Eddigi legsikeresebb évét zárta 2023-ban a Mátyásföldi Lawn Tennis Club tenisz szakosztálya.
Lapszemle: XVI. Kerületi Újság/Facebook
Bíbok Tamás, a klub elnöke számolt be az eredményekről.
Örömmel jelentem, hogy az idei évben tovább folytatódott az az öt évvel ezelőtt megkezdett munka, amelynek az volt a célja, hogy a korábbi hobbi teniszklubból, egy országos szinten is jegyzett, versenyzőket is nevelő és sikeres utánpótlás szakosztályt működtető egyesület váljon.
A számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy a több mint száz felnőtt korú klubtag mellett egy mintegy ötven fős tenisziskola is működik már, mely a hat éves kezdőktől a tizennyolc éves versenyzőkig biztosít mindenkinek napi edzést és versenyzési lehetőséget. Közülük vannak, akik már a klub felnőtt csapatának is tagjaivá váltak. Jelenleg négy aktív korú felnőtt csapatunk versenyez, az országos bajnokságban és a Budapest-bajnokságban is.
Élre kívánkozik női első csapatunk szereplése, mely 2003-ban jutott fel az országos bajnokság másodosztályába és az azóta eltelt húsz évben megszakítás nélkül ott szerepelt, többször a dobogón végezve, és két alkalommal meg is nyerve azt. Azonban korábban a klub úgy ítélte meg, hogy noha a bajnoki cím jogosított volna a felsőbb osztályba lépésre, csapatunk ahhoz már nem lett volna elég erős, hogy ott is méltóképpen helytálljon. Így történt volna ez 2022-ben is, amikor ismét első helyen végeztünk ám az élet átrendezte sorsunkat miután a Magyar Tenisz Szövetség átszervezte a bajnokságot és összevonta az első és másodosztályt négy csoportra osztva. Így mindenki első osztályúvá vált és komoly kihívás elé néztünk. Csapatunk azonban némi külső erősítéssel és Csontos Mária csapatkapitánnyal az élen, óriási bravúrt elérve veretlenül végzett a bajnokság élén, és nyerte meg a 2023-as országos bajnokság első osztályának alapszakaszát. Erre bizony még mi sem számítottunk, és a siker értékét tovább növeli, hogy a klubban minden játékos amatőr, és sokan közülük évtizedek óta erősítik az MLTC csapatát, Mária pedig idén ünnepelte kapitányságának 25. évét!
Már csak egy lépés volt hátra a négy csoportgyőztes rájátszása, ahol eldőlt, hogy melyik csapat jut fel a legmagasabb osztályba a Szuperliga legjobb négy csapata mellé. Tudni kell, hogy azon a szinten már profi játékosok vívják a csatákat egymással, sikerünk esetén jövőre, Grand Slam-győztes játékosok látogatnának klubunkba, hiszen ott játszanak a legjobbak, mint például Babos Tímea vagy Gálfi Dalma.
A rájátszás óriási izgalmakat hozott. Csapatunk magabiztos győzelmet aratott a Szenior Tenisz SE csapata ellen 6:1 arányban, majd következett az előzetesen legerősebbnek vélt Bp. Honvéd elleni mérkőzés hazai pályánkon, az ellenfél fiatal fél-profi csapata ellen. Óriási izgalmak közepette dőlt el a mérkőzés egy az utolsó pontig nyílt mérkőzésen, amikor is 3:3-as állásnál a mindent eldöntő párosban a döntő játszmában sikerült a Honvéd korosztályos bajnok versenyzőinek megszerezni a győzelmet ellenünk. Azonban csapatunk így is történetének legjobb eredményét érte el, és a lányok azonnal megfogadták, hogy jövőre újra megpróbálják együtt és mindent megtesznek, hogy sikerüljön az országos bravúr.
Az együttes tagjai, Ott Lívia, Orbázi Réka, Czeglédi Hajnalka, Csontos Mária, De Paola Viviána, Czigány Judit, Tóth Éva, Szável Szilvia, Gyimesi Katalin, Szilágyi Alexandra, Baron Anna
A klub vezetése pedig, értékelve a kimagasló eredményt, a csapat egy részét benevezte a Szenior Klubcsapatok Európa-bajnokságára, a 45+ korosztályba melyet a törökországi Belek városában rendezett az Európai Tenisz Szövetség (Tennis Europe) 2023 novemberében. Az MLTC itt is szép eredményt ért el, hiszen a csoportküzdelmek során legyőzte a török és szlovén bajnokot, s az elődöntőben a végső győztes madridi csapat állította csak meg 2-1 arányban.
Felnőtt férfiak együttese az OB II-ben a 2022-es bravúros ezüstérem után 2023-ban az ötödik helyen végzett (Fábián Ákos, Besszer Ferenc, Magyar Dávid, Ales Alaves, dr. Őrfi Erik, Bíbok Tamás), tartalékcsapataink a Budapest-bajnokágban a hölgyeknél a második, a fiúknál pedig a hatodik helyet szerezték meg. Szenior korosztályban 65+ és 70+ korosztályban szintén a Budapest-bajnokságban indultak még csapataink és a tisztes helytállás itt is sikerült.
A célok jövőre is hasonlóak, szeretnénk továbbra is minden csapatunkkal harcba szállni a dobogós helyekért!