A korábbiaknál szélesebb és erősebb bázisunk alakult ki az alsóbb korosztályokban

Piros Zsombor aratta a mögöttünk levő esztendő legnagyobb korosztályos sikerét, ez egyértelmű – de mi van a jéghegy csúcsa mögött?

Juhász Gábor, a szövetség sportigazgatója az utanpotlassport.hu újságírójának, Gy. Szabó Csillának adott elemzésében erre a kérdésre igyekszik választ adni.

E cikkből idézünk az alábbiakban.   

A profi férfi teniszről írja le rendszeresen a véleményét

Az egykori Top-100-as teniszező és Davis Kupa-éljátékos, Fucsovics Márton jelenlegi edzője szakmai tapasztalatait rendszeres bejegyzésekben osztja meg az érdeklődőkkel.

Sávolt Attila a férfi tenisz kapcsán mondja majd el véleményét, az ATP tour legfontosabb napi, heti történéseit kommentálja.

Kezdés még az óesztendő utolsó napjaiban.

Januártól, áprilistól, ősztől lépnek életbe a változtatások

Az őszi szakmai-edző fórumsorozaton megtárgyalt, s a karácsony előtti elnökségi ülésen elfogadott, 2018-tól érvényes döntések egy része januártól, zöme áprilistól lép életbe, de lesz olyan is, amellyel a 2018/19-es téli szezonban találkozunk először.

A szabályváltoztatások és az újítások zöme az utánpótlás korosztályt érinti, de a felnőttek versenyein is lesz módosítás. Érdemes alaposan tanulmányozni, felkészülni.

Újdonság: bevezetik a fedettpályás csapat bajnokságot.

Békés, boldog ünnepeket kívánunk!

Kedves Teniszbarátok!

A gyermek köszönti most a szülőket, az alig tíz hónapos TENISZ-PALYA.HU küldi a karácsonyi üdvözletet: Önök nélkül, a teniszt kedvelő pályatulajdonosok, a klubok, versenyszervezők, a sportág iránt érdeklődő olvasók nélkül aligha cseperedhettünk volna ilyen gyorsan, hiszen a hazai tenisz mindennapjainak híreivel Önök tápláltak bennünket nap mint nap.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső