search

Hazai

Strukturális és személyi változásokról döntött október 8-i ülésén a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége. Ennek részeként az eddigi fejlesztési igazgató, Bardóczky Kornél, veszi át a magyar Davis-kupa, illetve a Billie Jean King Cup-válogatott irányítását. A Nemzeti Edzésközpontban hétfőn délelőtt megtartott sajtótájékoztatón a változások hátteréről, valamint az új lebonyolítású felnőtt ob-val kapcsolatos terveiről is beszámolt a szövetség szakmai vezetése.

Gy. Szabó Csilla

Sávolt Attila szakmai igazgató szerint a kapitány személyében beálló változás egy összetett szakmai struktúraváltás szerves részeként valósul meg. Nagy Zoltán és Palágyi Miklós magas színvonalon látta el feladatát, éppen ezért továbbra is igényt tartanak a munkájukra a szövetség edzői csapatának tagjaként. S mivel eddig is fontosnak tartották, hogy a válogatottakat irányító szakember szövetségi alkalmazásban álljon, Bardóczky Kornél október 15-től hatályos kinevezésével tartották magukat az eddigi elvekhez.

A szakmai igazgató a sajtótájékoztatón ismertette az elnökség által jóváhagyott 2025. évi hatpontos játékostámogatási programját. A rendszer az utánpótlás-válogatottakat, a tizenöt éven felüli mérföldkövet nem teljesített, de ígéretes játékosok számára létrehozott juniorprogramot, az évek óta érvényben lévő mérföldkőprogramot, a fiatal felnőttek profi karrierjét beindító ITF-PRO teamet, az amerikai egyetemi tanulmányokból való visszatérést segítő, valamint a topjátékosokra vonatkozó programot foglalja magában. A fiatalokat érintő támogatási formákról honlapunk már a múlt héten részletesebben is írt, amelyet ITT olvashatnak.

− Lezárult egy olimpiai ciklus, így most már a következő négy évre kell előre tekintenünk – jelentette ki Sávolt Attila a sajtótájékoztatón. – Régóta nem volt olyan erős a felnőtt férfi, illetve női válogatott, mint most, reális cél a világcsoportba való visszajutás, az ötkarikás játékok esetében pedig az eddigi két kvóta megtartása. Optimistább lehetőség ez utóbbi gyarapítása három-négy résztvevőre. Úgy gondolom, hogy a megvalósításhoz vezető úton nagy szükség lesz arra az új szemléletre, amelyet Bardóczky Kornél képvisel majd kapitányként. Az elmúlt évek során számos eszmecserét folytattunk vele a válogatottakról, s ezek alapján tettem javaslatot személyére, mert tudom, hogy mind szakmailag, mind pedagógiailag, mind emberileg maximálisan alkalmas a tisztség betöltésére.

A magyar Davis-kupa, valamint a BJKC-csapat erősségével kapcsolatos megjegyzésre a sajtótájékoztatót vezető Siklós Erik, az MTSZ kommunikációs vezetője is reflektált, kiemelve azt a tényt, hogy nagyon kevés nemzet képes győzelmeket elérni a két legjobb férfi, illetve négy legjobb női játékosa távollétében. Nekünk ez idén Portugáliában, illetve Törökországban egyaránt sikerült. Ez pedig egyértelműen a játékosokban rejlő lehetőségeket mutatja, amelyeket a jövőben Bardóczky Kornél lesz hivatott kihozni belőlük.

A többszörös magyar bajnok, a Davis-kupában 1997-től másfél évtizeden át együttesünk kulcsembereként játszó, az ITF-től (Nemzetközi Tenisz Szövetség) 2013-ban Davis Cup Commitment Award kitüntetést kapó Bardóczky Kornél számára nem lesz ismeretlen a terep a nemzetközi csapatverseny, sőt. Maga sem tagadja, hogy már visszavonulásakor is felmerült benne, milyen jó lenne egyszer kapitányként visszatérni a kispadra.

Sávolt Attila szakmai igazgató, Bardóczky Kornél DK- és BJKC-kapitány és Siklós Erik kommunikációs vezető a sajtótájékoztatónSávolt Attila szakmai igazgató, Bardóczky Kornél DK- és BJKC-kapitány és Siklós Erik kommunikációs vezető a sajtótájékoztatónFotó: TotalTenisz

− Köszönöm az elnökség, és Sávolt Attila bizalmát, megtisztelő, ugyanakkor motiváló is a számomra, hogy rám esett a választásuk kapitányként – kezdte bemutatkozó beszédét a sajtótájékoztatón Bardóczky Kornél. – Akik ismernek, jól tudják, hogy különleges helyet foglalt el teniszkarrieremben a Davis-kupa-szereplés. Mindig elszántan és a legjobb eredményre törekedve léptem pályára, és most ugyanezt a hozzáállást szeretném a játékosoknak is átadni. Fontos feladatomnak tartom, hogy valamennyi találkokzón a legerősebb összeállításban léphessünk pályára. Annak érdekében, hogy mindenki rendelkezésre álljon, a lehető legkorábban igyekszem majd felvenni a kapcsolatot a játékosokkal, akikkel szerencsére igen jó személyes nexusban vagyok. Köszönöm az elődeim munkáját, Babos Csaba kiválását követően Palágyi Miklós nagyszerűen ugrott be a női válogatott élére, Nagy Zoltán pedig a férfiakat vezette kiválóan. Pedig egyikük sem volt könnyű helyzetben, a sérülések, valamint az éljátékosok pontgyűjtési kötelezettségei egyaránt ellenük játszottak. Visszatérve a személyes ambícióimra, azok mindig is bennem éltek, de nem tettem különösebb lépéseket a megvalósítás irányában. A szakmai stáb strukturális átalakításával viszont most ennek is eljött az ideje.

Sávolt Attila ezt követően arról is beszélt, hogy az elmúlt három-négy évben mindkettőjük számára hiányzott a pályán eltöltött idő. Bardóczky esetében ez utóbbi most látványosan emelkedni fog, hiszen szakmai igazgató-helyettesként, az irodai kötelezettségek egy részének megtartása mellett, a NEK-en vezetett edzésekben is aktívan részt vesz majd. S nemcsak a felnőttek, de hosszabb távon a fiatalok esetében is. Ez utóbbit kifejezetten előremutatónak tartja az új kapitány, hiszen így testközelből ismerheti meg csapatainak közvetlen utánpótlását.

A TotalTenisz a váltással kapcsolatban azt a kérdést tette fel elsőként, hogy a fejlesztési igazgatói poszttól való megválás egyet jelent-e az infrastrukturális fejlesztések háttérbe szorulásával?

− Fejlesztési igazgatóként Kornél nemcsak az infrastrukturális beruházásokkal foglalkozott, de a játékosok, valamint a digitális platformok fejlesztésével is – válaszolt Sávolt Attila. – Ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztések sem kerülhetnek le a napirendről, még akkor sem, ha nagyon jól tudjuk, hogy ma egészen más gazdasági helyzetben van az ország, s ezáltal a magyar tenisz is, mint négy évvel ezelőtt. Akkor egy nagyon komoly szakmai és infrastrukturális programot tettünk le az asztalra egy kormányjavaslat formájában, ami anyagi okok miatt nem valósulhatott meg. Köztudott, hogy hamarosan új főtitkára lesz a szövetségnek, így az irodában is lesznek értelemszerűen változások.

Újságírói kérdésre megtudtuk, hogy a párizsi olimpiai szereplés értékelése, valamint az abból fakadó állami támogatások meghatározása még folyamatban van, a szövetség szakmai vezetését a héten újabb egyeztetésekre invitálta a sportállamtitkárság.

Fontos témaként merült még fel a felnőtt országos bajnokság reformja, amelyre a tervek szerint december 20. és 22. között, teljesen új lebonyolítási forma szerint kerül majd sor.

− Évek óta gondolkodunk az ob modernizálásán, amely a mai profi világban elvesztette korábbi rangját, sőt a létjogosultságát is – ismerte el Sávolt Attila. – Egy hagyományos, évvégi, a legjobbakat is pályára szólító csúcsverseny megvalósítása fogalmazódott meg bennünk, amely mind a játékosok, mind pedig az elnökség részéről kedvező fogadtatásban részesült. A négy-négy legjobb női, illetve férfi teniszezőnk a legjobb nyolc között kapcsolódna be, a fennmaradó négy helyre pedig az azt megelőző héten sorra kerülő selejtezőkből juthatnának fel a játékosok. Topjátékosaink zsúfolt versenyprogramjába egyedül ez az időpont illeszkedik, sőt, a felkészülés végén még optimális is lehet számukra a maximálisan két-három, színvonalas tétmérkőzés lejátszása. Kiegészítő eseményekkel fűszerezve, igazi teniszünnepé válhat a kezdeményezés. Szerencsére ma már van olyan fedett pályás helyszín, amely méltó otthona lehet az eseménynek. Debrecenre, Győrre és Miskolcra gondoltunk, most folynak a tárgyalások a helyiekkel, így egy-két héten belül ezzel kapcsolatban is megszülethet a végleges döntés.

Zárókérdésként az új főtitkár személye is felmerült. A beérkezett 33 pályázatból a jelölő bizottság tizenhármat talált alkalmasnak arra, hogy személyes beszélgetésen hallgassa meg benyújtóját. Ezek alapján négyen léphetnek a héten az elnökség elé, közülük kerül majd ki Sütő Csilla utódja.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline