search
Mészáros László és Román Ferenc tornagyőztes volt
Mészáros László és Román Ferenc tornagyőztes volt

Kétszázharmincnégy indulója volt a Római Cup ITF Grade 1. kategóriás nemzetközi szenior viadalnak a Római Tenisz Akadémia 7 fedett pályáján.

Jól szerepeltek a magyarok: egyesben négy tornagyőzelmet jegyeztek, párosban pedig se szeri, se száma nem volt érmeiknek.

Összesen 273 mérkőzést játszottak, a tavaly nyáron világranglista-vezető ausztrál Terry Deeth szeményében igazi klasszis is pályára lépett a több kategóriában igen erős nemzetközi mezőnyben. Hazai szenior versenyen először használták a digitális eredményjelzőt, melyet térfélcseréknél a játékosok aktualizáltak, így a versenyirodában, a teniszezők pihenőcsarnokában is követni lehetett, miként alakulnak a meccsek az egyes pályákon - mondta honlapunknak Izmendi Károly versenybíró, aki arról is beszámolt, hogy a magyarok derekasan helyt álltak a hétnapos küzdelmeken.

A férfiaknál Orosz György a 65 évesek korosztályában, Fegyveres Péter pedig a 80 esztendősöknél diadalmaskodott, a hölgyeknél Szabó Márta (40) és Fuchs Anna (70) aratott egyéniben tornagyőzelmet.

Lipták János (45), Feke Mihály (55), Rác Rita (35) második lett kategóriájában, Szántó András (40), Fábián Zoltán (75) elődöntős volt. A 85 esztendősök kategóriájának körmérkőzéses tornáján Judik Zoltán a 2., Lipóth Lajos a 3., Jónás József pedig a 4. helyen végzett.

greuter feke 2019greuter feke 2019A világbajnok és világelső német Christian Greuter és finalista ellenfele, Feke Mihály

 

Párosban a férfiaknál a Kovács Károly, Váry András duó (60), valamint a Mészáros László, Román Ferenc (70) és a Szabó István, Varannai Csaba (75) tiszta magyar kettősök elsősége mellett Feke Mihály (55) horvát partnerrel, Rakonczay Tibor (65) ukrán társ, Judik Zoltán (85) pedig német teniszező oldalán ünnepelhetett tornagyőzelmet.

 

vary andras kovacs karoly 2019vary andras kovacs karoly 2019Váry András és Kovács Károly az első helyen végzett

 

A 40-eseknél a Halászy Tamás, Kertész Attila duó második lett, akárcsak az 50-es kategóriában a Kováts Zsolt, Radulescu (román) egység és az 55-ösökél Pesta Zoltán és a lengyel Wawrzyniak. A 60-asoknál a Kostyál Gyula, Nyári Imre duó, a 65-ösöknél az Almai János, Fülöp László kettős egyaránt elődöntős volt. A 85 esztendősök kategóriájának négyes körmérkőzéses tornáján Kende László és német partnere második, a Banda István, Lakó László kettős pedig harmadik lett.

A hölgyeknél a Balta Rózsa, Bruckner Judit (35) kettős végzett az élen, vegyesben pedig a Fuchs Anna, Fülöp László (60) egység zárt elsőként (a döntőben a Gremsperger Júlia, Kostyál Gyula páros ellen 6:3, 6:3). A 35-ös vegyespárosban a Veresné Lukács Andrea Bibok Tamás egység a fináléban szenvedett vereséget. Gremsperger Júlia (a 35-ösök között) szlovák társával finalista volt, az Ilyés Rita, Morhardt Veronika páros elődöntős.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline