A Park Tenisz Klub tökéletes helyszín volt, az időjárás kegyes volt a versenyhez, így aztán minden szereplő számára élvezetes élmény volt a veterán korosztályok magyar bajnoksága.
Számos egykori éljátékos, a hazai és nemzetközi szenior viadalok főszereplője, akítv edző és futballkapusból lett teniszes, klubvezető és fogorvos is ott volt a mezőnyben – a lényeg: mindannyian jól érezték magukat.
Íme a teljes eredménylista.
A kontinesbajnokság nyolc csapatos fináléiban érdekelt magyar együttesek közül az U16-os fiúk vették sikerrel az első akadályt.
Kedden a házigazda franciák ellen mérkőznek az aranycsata jogáért.
A 18 esztendősöknél a magyar fiúk és leányok egyaránt kikaptak, s az 5-8. helyért folytathatják az elitmezőnyben.
Kirajzottak legjobbjaink.
Az U18-as fiúk Olaszországban, a lányok spanyol földön, az U16-os fiúk válogatottja Franciaországban versenyez hétfőtől három napon át.
Mindhárom helyszínen a kontines nyolc legjobb együttese küzd az Európa-bajnoki címért.
Özönlenek a levelek, kérdések, kommentek a pályatulajdonosokhoz.
Honlapunk létrejöttének legfontosabb célja az volt, hozza közelebb a teniszezni kívánókat a pályák üzemeltetőivel: az érdeklődőknek pontos információkat adni arról, milyen lehetőségek vannak, milyen feltételek mellett lehet játszani, kit kell keresni pályabérlés, pályafoglalás esetében.
A beérkező sok érdeklődés jelzi: szükség van erre az információs csatornára. A kérdések nem csupán a klubokhoz, pályatulajdonosokhoz jutnak el, hanem ezzel párhuzamosan a szerkesztőség postaládájába is. Íme egy válogatás.