search
Jancsó Miklós és Nagy Zoltán
Jancsó Miklós és Nagy Zoltán

A magyar teniszéletben gyakran hiányolt összefogásra találtunk példát a Park Tenisz Klubban, amikor a Fucsovics Mártont irányító edzőpárossal beszéltünk az együttműködés részleteiről. Jancsó Miklós örül Marci motiváltságának és profizmusának. Nagy Zoltán szerint Fucsó az utóbbi időben nem volt kellőképpen összeszedett, jóllehet szereti és igényli is a határozott kereteket.

 

Gy. Szabó Csilla írása * „Következetesnek kell lennünk, ez biztos” – jelentette ki Jancsó Miklós, aki Nagy Zoltánnal közösen alkotja mostantól a Fucsovics Mártont felkészítő edzőtandemet.  A Park Teniszklub elitcsapatát irányító, valamint a „felesben” egy francia akadémián készülő Gálfi Dalma karrierjét is egyengető szakember szerint azonban Marci olyan régóta tartozik a világ elitjéhez, hogy pontosan tudja mi a dolga. Az utóbbi időben pedig ez a tudás már nemcsak a pályán, de azon kívül is tökéletesen nyomon követhető.

− Úgy érzem, Sávolt Attila egy minden tekintetében profi rendszert adott Marci életének, ezért is érhettek el fantasztikus sikereket – emlékezett meg Jancsó elődjük tevékenységéről, s hozzátette, ők is meg fogják követelni a kemény munkát tanítványuktól. – Alapozunk, és az általunk megszabott adagot egyszerűen el kell végezni. Marci nagyon motivált, minden idegszálával a teniszre koncentrál. Ráadásul mindez belülről jön nála, pontosan tudja a céljait és el is akarja őket érni. A lehető legjobb korban van ahhoz, hogy megvalósítsa top ötvenes, majd top húszas álmait. A technikai vagy taktikai tanácsainkkal is itt állunk mellette, ám én úgy gondolom, hogy most az állóképesség fejlesztése a kulcskérdés. Ezen a téren szeretnénk olyan biztonságot adni neki, amivel egy Grand Slamen is határozottan haladhat körről, körre.

Jancsó Miklós és Fucsovics Márton nem először dolgozik együtt. Kapcsolatuk kiállta már az idők próbáját, 2015-ben közös sikereket is értek el. Mint például az első ATP500-as főtáblás szereplés. Ennek ellenére a szakembert váratlanul érte a felkérés, amelyet a Park Teniszklubban, az MTK-s fiatalokkal, Piros Zsomborral, Nagy Péterrel és Szintai Dáviddal szervezett edzőmeccseket követően kapott. Marci nem szeretett volna egyedül utazni Bécsbe, ő pedig kötelességének érezte, hogy elkísérje. Az osztrák fővárosban azután ugyanolyan jól működött a kémia közöttük, mint régen.

De vajon tényleg olyan fontos-e, hogy edző és játékosa tökéletes harmóniában legyen egymással? − tettük fel a kérdést Jancsó Miklósnak, aki határozott igennel válaszolt:

− Három héten, vagy akár egy hónapon keresztül, szinte egész nap összezárva valakivel, az azért embert próbáló feladat. Persze, ha szalad a szekér, akkor nem olyan nehéz elviselni egymást, egy vereség után azonban minden más. Pedig a napi rutint akkor is pontosan ugyanúgy kell folytatni. Kölcsönös bizalom és megértés nélkül ez nem megy.

Ahogyan az új edzőteam sem állhatott volna fel dr. Homonnay Géza, az MTK Park Teniszklub üzemeltetőjének maximális támogatása nélkül. Nagy Zoltánnak azonban nemcsak az ő véleményét, de Temesvári Andreáét is ki kellett kérnie, hiszen a délelőtti órákban elsősorban az ő gyermekeinek tartott eddig edzéseket. Az 1986-os Roland Garros páros női bajnoka a döntés fontosságát megérezve, a legnagyobb megértéssel fogadta a szakember terveit.

