A "BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok (állami és tandíjköteles sportolók) részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ismét ösztöndíj pályázatot hirdet.

Újdonság, hogy 2021-ben először részt vehetnek a pályázaton állami finanszírozásban résztvevő sportolók is.

December 8-ig lehet jelentkezni az EMMI Sport XXI programjának teniszes kiírására.

Eredményhirdetés 2021. január 12-én.

A Magyar Tenisz Szövetség felhívásában az alábbi jelentkezési feltételek szerepelnek:

Horváth Ernő Zoltán soproni gyógypedagógus könyve Életrevalók - Híres fogyatékkal élő emberek és alkotásaik címmel jelent meg.

A kiadvány íróját edzőként, sportvezetőként a teniszpályákról is jól ismerjük.

Kettős magyar győzelemmel zárult a budapesti Europe Tennis Center U14-es Tennis Europe versenye.

A fiúk fináléjában a 13 esztendős Kincses Kolos (6. kiemelt) nyert Halmos Kornél (3.) ellen, s a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A lányoknál Varga Viktória az 1. kiemelt legyőzésével nyerte a finálét.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső