Nyomtatás

A XV. ETC kupán Kántor Anna volt a legeredményesebb magyar teniszező, hiszen párosban aranyat, egyesben ezüstöt nyert.

A fiú döntőkben is érdekeltek voltunk, Gubi Trisztán, valamint a Kisantal Botond, Sávay Zalán kettős révén.

Kántor Anna (Juhász Gábor tornaigazgató mellett) párosban aranyat, egyesben ezüstöt nyert

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Idén viselte másodszor a Pesterzsébeten megrendezett junior ITF-torna a klub korábbi szakosztályvezetőjének, a magyar teniszsport ismert alakjának, Juhász Lászlónak nevét. A másfél évtizedes múltra visszatekintő ETC-kupán ezúttal valamennyi versenyszámban volt magyar döntős, igaz, végül csupán Kántor Anna állhatott fel román partnerével a dobogó legmagasabb fokára. Az MTK 17 éves játékosa az egyes fináléban is érdekelt volt, amelyben az ezüstéremmel kellett megelégednie. A döntőig vezető úton a második fordulóban, az olasz Ghirardato ellen volt a legnehezebb dolga, hiszen három szettben vívta ki a negyeddöntős szereplés jogát, ahol a rajta kívül legmesszebb jutó magyar leányversenyző, Kis-Czakó Eszter volt az ellenfele. A harmadik helyen kiemelt Kántor Anna őt 7:6(5), 7:5-re győzte le, az elődöntőben pedig a torna második kiemeltjét, a szlovák Sarinovát 1:6, 6:1, 6:1 arányban.

− Az ETC-kupa eredetileg nem is szerepelt a programomban, végül azért indultam, hogy minél több meccset játszva készüljek fel az előttem álló tornákra – mondta páros győzelmét követően Kántor Anna, aki először lépett pályára a román teniszezővel, s ennél jobban nem is sikerülhetett volna a debütálásuk. – Az egyéni miatt nagyon szomorú vagyok, hiszen amikor ott volt a lehetőség előttem, akkor természetesen szerettem volna nyerni. Sajnos nagyon elfáradtam a végére, ráadásul a második fordulótól egy becsípődés miatt fájdalmakkal kellett játszanom. Hosszú, szoros találkozóim voltak, a legjobban éppen az olasz lány ellen teniszeztem, a színvonal szerintem igen magas volt. De végig küzdöttem, minden labdán rajta voltam, így sikerült nyernem. Tényleg sajnálom, hogy a fáradtság éppen a fináléra jött ki rajtam és ebben az erős mezőnyben végül nem sikerült nyernem. A párosnak viszont nagyon örülök, hiszen Viktorie-vel korábban nem ismertük egymást, de végül remekül összeszoktunk. A legközelebbi tornám egy hármas kategóriájú lesz Horvátországban, amelyre azért önbizalmat ad az egész heti teljesítményem.

Az Anna által erősnek tartott mezőnyben rajta kívül csak Kis-Czakó Eszter, valamint Varga Viktória és Bíró Melinda jutott tovább az első fordulóból, utóbbi kettő a másodikban búcsúzott. Pedig a selejtezőtáblával együtt, összesen tizenhat magyar leány kapott lehetőséget a nemzetközi juniortorna egyéni tábláin.

A fiúk között tizenheten kaptak helyet a selejtezőtáblán, s közülük négyen, Szőke Ádám, Halmos Kornél, Kisantal Botond és Gubi Trisztán egyaránt kiharcolta a főtáblán szereplés jogát, ahol Kárpáti Viktorhoz, Mihály Márkhoz (mindketten szabadkártyások), Sift Barnabáshoz és Mészáros Patrikhoz csatlakoztak. Utóbbinak, vagyis a junior világranglistán legelőkelőbben rangsorolt fiatal játékosunknak azonban a székesfehérvári tornához hasonlóan ismét Gubi Trisztánt sorsolta a szerencse, ám ezúttal már az első fordulóban. Krafcsik Tamás tanítványa pedig ismét három szettben nyert, s újra meg sem állt a döntőig, ahol a második kiemelt, ukrán Jakubenko volt az ellenfele.

 

gubi bal ezusterem2Gubi Trisztán ezüstöt nyert

 

− Nagyon jól játszott ez igaz, de én is segítettem neki a győzelemben, mert nem voltam elég agresszív és hagytam támadni – értékelt az egyes finálét követően Gubi Trisztán. – Patrikkal a két héttel ezelőtti székesfehérvári meccshez igen hasonlót játszottunk, csak most még annál is hosszabb labdamenetek voltak. Nagyon türelmesnek kellett lennem a győzelemhez. A végén erősen koncentráltam és a jó kondimnak köszönhetően ismét nyertem. Mivel a kvalifikációs tábláról kellett indulnom, a torna elején csak arra figyeltem, hogy meccsről meccsre lépjek tovább. Arra törekedtem, hogy minél többet játszhassak, s ez sikerült is. A nyolcadik egyéni meccsemre azonban érthető módon egy kicsit már kifáradtam, hiszen az ukrán fiúnak is voltak gyengébb pontjai, amire rá kellett volna csapnom. Ezzel a döntővel vélhetően feljövök a junior világranglista első ötszáz helyezettjének közelébe és lassan biztosak lesznek a főtáblás indulási lehetőségeim. Bármilyen jól fel vagyok készítve fizikálisan, azért az nagy könnyebbség lesz, ha nem kell már selejtezőt játszanom.

A fiú párosok mezőnyében a szabadkártyás Kisantal Botond, Sávay Zalán duó a negyedik és az első kiemelt kettős búcsúztatásával jutott el döntőig, amelyben a főtábla második legjobb párosával nézett farkasszemet. A magyar fiúk meggyőzően és magabiztosan kezdték a meccset és nyerték az első szettet a svájci, lengyel párossal szemben, végül mégis utóbbiak örülhettek a bajnoki címnek.

− Az első szettben bátrak voltunk és nagyon jól játszottunk – jegyezte meg a finálét követően Sávay Zalán. – Minden bejött, minden a lehető legnagyobb rendben volt. A másodikban is folytattuk a jó szériát és két labdánk is volt a négy-egyhez. Sajnos egyiket sem tudtuk megcsinálni, ők pedig ezen felbuzdulva visszajöttek a meccsbe. Azt hiszem, én kicsit elizgultam a végét, s bár a meccs tie-breakben is volt esélyünk, hiszen hat-hatra álltunk, nem voltunk elég bátrak a győzelemhez. Pedig annyira jó lett volna az első közös trófeát itthon, Magyarországon elnyerni.

 

20220515 etc savay kisanatal ezust 2Sávay Zalán és Kisantal Botond

 

Kisantal Botond társával ellentétben nem gondolt a végső diadalra, inkább meccsről meccsre haladt, s egyesben a főtáblára kerülve nagyon örült annak, hogy a második fordulóig jutott:

− Szerintem az egész tornán jól játszottam, elégedett vagyok az eredményemmel, most azonban engem is bosszant, hogy egy vonalas labdán ment el a négy-egyes vezetés lehetősége a páros döntő második szettjében. S bár végig jól ment együtt a tenisz, a végére szerintem egy picit lelassultunk, s kezdtünk elfáradni. Ellenfelünk viszont épp ellenkezőleg, rágyorsított a tempónkra, úgyhogy nagyon jól játszottak. Annak örülök, hogy sok meccsre volt most lehetőségem, s legközelebb már biztosan meg lesz a végső győzelem is.

A főtábla első fordulóját Gubi Trisztánon és Kisantal Botondon kívül Kincses Kolos, valamint Szőke Ádám „élte túl”, utóbbit a negyeddöntőben a cseh Oplustil búcsúztatta.

15. ETC-kupa, Juhász László emléktorna. Budapest. J4 ITF.
Döntők.
Fiúk. Egyes:
Volodimir Jakubenko (2., ukrán) – Gubi Tisztán 6:1, 6:3
Páros: Adrien Berrut, Oskar Grzegorzewski (2. svájci, lengyel) – Sávay Zalán, Kisantal Botond  4:6, 7:5, 10-6
Leányok. Egyes: Viktorie Zidelova (cseh) – Kántor Anna (3.) 6:3, 6:2
Páros: Eva Maria Ionescu, Kántor Anna (1. román, magyar) – Saoirse Breen, Africa Burillo Berezak (Fidji-szigeteki, spanyol) 7:5, 6:2

FaLang translation system by Faboba