− A kihívás mellett kiváló tapasztalatszerzési lehetőség is a közös munka, a legapróbb információkat is begyűjtjük a világelitről – vélekedik Nagy Zoltán, aki már a bécsi torna alatt sem tétlenkedett, itthonról küldte a videós információkat az ellenfelekről. Az együttműködést ugyanis úgy találták ki, hogy az egyik szakember mindig utazik, a másik pedig a hazai hátországot jelenti. – Azt hiszem száz százalékosan profi felfogású játékra van szükség, mert egészen apró dolgokon fog múlni, hogy jönnek-e a sikerek. Az utóbbi időben Marci nem volt kellőképpen összeszedett, pedig ő szereti és igényli is a rendszert maga körül. Ezeket a kereteket próbáljuk most megadni neki, miközben a fizikális és a mentális tréningre is különösen nagy hangsúlyt fektetünk. Vaskó Balázs felel a konditermes edzésekért, de mi is tartunk integrált gyakorlásokat.

Az MTK szakembere honlapunknak elmondta, hogy az alapozás megkezdése előtti állapotfelmérés eredménye, a kéthetes pihenést követően is kifejezetten jó lett. Ami pedig az edző és tanítványa közötti összhangról feltett kérdést illeti, Nagy Zoltán szerint hosszútávon van igazán szükség arra a bizonyos kémiára. Az újdonság ereje kezdetben mindenkit feldob, a későbbiekben azonban csak a bizalmon alapuló kapcsolat lehet eredményes.

− Január elsején úgy szeretnék visszatekinteni a most még előttünk álló időszakra, hogy nyugodt szívvel kijelenthessük: mindent megtettünk a sikeres szezonért. A szerencsét pedig csak annyiban hívnám segítségül, hogy elkerüljenek bennünket a sérülések. A felkészülés végére persze edzőpartnerekre is szükségünk lesz, olyanokra, akik valódi ellenállásra késztetik Marcit. Szergij Sztakovszkijjal már felvettük a kapcsolatot, s egy-egy jó formában lévő magyar mellett a környező országokban is biztosan találunk majd sparing partnereket – foglalja össze a decemberi teendőket Nagy Zoltán, aki Dohába és Ausztráliába fogja elkísérni Fucsovics Mártont. Jancsó Miklós februárban veszi át tőle a stafétabotot, a hónap végén pedig közösen értékelik ki a negyedéves közös munkát. S mivel a megvédendő pontok miatt semmiképpen sem lesz könnyű az évkezdet, nem a számszerű eredményt veszik mértékül. A megállapodás márciusig szól, de mindkét szakember hangsúlyozta, hosszú távú terveik vannak Marcival, aki prioritást élvez minden más megmaradó megbízatásukkal szemben.

Az a tény, hogy Fucsovics Márton két hazai szakembert választott maga mellé, az óriási kihívás és felelősség mellett lehetőséget is jelent. És nemcsak Jancsó Miklós és Nagy Zoltán, de az egész magyar tenisz számára. A honlapunknak korábban nyilatkozó soproni szakember, Úr Csaba éppen azt fejtette ki Babos Tímea kapcsán, hogy vannak ugyan jó szakemberek Magyarországon is, ám ahhoz, hogy valaki a világ élmezőnyében tevékenykedjen, nemzetközi rutinra is szüksége van. Marci most két kiváló hazai edzőt hozott helyzetbe döntésével. Akik a világelit vérkeringésébe kapcsolódva olyan értékes tapasztalatokat gyűjthetnek, amelyeket a feltörekvő fiatal reménységeknek is átadhatnak. Jancsó Miklós azonban nemcsak rájuk, hanem a kollégákra is gondol, amikor tanulásról és információszerzésről beszél:

− Úgy érzem, a bennünk lévő alázattal és szorgalommal pótolni tudjuk azokat a dolgokat, amely mondjuk egy tapasztalt spanyol, német, olasz vagy francia edzőnek a kisujjában van. Tehetséges magyar kollégáinknak is erőt és önbizalmat adhat, ha mi sikerrel járunk.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline