search

Hazai

Különleges tablók révén ismerhetik meg a magyar teniszsport legnagyobb női alakjának, Körmöczy Zsuzsának életét és karrierjét a Nemzeti Edzésközpontba látogatók. A fotókiállítás megnyitóján részt vett a Roland Garros 1958-as női bajnokának leánya, ifj. Körmöczy Zsuzsa (képünkön) is, aki meghatódottan nyilatkozott honlapunknak a Körmöczy-100 eseménysorozat újabb állomását követően.

Gy. Szabó Csilla

Idén ünnepli a magyar tenisztársadalom Körmöczy Zsuzsa születésének századik évfordulóját. A nevezetes 1924. augusztus 25-i dátumot néhány napon belül követi majd egy újabb fontos, mégpedig a 2006. szeptember 16.-i halálának időpontja. A kettő közötti rövid időben fel is gyorsultak az emlékév eseményei, múlt pénteken Pasaréten koszorúzták meg a Vasas sportcentrumában található emlékművét, kedden pedig megnyílt az egyéni Roland Garros-győztes életét és pályafutását bemutató kiállítás a Mikoviny utcában.

A Körmöczy Zsuzsa és leánya által korábban üzemeltett Szép Juhászné Teniszklub jelenlegi tulajdonosa, a magyar tenisztörténelem egyik legkiválóbb ismerője, különleges teniszrelikviák gyűjtője, Gáspár Balázs beszélt az egybegyűlteknek a bajnok páratlan életútjáról. Kiemelte szerény és alázatos személyiségét, aki mindig tartotta magát elveihez, különösen az edzői tekintély tiszteletéhez.

Körmöczy hétévesen ismerkedett meg a sportággal a Balatonföldváron töltött nyarak idején, első edzője, Zeitler János ingyen vállalta oktatását, mert biztos volt benne, hogy nagy bajnok lesz belőle. Szavai gyorsan beigazolódtak, hiszen 13 és fél éves volt csupán, amikor a Feneketlen-tónál megverte az amerikai ranglista 3. helyezettjét. Ettől kezdve a nemzetközi teniszéletben is a jövő Suzanne Lenglen-ját látták benne. De a tőröket is ügyesen forgatta Santelli vívómester tanítványaként, s talán ebben a sportágban is verhetetlenné vált volna, ha végül nem a tenisz mellett dönt.

Gáspár Balázs, Markovits László, ifj. Körmöczy Zsuzsa, Sütő Csilla és Sávolt Attila a megnyitónGáspár Balázs, Markovits László, ifj. Körmöczy Zsuzsa, Sütő Csilla és Sávolt Attila a megnyitónFotó: TotalTenisz

Az 1940-45-ös vészkorszakot bujkálva, álnéven élte túl, majd Héber Misu hívására örömmel vette fel ismét a teniszütőt s kezdte meg fényes nemzetközi karrierjét. A rangos monte-carlói tornán hatszor nem talált legyőzőre, s szerezte meg már a harmadik alkalom után az igen értékes vándorserleget. Legsikeresebb, 1958-as évében 9 tornából nyolcat nyert, köztük a Roland Garrost a brit Shirley Bloomer ellenében. Ezt követően Wimbledonban elődöntőzött, a női teniszezők világranglistáján a második helyre került, s maradt top10-es egy évtizeden át. 1964-ben, egy wimbledoni esőszünet során döntötte el, hogy szögre akasztja ütőjét. Mire elállt az eső, már csak ellenfelének kezet nyújtani tért vissza a pályára.

Aktív pályafutását követően hat évig volt a magyar női teniszválogatott kapitánya, majd vezette a TF nemzetközi osztályát, később pedig a Vasas teniszszakosztályát irányította igen sikeresen.

− Mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki korábban, vagy most, az emlékév során szívén viselte, illetve viseli, hogy édesanyám különleges alakja ne merüljön feledésbe – tudtuk meg ifj. Körmöczy Zsuzsától, aki meghatódottan vett részt az egyesben máig egyetlen Roland Garros-bajnok szövetségi centenáriumi eseményén. – Folyamatosan érzem a felém, s ezáltal a felé is áradó szeretetet, amely emlékét életben tartja. A legtöbbet Markovits Lászlónak köszönhetem, hozzá mindig bátran fordulhatok a kéréseimmel. Ha én vagyok édesanyám emlékezetének motorja, akkor ő a négy kerék, amely nélkül nem mehetnénk előre. Gáspár Balázs pedig olyan sok érdekességet tárt fel anyu életéről, hogy még engem is meglepett vele. Nekem különösen fontos az utolsó tabló, amely a családot mutatja be, hiszen számomra ő mindig anya és nagymama lesz elsősorban. Bármilyen feszített munkatempóval edzett, vagy dolgozott is, a tenisz, illetve a kötelesség után mi voltunk a legfontosabbak.

Markovits Lászlóhoz (balról) az MTSZ alelnökéhez mindig bátran fordulhat ifj. Körmöczy ZsuzsaMarkovits Lászlóhoz (balról) az MTSZ alelnökéhez mindig bátran fordulhat ifj. Körmöczy Zsuzsa

Ifj. Körmöczy Zsuzsa édesanyja a legemlékezetesebb meccsként az 1960-as Nemzetközi Budapest-bajnokságot említi, amelynek döntőjében a magyar bajnoknő 1:6, 8:6, 8:6 arányban nyert a brit Ann Haydon ellenében. Utóbbi játékát nagyon is jól ismerte, ezért a legjobb taktikát alkalmazta ellene. Kettejük párharcából, két hónappal korábban, Rómában, szintén a magyar teniszezőnő került ki győztesen, akkor a nemzetközi sajtó ki is kiáltotta a világ legjobb salakjátékosának.

− Fantasztikus meccs volt, a maiak számára szinte elképzelhetetlen az a hangulat, amely a Margitszigeten uralkodott – idézte fel kérésünkre ezt az izgalmas emléket ifj. Körmöczy Zsuzsa. – Hihetetlen légköre volt a teniszstadionnak, különösen akkor, amikor Körmöczy játszott. Óriási csatát vívtak, gyerekfejjel szinte alig tudtam elviselni a feszültséget. Alig vártam, hogy vége legyen a két és fél órás találkozónak. Persze a meccsei nem voltak mindig ilyen drámaiak, s inkább a tenisz iránti szeretete és alázata az, ami örökre megmaradt bennem. Remélem, hogy az utókor még sokáig emlékezetében tartja páratlan alakját, s azt a sok bölcsességet, amelyet most a tablókon olvashatunk.

Körmöczy Zsuzsa emlékezetes darabjaiKörmöczy Zsuzsa emlékezetes darabjai

Az egyik így szól:

„Nem szabad belenyugodni. Ez túl egyszerű lenne. Nem ment a játék, de nyertem, mert nyerni akartam, és kiharcoltam. Rondán játszottam, rosszul játszottam, kínlódtam, gyilkoltam, de hoztam a győzelmet. Az a jó versenyző, aki rossz játékkal is nyerni tud!”

A többit az MTSZ székházában ingyenesen látogatható időszakos kiállításon lehet elolvasni.

A folytatásban a Vasas Pasaréti Sportcentrumában, a Park Teniszklubban, jövő év februárjában pedig a Körmöczy Zsuzsa nevét viselő nemzetközi szeniorversenyen lesznek kiállítva a bajnoknő életét elmesélő tablók.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline