Szerdán 9 órától a hölgyek 2. fordulós mérkőzéseivel folytatódik a BOK-csarnokban az országos felnőtt fedett pályás teniszbajnokság.
Déltől a férfiak már a legjobb négy közé jutásért csatáznak. Délután a nők negyeddöntői következnek, s pályára lépnek a párosok is.
Utóbbiak között egykori nagyjaink is: fél nyolctól láthatjuk Kisgyörgy Gergelyt, s a Noszály Sándor, Kellner Ádám duót is.
A Challenger és a WTA-verseny közötti néhány napot a fedett pályás magyar bajnokság tölti ki a BOK-csarnokban.
A selejtező mezőnyében ott volt a kilencvenes évek legjobb hazai teniszezője, az ATP világranglistán egykor Top-100-as Noszály Sándor is, aki 46 esztendősen kiharcolta a főtáblára jutást.
Rajta kívül Dulganov Richárd, Héjjas Csongor és Füle Mátyás, a hölgyeknél Ferenczy Szilvia, Lukács Lívia, Bartha Panna és Wiandt Viktória lépett az elitmezőnybe.
Budapesten a Challenger tornán Fucsovics Marci, Tallinnban a Federation Kupa euro-afrikai I. zónáján a magyar női válogatott számára jelentett szombaton végállomást az elődöntő.
A tavalyi finalista Marci láthatóan elfáradt az öt hétig tartó folyamatos (és sikeres) versenyzés után, s küzdött ugyan, de az ifjú és tehetséges Nicola Kuhn jobbnak bizonyult.
Remek csoportszereplése után nem tudott újabb bravúrt végrehajtani női válogatottunk: a jóval esélyesebb brit együttes a papírformának megfelelően harcolta ki a Világcsoport II-be jutásért kiírt rájátszásban való részvételt.
Születésnapján megszenvedett a továbbjutásért lengyel vetélytársa ellen, pénteken jó játékkal könnyedén nyert, így bejutott a legjobb négy közé a tavalyi tornán finalista Fucsovics Márton.
Szombaton délután ötkor a feltörekvő teniszgeneráció egyik legjobbja, a mindössze 17 esztendős spanyol Nicola Kuhn lesz az ellenfele.
Hogy melyiküknek nyílik ki az aranykapu? Nagy csatának ígérkezik a mérkőzés - érdemes a helyszínen megnézni az izgalmasnak ígérkező meeccset, s a BOK (Syma) csarnokban bíztatni Marcit.