Havi rendszerességgel közös versenyeket szerveznek a hobbiteniszező felnőttek és gyermekek számára. Legközelebb május első hétvégéjén, egy majális keretében várják a résztvevőket.

Az Amatőr Teniszezők Társasága és a Teniszvetélkedő.hu összefogásának célja, hogy családiasabb légkört teremtsenek tornáikon.

A gyermekteniszt szívügyének tekintő Orosz Magdolna szerint a fejlődő lélek számára nagyon hasznos a versenyzés, ám a hosszú sikertelenséget mindenképpen el kell kerülni.

Nyitány az Építők pályán

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) *Az Amatőr Teniszezők Társasága ismét sikeres versenyt rendezett április közepén a Népligetben, ám ezúttal valami szokatlan is történt. Az ismerős arcok között gyerekek és szülők is feltűntek. Az ATT-Tour ugyanis a Teniszvetélkedő.hu-val közösen „Nyitány 2021” néven szervezte meg a viadalt. Nem véletlenül, hiszen mindez csak a kezdet, amelyet rekordszámú, több, mint 120 résztvevővel ünnepeltek. A járványügyi előírások szigorú betartásával, ötvenegy egyéni felnőtt nevezés mellett ötvennégy gyermek jelentkezés érkezett, előbbiek három, utóbbiak pedig négy kategóriában mérhették össze tudásukat, illetve családi párosban is hirdettek győztest.

–  A szabadtéri szezonban mindig úgy rendezzük versenyeinket, hogy legalább nyolc-tíz pálya álljon a rendelkezésünkre – mondta el az esemény kapcsán Simon László, az ATT-Tour létrehozója és főszervezője, aki szerint az országos amatőr és szabadidős sorozat egyik védjegye az a körültekintés, amellyel a helyszíneket kiválasztják. – A lehetőség tehát megvolt a bővítésre és számunkra is szimpatikusnak tűnt, hogy havonta egyszer népesebb viadalokat hozzunk össze, amelyen az egész család jól szórakozhat. A mostani sikeren felbuzdulva, már ki is tűztük a következő dátumát, május első hétvégéjén Majális néven kerül sor a következő közös versenyünkre.

A kiírásban hobbi zöld, narancs, piros pályán, illetve a 10 évnél idősebb kategóriákban várják az amatőr gyerekek jelentkezését, mégpedig a teniszvetélkedő.hu közreműködésével, amelynek lelke Orosz Magdolna.

A szakember 2004 óta élte a napi 6-8 órát a teniszpályán töltő, tipikus hazai oktatók életét, ám a gyermektenisz iránti elhivatottsága miatt mindig azon gondolkodott, hogyan lehetne a sportág számára a lehető legtöbb fiatalt megnyerni, majd a versenyzés felé irányítani.

– Nemcsak a pályán, de azon kívül is szeretnék az életükhöz hozzátenni, ezért fontos számomra, hogy ne csak edzésekre járjanak, de versenykörülmények között is megismerjék saját magukat – beszél indíttatásáról Orosz Magdolna, aki a XVIII. kerületben, több pályán is sikeresen üzemeltett tenisziskolát, így nagyon jól ismeri a környékbeliek és általában gyermektenisz problémáit is. – A legtöbb szülő heti két órában gondolkozik, ám ha én duplázásra kérem őket, mert csemetéjüket ügyesnek látom, még mindig csak négy óránál tartunk, ami bizonyos kor felett már nem elegendő ahhoz, hogy az MTSZ versenyrendszerében megállják a helyüket. A hivatalos mérkőzések azonban minden gyermek számára építő jellegűek és motiváló hatással bírnak, ezért öt évvel ezelőtt elindítottam egy általam kigondolt versenyrendszert a hobbiteniszező gyerekek számára, amelyet később Balázs Ildikóval együttműködve „Teniszvetélkedő” néven sikerült széles körben ismertté tenni. Összeadtuk a kapcsolatrendszerünket, nagyon sok munkát és népszerűsítést tettünk bele míg létrehoztunk valami nagyon értékeset. Az útjaink most különváltak, a teniszvetélkedo.hu oldalon a saját elgondolásaim szerint folytatom a család- és edzőbarát tornák szervezését.

A gyerekkorában sok sportágat, így a teniszt is kipróbáló Orosz Magdolna középiskolás korában kezdett újra játszani az Építők Tenisz Klubban, és Petrányi Gábornak köszönhető, hogy felnőttkorára versenyző lett belőle. Sajátos látásmódját pedig éppen annak köszönheti, hogy nem kisgyermekként, hanem már érett fejjel kezdett igazán meccselni. Nemcsak a saját hibáit vette azonnal észre, de a rendszerét is, a TF-re pedig óriási tudásszomjjal érkezett, örömmel helyezte az elméletet a pályán szerzett gyakorlati tudása mögé.

– Nagyon gyorsan megértettem, hogy hiába próbálom lent tartani az árakat, sokaknak még így is túl drága lesz az emelt edzésszám – mesél az általa felfedezett összefüggésekről Orosz Magdolna. − Elfogadtam, hogy a szülők jelentős része egy hobbira nem akar vagyonokat áldozni. Így viszont esélytelenek voltak a gyerekek a hivatalos meccseken, én pedig nem akartam őket egy nyilvánvaló és hosszú kudarc-sorozatba küldeni. Dubecz József tanár úr szerint bűnt követ el az az edző, aki így tesz, az én agyamba pedig beégtek a mondatai. Egy másik szakembertől pedig azt hallottam, hogy a versenyélmény mindenkinek pontosan ugyanolyan, függetlenül a színvonaltól. A gyermekeket hagyni kell, hogy megvívhassák a saját harcaikat, csak arra kell figyelni, hogy megfelelő környezetben tehessék azt. A lelki fejlődés kulcsa, ha egy nehéz helyzetben megtalálják a megoldást, erre pedig a sport a lehető legjobb közeg. Én úgy gondolom, igazán csak az tudja, mi az a tenisz, aki vett már részt versenyen és téthelyzetben megtapasztalta annak minden örömét és bánatát. Ez egyfajta motivációt és kihívást is jelent, ami nélkül egy idő után minden normális gyerek abbahagyja a sportolást.

Orosz Magdolna szerint életképes, jó rendszert hívtak életre Balázs Ildikóval, most pedig a saját ízlése szerint folytatja, s nemcsak arra figyel majd, hogy a résztvevő gyerekek élvezetes meccseket játszhassanak, de arra is, hogy a család számára is programot biztosítsanak. Éppen ezért arra törekszenek, hogy senkinek se kelljen három óránál többet a helyszínen töltenie, és olyan környezetben legyenek, mint például ezen a közös nyitányon, a Népligetben. Az apukák, anyukák vagy a testvérek kedvükre sétálhattak, biciklizhettek, vagy akár kutyát is sétáltathattak. A jelenlegi koronavírus-járvány idején az elképzelései ráadásul pontosan illeszkednek a szükséges óvintézkedésekhez is.  

 

orosz magdolna es a gyerekekOrosz Magdolna és a gyermekverseny szereplőinek egy csoportja

 

– Mivel a gyermekek fejlődésének az edzők a mozgatórugói, ezért a mi meccseinken elfogadhatják a segítségüket, vagyis a szakemberek tanácsokkal segíthetik tanítványaikat. Emiatt mindkét fél szívesebben jön, hiszen kicsi korban ez még igen hasznos lehet. Emlékszem, magam is nagyon szerettem a csapatbajnokságon, hogy ott ülhetett mellettem a mesterem. Ellenkező esetben magára hagyjuk a gyereket egy tanulási folyamat kellős közepén. Ami versenyeinken jó látni, hogy senki sem érzi magát elveszettnek a pályán – emeli ki az általuk szervezett tornák előnyeit Orosz Magdolna, aki Brad Gilbert, „Csúnyán nyerni” című könyvét szíve szerint kötelezővé tenné az oktatók számára. Ebben ugyanis a kérdéssel kapcsolatban azt írja az amerikai szakember, hogy amikor egy kisiskolás esetében „verejtékszaga” van a tenisznek, akkor az valójában nem is játék, sokkal inkább munka. Ebben a korban pedig nem szabad dolgoztatni őket. Az elveszett, önfeledt évek, sokszor később, a kamaszkor végén ütnek vissza.

– Nagyon örülnék neki, ha mások is szerveznének hasonló amatőr versenyeket, s azokat a mi honlapunkra feltennék, hogy minél többen értesüljenek róla. Remélem, hogy a felnőtt amatőrökkel való együttműködés is sikeres lesz, mégpedig mindkettőnk számára. Az első közös rendezvényünk mindenesetre bevált, a majálison már csak az időjárásnak kell mellénk szegődnie – tekint optimistán a jövőbe Orosz Magdolna.

Simon László május első hétvégéjével kapcsolatban még annyit fűz hozzá, hogy akik a nyitányon részt vettek, azokat nagy szeretettel várják vissza, akik pedig még nem jártak a rendezvényeiken, azoknak a majális lehet az ideális alkalom, az „ismerkedésre”.

 

borsanyi andi juhasz istvan vp. i. helyezettVegyes párosban a Juhász István, Borsányi Andi duó nyerte az ATT-Tour szezonnyitóját

 

olah imre sarkadA gyulai színekben szereplő Oláh Imre, a férfi egyes megosztott első helyének nyertese (Benedek Viktorral)

 

noi gyoztes es masodik morhardt veronika ii. es ott livia szarvasAz ezüstérmes Morhardt Veronikaés a tornagyőztes szarvasi Ott Livia

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső