Két mérkőzésen borult csupán a papírforma a Balatonfüreden zajló országos bajnokság szuperdöntőjében. A meglepetést Nagy Adrien (képünkön), valamint Boros Attila szolgáltatta, mindketten két szettben verték előkelőbb világranglistás helyezéssel rendelkező ellenfelüket. (Fotó: MTSZ/Bor Péter)
Gy. Szabó Csilla
Pénteken kapcsolódott be a négy legjobb magyar női, illetve férfi játékos az idei ob szuperdöntőjének küzdelmeibe. A hölgyeknél egyetlen találkozón nem érvényesült a papírforma, az MTK-s Nagy Adrienn két szettben győzte le Babos Tímeát, aki több mint kétszáz hellyel megelőzi őt a női világranglistán. Előbbi pillanatnyilag a 600., utóbbi pedig 336. Mivel a kiemelésnél a WTA, illetve az APT világranglistás helyezést vette figyelembe az MTSZ, Udvardy Panna, Stollár Fanny és Szabanin Natália távollétében Nagy Adrienn az ötödik helyre sorolódott, így már csütörtökön pályára kellett lépnie. Ellenfele a fiatal Benke-Giosanu Izabella volt, aki ellen három játékot veszített csupán.
− Az első fordulóban természetesen kötelező volt számomra a győzelem, ezt a feladatot meg is oldottam – tudtuk meg Nagy Adrienntől, aki a téli alapozás második hetének végén tart, az ob miatt azonban kicsit átalakította a szokásos menetrendet. – Még akkor is, ha azért éreztem az elmúlt két hét fáradalmait, de arra azért törekedtünk, hogy ne legyen túl nagy izomlázam. A mai negyeddöntőben viszont már egyáltalán nem volt teher rajtam, jó edzésként fogtam fel a Timi elleni meccset, ugyanakkor nagyon is oda akartam tenni magamat. Ez sikerült is, szerintem összességében kifejezetten jól játszottam. Bár az is igaz, hogy egyikünk sem hozta élete formáját. Nagy taktikai csata volt a miénk. Tudtam, hogy Timinek a tenyerese a gyengébb, így arra játszottam, ő viszont azzal volt tisztában, hogy nekem ez az erősségem, különösen a tenyeres keresztem veszélyes, ezért a fonákomon támadott. Szerencsére ma nagyon ráéreztem ez utóbbira, így nem tudott megfogni vele. De az is fontos volt, hogy Timi szerváit jól fogadtam, stabil maradtam. A saját adogatásaimnál pedig arra figyeltem, hogy az elsők bent legyenek, a gyengébb másodikokra ugyanis ő nagyon szeret rálépni és onnan indítani. Nagyon örülök, hogy nyertem, ez azért most adott egy jó adag önbizalmat. Dalma ellen már a legkisebb teher nélkül lépek majd pályára.
A férfiak mezőnyében két nagyon szoros mérkőzés volt a legjobb nyolc között. Piros Zsombor végsőkig kiélezett csatában verte meg Makk Pétert, így ő Marozsán Fábiánnal találkozik szombaton. Fajta Péter ezzel szemben nem jutott tovább az elődöntőbe, Boros Attila nagyon szoros meccsen búcsúztatta. Utóbbi már csütörtökön is játszott, mégpedig klubtársa, Kisantal Botond ellen, akit 6:3, 6:4-re vert.
− Messze vagyok a legjobb formámtól, két hónapja nem versenyeztem, mert Amerikába készülök – idézte fel a korántsem ideális előzményeket honlapunk számára Boros Attila. – A szuperdöntőn való részvételt azonban semmiképpen sem akartam kihagyni. Meg is lepődtem, hogy Boti ellen milyen jól ment a játék, pedig az utóbbi időben ő is formában van. Szerencsére nagyon összeszedett voltam, fejben én voltam az erősebb. Az elején ugyanakkor azt is éreztem, hogy kicsit tart tőlem, de a másodikra ez elmúlt, ekkor nehezebbé is vált a mérkőzés. Jól szerváltam, magam sem értem, honnan jöttek ezek az adogatások. Fajta Peti ellen viszont már nagyon szerettem volna bizonyítani, és ez sikerült is. Ma is nagyon jól szerváltam, nem is tudott lebreakelni, igaz, ez nekem is csak egyszer sikerült. A fontos pontoknál én voltam a jobb. Nagyon örülök a győzelemnek.
Boros Attila nem tagadta, hogy nagyon várja a Fucsovics Márton elleni szombati találkozót, hiszen kicsi kora óta őt nézte a tévében, szinte rajta nőtt fel. Ez a tisztelet azonban nem fogja abban gátolni, hogy ismét a legjobbat hozza ki magából, igyekszik méltó ellenfele lenni a sokáig elsőszámú hazai teniszezőnek.
Felnőtt országos bajnokság a Körmöczy Zsuzsa és a Gulyás István vándorserlegért. Szuperdöntő. Forrás Sportpark, Balatonfüred.
Negyeddöntő.
Egyes.
Nők:
Bondár Anna (Hajdúszoboszló, 1.) – Varga Viktória (Bíbic) 6:3, 6:1; Tóth Amarissa (Kiskút TK, 4.) – Nemcsek Gréta (Vasas SC, 8.) 6:3, 6:1. Nagy Adrienn (MTK, 5.) – Babos Tímea (MTK, 3.) 6:1, 6:4. Gálfi Dalma (MTK, 2.) – Bíró Melinda (Gellért TI, 7.) 6:0, 6:0.
Férfiak:
Marozsán Fábián (Hajdúszoboszló, 1.) – Kincses Kolos (MTK) 7:6(3), 6:0; Piros Zsombor (Ludovika, 3.) – Makk Péter (GYAC) 7:5, 7:6(8); Boros Attila (Vasas, 6.) – Fajta Péter (Hajdúszoboszló, 4.) 7:6 (5) 7:5; Fucsovics Márton (Ludovika, 2.) – Jilly Ádám 6:3, 6:1.
Páros. Nők.
Elődöntő:
Molnár Kitti, Kardos Lora (Kiskút, Mini Garros) – Juhász Janka, De Paola Viviana (SZVUK, MLTC, 1.) 6:2, 6:1.; Mihálka Anna, Kálmán Luca (Alfa TI) – Teker Lotti, Farkaslaki-Hints Flóra (TM, Kiskút, 4.) 6:3, 4:6, 10-4.