search

Hazai

Négy földrészről közel négyszáz orvost és fogorvost várnak a július 27. és augusztus 2. között rendezendő 53. orvosi tenisz világbajnokságra.

A főszervező Semmelweis Egyetem rendezvényén Merkely Béla rektor kiemelte: az egyetem számára különösen fontos az egészséges életmód és az egészségmegőrzés, ezért mindig is nagy hangsúlyt fektettek a hallgatói és a dolgozói sportéletre, valamint arra, hogy az orvosok a hivatásuk gyakorlása mellett rendszeresen sportoljanak.

- A sport az egészségmegőrzés mellett a csapatmunkára és kitartásra is megtanít, ezek az orvosok számára is kulcsfontosságúak – fogalmazott Merkely Béla, aki elmondta, hogy a résztvevők egyharmada lesz nő, a magyar orvosok pedig ötven versenyzővel képviseltetik magukat a világbajnokságon, amelynek mérkőzéseit a Park Teniszklubban, illetve a Muskétás Teniszcentrumban rendezik.

A rektor elárulta, hogy párosban ő maga is elindul, partnere Bondár Gábor lesz, aki az 1986-os világbajnokságon férfi egyesben megnyerte a nyílt kategóriát. Hozzátette, hogy csapatversenyt is tartanak, és reméli, hogy ebben a kategóriában a magyar válogatott bejut a legjobb négy közé.

A budapesti vb sikeres lebonyolítása érdekében a Semmelweis Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Magyar Teniszszövetséggel (MTSZ), valamint a Magyar Orvos Teniszezők Társaságával. A szerződést Merkely Béla rektor, valamint Sütő Csilla, az MTSZ főtitkára írta alá. A sportvezető beszédében emlékeztetett rá, hogy Budapest 1990 és 1998 után idén harmadik alkalommal adhat otthont a nemzetközi sporteseménynek, amelyhez az MTSZ biztosítja a sportszakmai hátteret.

Elhangzott, hogy a világbajnokság kísérő programjaként július 29-én angol nyelvű tudományos konferenciát szerveznek sportkardiológia témakörben a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, többek között neves olasz, osztrák és magyar előadók részvételével.

Sütő Csilla MTSZ-főtitkár, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Pavlik Livia egyetemi kancellárSütő Csilla MTSZ-főtitkár, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Pavlik Livia egyetemi kancellár

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline