Római emlék 2015-ből: tornagyőztes a Mladenovic, Babos duó

Wimbledonban a döntőig jutottak, a világbajnoki elitmezőnyben is szerepelhettek, ám a francia szövetség nyomására az olimpia előtt Kristina Mladenovic "levált" magyar partneréről.

Az immár páros világbajnok magyar teniszező csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elárulta: 2018-ban ismét a francia hölgy lesz lesz a párja.

A bejelentés nem meglepetés, hiszen Timi közvetlenül a szingapúri diadalt követően bejelentette: nem marad együtt a cseh Andrea Hlavackovával alkotott sikerduó.

Andrea Hlavackova és Babos Tímea a világbajnoki trófeával

 

Sporttörténelmi sikert ért el Babos Tímea. A WTA évzáró Masters-tornáján, a szingapúri világbajnokságon a cseh Andrea Hlavackova társaként az első helyen végzett.

Évtizedekkel ezelőtt Taróczy Balázs és a svájci Heinz Günthardt duója háromszor volt a WCT világbajnoka (1982, 83 és 86), ám a női szakágban magyar teniszező még nem tudott ilyen magasra jutni.

Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez akkor egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy az idén Babos volt az első magyar a női vébé elődöntőjében, majd ennélfogva a fináléban is.

Világbajnoki döntőt játszhatnak vasárnap!

 

Nem akármilyen bravúr már az is, hogy Babos Tímea zsinórban harmadik esztendőben ott lehet a világ nyolc legjobb párosának Mestertornáján.

Az igazán nagy durranás, hogy a magyar teniszező idei partnerével, Andrea Hlavackovával immár finalista.

Szombaton ugyanis a magyar, cseh duó a szingapúri elődöntőben legyőzte a világelső Martina Hingis, Csan Jung-csan svájci, tajvani kettőst!

Edző és tanítvány: Sávolt Attila és Fucsovics Márton

 

Zsinórban harmadik ATP versenyén tornázta fel magát a selejtezőből, s most Bázelben a szupertorna szupermezőnyének legjobb nyolc játékosa közé jutott Fucsovics Marci.

Pénteken este a címvédő, s a világrangsor 4. helyén álló Cilic ellen az utolsó pillanatig nyílt meccset játszott. A horvát végül 7:6, 5:7, 7:6-ra nyert de a publikum óriási tapssal jutalmazta a a csata másik szereplőjét, Marcit is.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk az alábbiakban az edző, Sávolt Attila Facebookon megosztott gondolatait. Tanulságos végigolvasni, edzőnek, játékosnak egyaránt.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső