Több szempontból is sporttörténelmet írtak a BVSC-Zugló teniszpályáin a speciális olimpikonok. Európában először rendeztek egyesített meghívásos teniszversenyt, amelyen kilenc ország 22 párosa vett részt.

Az immáron hagyományos MTSZ FÉT-napra is sor került.

A magyar csapat - Fotók: Németh Andrea

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * A tolerancia és az elfogadás ünnepeként is jellemezhetnénk a BVSC-Zugló Szőnyi úti teniszpályáin megrendezett háromnapos rendezvénysorozatot, amely ugyan két különböző eseményre volt tagolható, valójában mégis szervesen kapcsolódott egymáshoz. Pénteken és szombaton a Speciális Olimpia Európai Egyesített Tenisz meghívásos versenyét, vasárnap pedig az MTSZ FÉT-napját rendezték. Utóbbi már második volt a sorban, hiszen pontosan egy évvel ezelőtt, a hazai szövetség Fogyatékossággal Élő Teniszezők bizottsága már tartott egy integrált napot, amelyen szervátültetett, kerekesszékes, hallássérült, SO, valamint ép teniszezők, együtt, egy csapatban léphettek pályára. Akkor a NEK volt a helyszín, most azonban alkalmazkodtak a nemzetközi eseményhez, hiszen ez utóbbi igazi európai premier volt.

- A Nemzetközi és az Európai Speciális Olimpia Szövetség kiemelten kezelte az eseményt, hiszen a régióban még nem rendeztek hasonló, egyesített, inkluzív nemzetközi tenisztornát, amelyen ép intellektusú, valamint értelmi fogyatékossággal élő sportoló egy párt alkotva, közösen küzdenek a győzelemért – magyarázta az új típusú torna felépítését a főszervező Orbán-Sebestyén Kata, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágvezetője, akit a tavalyi, berlini SO nyári világjátékán választották be a következő, 2023-as esemény sportszakmai vezetői közé, egyesített sportért felelős technikai igazgatóként. Ilyen minőségében tehát főpróbaként is tekinthetünk a magyarországi eseményre, amely számunkra azért volt különleges, mert speciális olimpikonok és partnerjátékosok részvételével még nem rendeztünk nemzetközi tornát. – Az inkluzíóra a csapatsportágak a leginkább alkalmasak, de ha párost játszunk, akkor bizony a tenisz is tökéletesen illeszkedik a profilba. A nemzetközi szakemberek, és a vendégek visszajelzése alapján úgy látjuk, megfeleltünk az óriási kihívásnak, mindenki jól érezte magát és a verseny maga is remekül vizsgázott. Kilenc ország, huszonkét párosa vett részt a tornán, s valóban színvonalas jó meccseket láthattunk.

 

so nemzetkozi foto nemeth andrea 2022

 

A viadal a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség (MSOSZ), az Európa/Eurázsiai Speciális Olimpiai Szövetség (SOEE), a Toyota Motor Europe (TME), valamint az MTSZ partnerségének köszönhetően valósulhatott meg. De a házigazda BVSC-Zuglónak is köszönet jár, hiszen bérmentesen bocsátotta kiváló teniszpályáit a szervezők rendelkezésére. A klub alelnöke, Tóth Sándor ráadásul maga is ütőt ragadott, és a szombati döntők előtti „Unified Experience”-program keretében maga is pályára lépett egy SO-teniszező partnereként.

− Számunkra megtiszteltetés, hogy otthonául szolgálhattunk ennek a rangos nemzetközi eseménynek – jelentette ki Tóth Sándor, aki bár vízilabdázóként szerzett hírnevet, ma már inkább teniszezik, ráadásul rendszeresen. – A tenisz egy olyan sportág, amelyben mindenki megtalálja a hozzá illő ellenfelet és amint a mostani példa mutatja, ez a fogyatékossággal élők számára is elérhető mozgásforma. A szívemhez magánemberként is közel állnak a hasonló programok, nyáron például a Kemény Dénes által alapított Szülők Háza Alapítvány nyári táboroztatásában vettem részt, amely árva gyermekek életébe szeretne némi örömöt és mosolyt hozni. Már ott nagyon megérintett a sorsuk, s most is hasonló érzéseim voltak. A jövő héten nyílt napokat rendez egyesületünk, s arra is elhozzuk ezeket a szülők nélkül cseperedő fiatalokat, hogy minden kedvükre lévő sportágat kipróbálhassanak. Jó érzés segíteni, adni, s ha klubunk hozzá tudott járulni az esemény sikeréhez, az számunkra is csak öröm.

A különleges program keretében az SO teniszezők mellett ismert sportolók és közéleti személyiségek léptek pályára, így többek között Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Gubacsi Zsófia WTA-tornagyőztes teniszező, Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta, Kucsera Gábor világbajnok kajakos, vagy Szuper Levente korábbi válogatott jégkorongozó. Utóbbiról menet közben derült ki, hogy nemcsak a hoki-, de a teniszütőt is remekül forgatja. Az esemény után ugyanis OB II-es csb meccsre sietett, a Palotai Sólymok párosára szeretett volna még időben odaérni.

− Ez lett a második sportágam, űzni és nézni egyaránt szeretem – mondta el honlapunknak az NHL-be szerződött első magyar jégkorongozó, Szuper Levente, aki Roger Federer 2009-es emlékezetes Roland Garros győzelme idején is Párizsban volt, mi több, Szávay Ágnes Venus Willilams elleni emlékezetes győzelmét a magyar játékos boxából szurkolhatta végig. – Fantasztikus élmény volt, pedig jó néhány sporteseményen részt vettem már előtte és utána is. Nem először veszek részt egyébként a Speciális Olimpia magyarországi rendezvényein, s azért érzem itt különösen jól magam, mert Kata pontosan azt csinálja, amit a kanadai tapasztalataim alapján hiányolok a hazai sportvilágból. Észak-Amerikában sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a „körítésre” arra, hogy mindenki, elsősorban a néző, jól érezze magát. Tizennyolc évesen szerződtem Ottawába, én tehát Észak-Amerikában szocializálódtam, ahol a fogyatékossággal élőket sokkal természetesebben kezelik. A jégkorong meccseken a plexi mellett, az első sorban ültek, sokukat személyesen is jól ismertünk. Éppen ezért számomra ma sem jelentett nehézséget együtt játszani egy speciális olimpikonnal, sőt, végig nevetgéltük a meccseket. És milyen a sors, épp egy finn fiút sorsoltak hozzám, egykori jéghokishoz. Az utolsó labdamenetünk fantasztikus volt, hosszú perceken át vívtuk. Boldog vagyok, hogy meghívtak a szervezők.

 

so nemeth andrea 2022

 

Bár Fábián László, a MOB főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó ezúttal nem lépett pályára, a teniszt ő is nagyon szereti, a speciális olimpikonokat pedig még inkább, hiszen a Magyar Speciális Olimpiai Szövetségnek 1989 óta támogatója, elnökségi tagja, 2013-ig pedig társelnöke is volt.

− Bevallom, elfogult vagyok velük szemben, s ma már legalább olyan közel érzem magamhoz őket, mint eredeti sportágam, az öttusa képviselőit – vélte Fábián László, aki szerint közel egy évtizedes munka eredmény, hogy ezen a hétvégén, Budapesten rendezhettek ilyen rangos, nemzetközi SO-eseményt. – Szerintem az a legfontosabb, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egy játék. Az integrált teniszben pedig arra is figyelni kell, hogy a társunk is élvezze ezt a játékot. Azt hiszem, éppen ettől az önzetlenségtől olyan szép és felemelő ez az egész.

A két napos programban, egy integrált beachtenisz bemutató is szerepelt, amely azért volt különleges, mert az SO mozgalom jelenlévő nemzetközi vezetői Miroslaw Krogulec, az Európai/Eurázsiai Speciális Olimpiai Szövetség sportigazgatója, valamint Teresa Leitão nemzetközi tenisz koordinátor személyesen is megbizonyosodhattak a sportág létjogosultságáról. A nemzetközi szövetség ugyanis azt tervezi, hogy jövő évtől bevezeti a beach-sportokat – köztük a teniszt is – a 2024-es világjátékokon pedig már a programban is szerepeltetni kívánják.

A nemzetközi torna nyüzsgéséhez képest, csendesebb és családiasabb hangulatban telt el a vasárnapi FÉT-nap, amelyet ezúttal – továbbra is a BVSC-Zuglónak köszönhetően – fedett pályán rendezett meg az MTSZ FÉT-bizottsága. A hangulat azonban pontosan ugyanolyan kellemes volt, mint egy évvel korábban, a NEK-en.

 

fet nap 2022

− Szeretnénk, ha ebből a szeptember első hétvégi programjából hagyomány teremtődne, mert ritka alkalom, amikor mind a négy szakág képviselői együtt, közösen teniszezhetnek – beszélt a hazai esemény fontosságáról Gubacsi Zsófia, a FÉT-bizottság elnöke, aki nemcsak szombaton, de vasárnap is pályára lépett, ezúttal egy integrált négyes csapat tagjaként. – De ami még ennél is fontosabb, hogy ezt az eseményt is megpróbáljuk majd a népszerűsítés szolgálatába állítani, hiszen az utánpótlás-nevelésre kell a legnagyobb figyelmet fordítanunk az elkövetkező években. Sok-sok gyerekre lenne szükségünk, hogy tovább vigyék majd ezt a szép kezdeményezést, amely nemcsak a sportról, de egy általános szemléletváltozásról is szól. Egy befogadóbb, a fogyatékossággal élők problémái iránt érzékenyebb társadalom kialakításáért dolgozunk, s ebben a munkában minden egyes jó hangulatú, közös program fontos mérföldkő.

Sebestyén-Orbán Katalin az esemény végeztével úgy gondolta, hogy szervezők és résztvevők számára egyaránt igazi ünnep lett ez a hosszú hétvége. S még ő maga is csak félve hiszi el, hogy a nemzetközi integrált tenisztorna révén egy többéves álmukat sikerült megvalósítaniuk. Ugyanakkor az újabb, immáron második FÉT-nap megrendezésére is büszke, amelyhez ezúttal az Athlészisz Alapítványtól kapták a legnagyobb segítséget.

Folytatás egy év múlva, az újabb, immáron harmadik integrált napon.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső