. Ehhez azért szerencse is kell, bevallom őszintén. A másik fontos dolog, hogy Miminek fizikai panaszai, fájdalmai sem voltak, ami viszont azt jelenti, hogy megfelelő intenzitással dolgoztunk. Nagy figyelmet fordítottunk a koordinációs, a robbanékonyságot fejlesztő, valamint az izmok összehangolását segítő gyakorlatokra, miközben komoly taktikai elemzéseket végeztünk, és technikai finomításokra is sor került. Utóbbi csoportban, a szerva utáni első, a befejező, és a fonákból indított ütéseken dolgoztunk a legtöbbet. Fejlődése úgy is szembetűnő volt számomra, hogy minden nap láttam, még szenteste napján és szilveszterkor is edzettünk. A kedvező változás a stabilitásában és a játékintelligenciájának javulásában figyelhető meg a leginkább.

Amarissa felkészülésének egyik fontos pontjaként említi a szakember, hogy ezúttal a lehető legtöbb „külsős” partnert vonták be a közös munkába. A fiatal játékos nemcsak tanácsokat kapott Balázs Attilától, de játszhatott is vele, ahogy Gécsek Fanni, Fábián Luca és Gálfi Dalma is beállt hozzá szparingolni. A szakember szerint Dalmának jár a legnagyobb köszönet, aki nemcsak a pályán, de azon kívül is megpróbált a lehető legtöbbet átadni eddigi tapasztalataiból ifjú klubtársának.

− A sikerhez három dolog kell, munka, türelem és fegyelem – zárta értékelését Borsos Olivier, aki nem tagadja, Amarissához hasonlóan elszánt és céltudatos játékost keveset látott edzői pályafutása során. – Mimi mindent megtesz a siker érdekében, példaértékű hozzáállással készül az előtte álló kihívásokra. Meggyőződésem, hogy tehetsége és rendkívüli motivációja által valamennyi célját meg fogja valósítani, s kivívja helyét a legjobbak között.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline