search

Hazai

Tóth Amarissa Kiara (képünkön) háromszettes győzelmével magyar szempontból igen sikeresen rajtolt el az idei Hungarian Grand Prix, a Római-parton. A 250-es WTA-torna első selejtezős napján rajta kívül még Bíró Melinda és Nemcsek Gréta léphetett pályára szabadkártyának köszönhetően, nekik azonban nem sikerült a továbbjutás. Tóth vasárnap a Bírót búcsúztató horvát Lukas ellen játszik.

Gy. Szabó Csilla

A Római Teniszakadémián hétfőn kezdődő női viadalra az utolsó pillanatban bejelentkező, s így szabadkártyával a kvalifikációba kerülő Ana Bogdán (WTA 57.) korai búcsúja jelentette az első meglepetést a Hungarian Grand Prix selejtezőinek szombati nyitónapján. A román játékos 6:2, 6:4-es vereséget szenvedett a cseh Siskovától (WTA 417.). A másik pályán ekkor még javában tartott az első találkozó, hiszen Tóth Amarissa Kiara (WTA 388.) alaposan meglepte a kétszáz hellyel jobb rangsorral rendelkező szlovén Erjavecet (WTA 172.).

A Fehérvár Kiskút TK csapatával éppen egy nappal korábban Szuper Ligát nyerő Tóth Amarissa az első szettet 44 perc alatt hozta 6:3-ra, a másodikat viszont a szlovén hasonló arányban. A döntő játszmában óriási csata bontakozott ki, 2:1-is Erjavec vezetett, majd a magyar játékos fordított nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot. Végül két extraütéssel tette fel az i-re a pontot, s biztosította helyét a selejtező második fordulójában.

− A szlovén lány korábban háromszor is megverte Mimit, ami még nagyobb jelentőséget ad a mostani győzelmének – értékelt a találkozó után a NEK-en Tóth edzéseit irányító Palágyi Miklós, hangsúlyozva azt a tényt, hogy a játékosokban mindig élénken él az előző mérkőzések emléke. Tóth Amarissa azonban most mesterien kerekedett a rossz előjelek fölé. – Az első szettben Mimi volt a jobb, a másodikban a szlovén, a döntő játszma pedig egy kiegyenlített, igen magas színvonalú összecsapást hozott. A végén azok az extra fonák egyenesek magukért beszéltek. Mentális harc volt ez a javából, amiből Mimi jött ki előnyösebben. Igaz, hogy nagyon nagy volt a meleg, de sajnos ezt bírniuk kell a teniszezőknek. Nagyon örülök a győzelemnek, az ilyen szép sikerekért dolgozunk nap mint nap!

A nézőtéren most is ott ült Csordás Attila, Tóth Amarissa nevelőedzője, aki három szetten keresztül igyekezett erősíteni egykori játékosában a hitet. A folyamatos biztatás láthatóan segítette a 21 esztendős teniszezőt, a harmadik szettre pedig egyenesen szárnyakat adott neki.

− Amint színesíti a játékot, nyomban ő a jobb, csak hinnie kell magában – jelentette ki a CSO-KO Teniszsuli alapítója. – Ezen a meccsen egyértelműen bizonyította, hogy itt a helye a WTA-mezőnyben. Még néhány ilyen győzelem, és elegendő önbizalmat, valamint rutint szerez ahhoz, hogy befusson a kétszázon belülre. A képességei alapján erre minden esélye megvan, ráadásul még nagyon fiatal, ideje is bőven van.

Tóth Amarissa maga is elismerte a találkozó után, hogy nagyon jól esett neki a sok biztatás, és mentális erejének, kitartásának óriási szerepe volt a győzelemben. Erről bővebben a honlapunknak adott videónyilatkozatában hallhatnak:

A Kiskút fiatal teniszezője még javában küzdött a győzelemért, amikor a centerpályán már a 15 esztendős Nemcsek Gréta állt szemben a román Bulgaruval (WTA 218.). Az idén kiemelkedően jó korosztályos eredményeket elérő Vasas-játékos alig egy hete mutatkozott be bravúrosan a nemzetközi női mezőnyben, s most egy újabb szintet lépve, és egy újabb szabadkártyának köszönhetően a WTA-tornán is indulhatott. A fiatal játékos számára igen szokatlan arénában, vagyis az Asbóth József Stadionban Bulgaru személyében egy igen kellemetlen játékstílusú, tavaly még a kétszázon belüli teniszező fogadta, akinek eleinte alaposan meg is nehezítette a dolgát, ám az előnyöket végül nem tudta saját javára fordítani.  A román 6:1, 6:1-re nyerte a meccset.

− Furcsa volt ilyen nagy stadionban játszani, a meccs elején kicsit kerestem a helyem benne és sajnos önmagamat is – idézte fel a mérkőzést Nemcsek Gréta. – Nagyon készültem erre a találkozóra, de nagyon sok maradt bennem, nem tudtam úgy játszani, ahogy terveztem. Hosszú menetelés után vagyok, kicsit el is fáradtam, de mindenképpen tanulni szeretnék ebből a találkozóból. A fonákom nem volt elég stabil, az ellenfelem pedig azonnal felmérte, hogy ma ez a gyengébb oldalam. Nagyon sokra értékelem, hogy itt lehettem, ugyanakkor többet szerettem volna nyújtani. Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, a szurkolóknak pedig a biztatást, ez utóbbiban különösen a Kisantal család járt élen.  

Nemcsek Grétát fonák oldalon támadta ellenfeleNemcsek Grétát fonák oldalon támadta ellenfeleFotó: Hungarian Grand Prix Budapest

A selejtezők első napjának harmadik magyar résztvevője, Bíró Melinda szintén szabadkártyának köszönhetően léphetett pályára a Római-parton, s ő is kemény ellenfelet kapott Tena Lukas (WTA 200.) személyében. A 29 éves horvát nemcsak a ranglistás helyezésben, hanem testalkatában is messze felülmúlta a szegedi teniszezőt, ám ő nem adta könnyen a skalpját. Az első szettben nagyon feladta neki a leckét és csak 6:4-re maradt alul. A másodikban már kiütközött a játékosok közötti tapasztalatbeli és fizikális különbség, ezt végül 6:1-re nyerte Lukas.

− Az első játszámában Meli WTA-szintű játékot produkált, ezt mutatja a számszerű eredmény is – tudtuk meg Bíró mesterétől Kiss Györgytől. – A játék minden elemében felvette a versenyt ellenfelével. A második szettre kicsit elfogyott, a horvát pedig még egy lapáttal rátett. Egy közel kéthónapos kihagyást követően, a mogyoródi női ITF-tornán, a Szuper Ligában és itt a WTA-tornán is jól játszott, elégedett vagyok a teljesítményével. Tavaly már kapott itt szabadkártyát, így most nem kellett szoknia a légkört, magabiztosan állt fel a pályára. Köszönjük a lehetőséget, jó lenne, ha több rangos nemzetközi meccset játszhatnának itthon a fiatal magyarok, a fejlődésük ezt mindenképpen megkívánná.

Bíró Melinda az első szettben komoly gondot okozott ellenfelénekBíró Melinda az első szettben komoly gondot okozott ellenfelénekFotó: Hungarian Grand Prix Budapest

Bíró Melinda edzőjéhez hasonlóan az első játszmát emelte ki pozitívumként, a másodikkal kapcsolatban pedig elismerte, hogy az már nem az övé volt:

− Összességében azért azt kell mondanom, hogy jól játszottam, szerintem kihoztam magamból a maximumot, az ellenfelem azonban jobb volt nálam. Az első szettben kifejezetten sok lehetőségem volt, kevésen múlt, hogy azt nem tudtam hozni. Sajnos testi adottságainkat illetően nem voltunk egy súlycsoportban, de ha több tapasztalatom lesz, akkor ezt később az okos játékommal is ellensúlyozhatom. A szerváimon mindenképpen javítanom kell, a ritmust azonban a harmadik játéktól sikerült felvennem. Most ez is egy eredmény, ennek is örülök, egy lépés azon az úton, amelyet edzőmmel, Kiss Györggyel járunk – tette hozzá Bíró Melinda.

A két fiatallal azonban a vereség ellenére is nagy valószínűséggel találkozhatunk még a Római-parton, hiszen szabadkártyát kaptak a párosok versenyében.

Gálfi Dalma számára azonban már most véget ért a verseny, sérülés miatt lemondta a szereplést.

Tóth Amarissa Kiara vasárnap, a selejtezők második fordulójában a Bíró Melindát búcsúztató Lukas ellen játszik.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline