Többgenerációs sportcsalád. A néhai nagypapa a sportág tisztelt vezetője, teniszszövetségi elnök volt.  Édesapja ATP-játékos, izraeli Davis Kupa csapat tagja. Édesanyja, pedig itthon és Amerikában ért el szép teniszeredményeket, aztán átlavírozott a padelhez. A 18 esztendős Noa Hadad a padelezők között akar nagyot alkotni.

 

(tenisz-palya.hu) * A Hole-Hadad családot aligha kell bemutatni a teniszezők, padelezők táborának. A nagypapa, Hole György 1992-es váratlan, tragikus haláláig újságíróként, versenyszervezőkét, menedzserként s a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként a sportág közismert és elismert egyénisége volt. Noa desapja, Amir Hadad ATP- és Davis Kupa-tapasztalattal, edzőként az izraeli női válogatott kapitányaként ért el sikereket. Édesanyja, Hole Sandy az egykori Bp. Spartacus és a Northeast Louisina University teniszezője, aki később a padel sportág egyik hazai úttörőjeként váltott "szakmát", s a területen tevékenykedik ma is.

Sportágváltása volt hatással 2004-ben született, nagyobbik leányára is, hiszen Noa Hadad már egyértelműen a padel mellett tette le a voksot, s közöttük akar nagyot alkotni.

Lesz fealadata bőven, ha lépést ara tartani. Hole Sandynak ugyanis padelezőként már hét magyar bajnoki címe, s számtalan tornagyőzelme van a hazai versenyeken. Idén az első fedettpályás országos bajnokságot nyerte vegyesben Weidinger Gergővel, nőit pedig Beviz Dórival. Áprilisban pedig Beviz Dórival a 45+ szenior világbajnokságon, Las Vegasban bronzérmesek voltak. Most készülnek a bécsi senior bajnokságra, utána következik a hazai csapatbajnokság, majd az angliai Derby városában a válogatott tagjaként a világbajnoki kvalifikáció, októberben felnőtt magyar bajnokság, novemberben pedig az első magyar senior ob jelent feladatot.

 

hole ferenczySandy és Dóri

 

Hasonlóan sűrű program vár a leányra is.

- Noával tavaly ősszel, Bilbaóban játszottunk először a csapat Európa-bajnokságon az első helyen, ahol minden meccset hoztunk, csak a portugáloktól kaptunk ki - büszkélkedik az anyukat, akitől az is megtudjuk, hogy Noa két éve padelezik, az elmúlt egy esztendőben 4-5 alkalommal volt Spanyolorszagban edzőtáborban, itthon pedig a Next Gen csoportban Imre László és Weidinger Gergőnél irányításával edz. - Most lett 18 éves, így 2022 az utolsó junior éve. Szeptemberben lesz az első junior országos bajnokság és következik még egy junior Európa-bajnoki szereplése is októberben. Felnőttben pedig a magyar válogatottal megyünk együtt Derby városába, Angliába, a katari világbajnokság kvalifikációjára.

- Nemrégiben a hollandiai Utrechtben egy FIP világversenyen, az EY Copa de Padel küzdelmein debütáltunk közösen. Sajnos kikaptunk 7:5 6:3-ra 32 között, de megszereztük első világranglista pontunkat. Ez volt az indulásunk.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső