search

Hazai

Karrierje első nemzetközi juniortornáját nyerte Pécsett Kisantal Botond (képünkön edző-édesapjával Kisantal Péterrel), a J60-as Hotel Makar Openen. A Vasas SC 18 esztendős játékosa Varga János oldalán párosban is győztesen hagyhatta el a pályát, egy héttel később, vagyis ma délelőtt, pedig már a székesfehérvári J200-ason döntőzött Kincses Kolos párjaként.

Gy. Szabó Csilla

Alig egy hónap leforgása alatt, összesen négy ITF juniortornán döntőzött Kisantal Botond, s ebből háromszor emelhette magasra a győztesnek járó trófeát. Szeptember végén, Budapesten, Kincses Kolossal egy J100-as viadalt nyertek meg, vasárnap pedig ismét vele jutott a döntőig, amelyben végül 4:6, 6:3, 10-4-es vereséget szenvedtek az Angelini, Beraldo olasz kettőstől. A Vasas teniszezője egy héttel korábban Pécsett aratott kettős sikert. Ez utóbbi még akkor is igen fontos esemény az életében, ha J60-as, vagyis 4-es kategóriájú viadalról van szó.

− Természetesen sokat jelent nekem ez az egyéni győzelem, még akkor is, ha igen későn, utolsóéves juniorként jött össze – idézte fel a pécsi sikerrel kapcsolatos érzéseit Kisantal Botond, a székesfehérvári döntőt követően. – De hát jobb későn, mint soha, ráadásul a mögöttünk érkező fiatalok is egyre jobbak, ami csak növeli az értékét. Kicsit úgy érzem, hogy saját magamat is legyőztem. Ráadásul egy nehezebb időszakon vagyok éppen túl, hiszen tavasszal két hónapot kellett kihagynom a könyöksérülésem miatt, s azt követően elég sok vereséget szenvedtem el. Most végre ismét stabilnak érzem magam, a Jilly Ádám elleni pécsi elődöntő pedig valóban sok önbizalmat adhat. Az első szettet nullára veszítettem, mégis nyugodt tudtam maradni, egyértelműen ennek köszönhettem a sikert. Pedig Ádi is kifejezetten jól játszott, a végjátékot azonban én bírtam jobban idegekkel. A döntő már könnyebb volt. A mai fináléban nem sokon múlt az újabb siker, hiszen nagyon jól kezdtünk, olasz ellenfeleink azonban kihasználták a hibáinkat, és a meccstiebreakben már ők irányítottak. Kolos nagyon stabilan hozza a nagyobb sebességű ütéseket is, fejben erős és bátor. Jó vele játszani.

Kisantal Botond (balról) és Kincses Kolos már harmadik döntőjét játszotta együtt, ezúttal Székesfehérváron, a Viszló Cup-onKisantal Botond (balról) és Kincses Kolos már harmadik döntőjét játszotta együtt, ezúttal Székesfehérváron, a Viszló Cup-on

Botond esetében korábban többször is problémát jelentett, hogy túlságosan elragadták az érzelmei, s emiatt nem is tudott képességei alapján teljesíteni. Idővel azonban egyre nyugodtabb lett, idei sérülése előtt már határozottan érezte a fejlődést ezen a területen. Az általa említett visszatérés azonban nem ment könnyen, a két nemzetközi juniortornát megelőző debreceni felnőtt F1-es viadal megnyerése azonban ismét megnyugtatta. Párosban ezt követően kifejezetten nehéz találkozókat hoztak klubtársával Varga Jánossal, hiszen a négyből három találkozót meccstiebreakben nyerték.

− Mindig is nagyon akartam a győzelmet, emiatt voltam korábban gyakran ideges és emiatt jöttek előbb párosban az eredmények. Egy jó partnerrel, mint amilyen Jancsi és Kolos, vagy régebben Hornung Gábor volt, könnyebben lendültem át a nehéz pillanatokon. Most már úgy érzem, hogy én is tudok biztos háttért adni a társamnak, és egyesben is megállom a helyem egyedül – beszélt a sikerhez vezető út egyik fontos momentumáról Kisantal Botond, aki édesapja, Kisantal Péter mellett szinte a teniszpályán nőtt fel. Alig volt három esztendős, amikor már ütő volt a kezében, s bizony az is előfordult, hogy a pálya mellett szenderült el, amikor elálmosodott. Ennek ellenére, soha nem érzett nyomást, sem az edző-édesapa, sem a két testvére, a szintén teniszező Fanni, vagy Dominik részéről. Az edzésekre is akkor állhatott be, amikor kedve volt, és a versenyzés sem foglalkoztatta komolyabban.

Ám amikor 2018-ban, Kisantal Péter a BTC-n kezdett el dolgozni, hirtelen ehhez is megjött a kedve, az akkor 13 éves kisfiúnak. S bár csapatversenyeken korábban is szerepelt már, a rendszeres egyéni versenyzésnek csak ekkor vágott neki. Az első sikerre nem is kellett sokáig várnia, második éves U14-esként Hornung Gáborral páros döntőt játszottak a korosztályos ob-n. Ekkor még Hornung volt az ismertebb teniszező, ám olyan jól sikerültek a véletlen hozta közös szereplések, hogy éveken át, annak sérüléséig együtt maradtak. Az első egyéni komolyabb sikerét három évvel ezelőtt, az U16-os országos bajnokság döntőjében érte el, Páll Noel legyőzésével.

Kisantal Botond első edzője természetesen édesapja, Kisantal Péter volt, a BTC-n azonban már Enyedi Jánossal és Krafcsik Tamással készült, utóbbival egészen hosszú ideig. Ezt követően Pasarétre igazol, ahol Nemes Gábor és Győrbíró Zsolt volt a mestere, majd a Tenisz Műhelynél Selmeci Petra, Lukács Iván és Németh Gergely. Így jutott el a Vasashoz, ahol kezdetben inkább Bocskay József, az utóbbi időben pedig Kovács Márk foglalkozik vele. No és persze, a bátyja, Kisantal Dominik, aki a pályán kívül is segíti karrierjét. A Folyondár utcában egyébként egy nagyon jó szellemű fiatal társaságba csöppent, amelyben remekül megtalálta a helyét. A sportág iránti szeretet mellett, így most már a csapatszellem is véglegesen a teniszpályához kötötte.

− Mindig is szerettem játszani, s ez az érzés az idő múltával nemhogy csökkent volna, inkább még növekedett – beszélt a tenisszel kapcsolatos terveiről Kisantal Botond. – Pillanatnyilag nem is tudom máshol elképzelni magamat, csak a pályán. Szerencsére már van ATP-pontom, így indulhatok a tizenötezer dolláros összdíjazású felnőtt ITF-versenyeken. Idén négyszer vágtam neki, és két alkalommal nyertem is az első körben. Ezek picike lépések, de kitartó vagyok, és ezen az úton szeretnék haladni tovább, s tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm. Bár a támadójátékom szerintem már most elég hatékony tud lenni, szeretem az alapvonalról keményen ütve irányítani a labdameneteket. Korábban többen is tanácsolták, hogy lépjek kicsit hátrább, de a védekezés nem fekszik olyan jól, ezért maradtam a saját stílusomnál. Utóbbit is nagyrészt magam alakítottam ki, sok mindent úgy tanultam, hogy az idősebb, jobb teniszezőket figyeltem, és utánoztam. Éppen ezért ez is illik a legjobban hozzám. Később talán követem édesapám példáját és edző leszek, most azonban, ha lehet, még hosszú éveken át játékosként képzelem el az életem.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline