Kevesebb nap, rövidebb meccsek

A világcsoport kivételével rövidebb párharcok és mérkőzések lesznek jövőre a tenisz Davis Kupa küzdelmeiben.

A nemzetközi szövetség pénteki bejelentése a nyár végi vietnami ITF közgyűlésen elfogadott tervezetet öntötte szabályba.

A magyar csapat belgiumi februári világcsoportos fellépését nem érintik a módosítások.

Piros Zsombor, Balázs Attila, Borsos Gábor és Fucsovics Márton

Eldőlt, a belgák éltek az idén behozott szabály adta jogukkal és otthon rendezik a jövő évi elsőfordulós Davis Kupa meccsüket ellenünk.

Nem Budapesten, hanem (valószínűleg) Brüsszelben lesz a világcsoportba feljutott magyar válogatott februári összecsapása.

A nemzetközi szövetség idén augusztusban fogadta el azt az új szabályt, mely a DK-fináléba jutott országnak joga van a következő esztendőben esedékes nyitófordulós meccsét hazai környezetben vívni – akkor is, ha a rotációs szabály alapján éppen a soros ellenfele lenne a házigazda.

Teniszezni, megpihenni a lágy őszi napsugarak simogatásában

Az őszi szünetre készülőben úti célnak ajánljuk a fővárostól az M7-esen kétórányi autózásra levő Sümeget.

Kalandozásunk ezúttal azonban nem csak a várba, s a település hozzá kapcsolódó turisztikai látványosságaikhoz vezetett el, hanem felkaptattunk a Sopron irányába vezető 84-es út jobb oldali dombos területére is.

Hivatalos nevén: Sportvonal Tenisz Klub. Gyakorlatiasabb elnevezéssel: mediterrán pillantás a várra.

Bondár Anna, a 2017-es női bajnok - Fotó: MTSZ

Izgalmas, jó mérkőzéseken tisztázódtak a 2017-es esztendő felnőtt magyar bajnoki címei.

A hölgyeknél Bondár Anna, az uraknál Piros Zsombor diadalmaskodott Székesfehérvárott, a Kiskút Tenisz Centrumban rendezett vasárnapi döntőkben.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső