search

Hazai

Óriási győzelemmel kezdte a 2025-ös esztendőt Marozsán Fábián (jobbról) Hongkongban. Az ATP 250-es torna második fordulójában, csütörtökön, 7:5, 3:6, 6:3-ra verte a viadal első kiemeltjét, a világranglista 8. helyezett Andrej Rubljovot, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben, magyar idő szerint pénteken délben, a kínai Sang Csün-cseng állította meg, akitől három szettben szenvedett vereséget. (Fotó: Hong Kong Mens Tennis Open)

Gy. Szabó Csilla

Az ATP összevetésében az 58. helyen álló legjobb magyar teniszező másodszor mérkőzött a 2021-ben 5.-ként jegyzett orosszal, akitől a tavalyi, szintén 250-es umagi viadalon három szettben (5:7, 6:3, 6:2) kapott ki. Most is Fábi kezdte jobban a meccset, és saját bevallása szerint jó játékkal nyerte az első játszmát. A másodikban hullámvölgybe került, amiből sikerült kijönnie. A meccset adogatóként zárta le, s bár semmire hozta ezt az utolsó gémet, minden pontért meg kellett küzdenie a csapata által a mérkőzést követően kiadott sajtóközlemény szerint. Ebben azt is elismerte, hogy következő ellenfele, a hazai pályán játszó Sang Csün-cseng (ATP 50.) ellen is nehéz mérkőzést vár, mert nem fekszik neki a kínai játékstílusa, a hongkongi gyors, csúszós pálya inkább riválisának kedvez.

A péntek délelőtti mérkőzés azonban kezdetben alaposan rácáfolt Marozsán óvatosságára, az első szettet kevesebb mint harminc perc alatt, 6:1-re nyerte. A másodikban viszont ismét hullámvölgybe került, a kínai már 4:1-re is vezetett, ezt követően két játékot is nyert a magyar teniszező, mégis 6:3-ra bukta a játszmát.

A harmadikban óriási csata alakult ki, kezdetben Marozsán volt lépéselőnyben, 2:2-nél azonban ellenfele breakelt, s ezzel 3:2-es előnyhöz jutott a kínai, amelyet be is biztosított a következő adogatójáték megnyerésével (4:2). Ezt követően a magyar teniszező gyorsan hozta a szerváját, ám fordítani nem tudott. Ellenfele 5:4-es 40:15-ös állásnál az első meccslabdát kihasználva nyert 1 óra 44 perc alatt.

A találkozót követően Marozsán Fábián online beszélgetés formájában állt a magyar sajtó rendelkezésére. 

A TotalTenisz kérdésére, amely azt firtatta, hogy a Rubljov elleni meglepetésgyőzelem mennyiben volt hatással pénteki teljesítményére, a következőket válaszolta:

„Ha egy nagyon jó teniszezőt verünk meg, akkor a következő fordulóban egy papíron gyengébb ellenféllel szemben mindenki automatikus sikert vár el. Pedig ezen a szinten mindenki elképesztően jól játszik, senki ellen nem lehet biztosra menni. Ez így volt most is, hiszen a kínai fiú az ötvenedik a világranglistán, igazából nem képviselt sokkal gyengébb játékerőt, mint az orosz. Őszintén bevallom, a Rubljov elleni találkozó az intenzitása ellenére sem vett ki belőlem olyan nagyon sokat, hogy arra foghatnám a mai vereséget. De egyébként sem szeretnék kifogásokat találni, hiszen nekünk folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanunk. Napról napra menni kell tovább, függetlenül attól kit is vertünk meg előzőleg. A csütörtöki győzelem mindenesetre nagyon pozitív volt a számomra, ahogy maga az idénykezdés is.  Egy minimális alapozásból érkeztem, amit igen óvatosan itt is folytatunk, természetesen a meccsekkel teljes összhangban. A tavalyihoz képest az eredmény is jobb, és a játékom is jobban összeállt.”

Fábi öröme a Rubljov elleni győzelmet követőenFábi öröme a Rubljov elleni győzelmet követőenFotó: Facebook/Hong Kong Mens Tennis Open

Marozsán Fábián a sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a kínai elleni találkozó a terveinek megfelelően kezdődött, sőt, simábban nyerte az első játékokat, mint ahogy azt gondolta. A második szettben ismét kicsit „belealudt” a meccsbe, nem tudta addigi magas színvonalát tartani, miközben ellenfele változtatni tudott. Miközben romlottak a szervái, Sang Csün-cseng kifejezetten jó helyekre adogatott, és az alapvonalról is nehezen elérhető területeket támadott. Egy nagyon okos és taktikus ellenféltől szenvedett tehát vereséget. 

Újságírói kérdésekre Fábián azt is elmondta, hogy a csütörtöki találkozó után igen későn került ágyba, s akkor is még a Rubljov elleni meccs pillanatai cikáztak a fejében, miközben lélekben már a kínaira készült. De ez teljesen normális, és igyekszik egyre inkább hozzászokni a helyzethez. Ami pedig a most megszerzett értékes pontokat illeti, nagyon is figyel rá, hogy mikor kell az egy évvel korábbi teljesítménye nyomán védeni őket, bár nem meccsről meccsre követi a ranglista állását, inkább havi bontásban. Éppen ezért az idénykezdés mérlegét is majd az Australian Opent követően vonja meg. Nem is dől most hátra, megy tovább és a maximális pontok összegyűjtésére koncentrál. Még akkor is, ha aucklandi indulását végül le kellett mondania utazási nehézségek miatt. 

A kínai elleni találkozóval kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a hazai pálya minden előnye Sang Csün-cseng oldalán volt, amit kisebb mértékben ugyan, de Rubljov ellen is érzett. Ő pedig emiatt úgy próbálta felfogni mindkét mérkőzést, mintha egy idegenbeli Davis-kupa-találkozóra készülne.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline