A 25 ezer dolláros ITF viadal, az Alföld Ladies Open keddi játéknapján befejeződtek a selejtezők (itt már nem voltunk érdekeltek, hiszen mind a hat magyar próbálkozó kiesett a rajtnál), s lejátszották a párosok főtáblájának első fordulóját.
A Bondár, Jani egység a legjobb nyolc közé jutott, miként Udvardy Panna is orosz partnere oldalán. Ez utóbbi duó Bukta Ágnes és Szávay Blanka ellen nyert, küzdelmes meccsen, szuper tie-break során.
Nyolc magyar teniszező lépett pályára a XIXO Open 15 ezer dolláros ITF Futures versenyének keddi programjában. A mérleg: négy továbbjutó, s egy félbeszakadt találkozó.
A nap mérkőzését a szabadkártyás Szintai Dávid jegyezte, aki 2 óra 53 perces harc, igazi szamurájcsata után gyűrte le 6. kiemelt japán vetélytársát.
Piros Zsombor és a cseh Nouza szintén hosszú meccset vívott - nem is tudták befejezni, így szerdán 6:2, 5:7, 3:3 állásról a kora délutáni órákban folytatják a küzdelmet.
A 25 ezer dollár összdíjazású Alföld Ladies Open a szokásoktól eltérően csak hétfőn kezdte a selejtezőt.
A nyitónap egyben a búcsút is jelentette a kvalifikációban próbálkozó mind a hat magyar szereplőnek.
Kedden 10 órától a selejtezők döntőit, valamint a páros főtábla első fordulóját rendezik.
Bővebben: ITF, Hód: Bondár és Jani tornagyőztesként érkezett
A budai Park Teniszklubban zajló 15 ezer dolláros XIXO Open ITF Futures tenisztorna selejtezőinek háromfordulós akadályát a hazaiak közül Szendrői László és Balla Péter vette sikerrel, így a főtábla keddi rajtján 12 magyar teniszezőért szoríthatunk.
Párosban már lezajlott az 1. forduló: négy hazai egység nyert, s jutott be a legjobb nyolc mezőnyébe.
Kedden három pályán összesen 12 egyéni meccs szerepel a programban, kezdés délben.