Győrött tavaly is remekelt Nagymihály Luca

Egy, csak egy magyar volt már talpon a 15 ezer dolláros ITF tenisztornán, a szépen felújított GYAC-sporttelepen, a Kálóczy téren.

Nagymihály Luca dacolt mindennel: harcolt esővel, széllel, órákon át tartó várakozással, s aztán ellenfelével, s helyenként önmagával is.

A sötétedésbe nyúló délutáni mérkőzésen, több mint három órás küzdelem után vívta ki az elődöntőbe jutást.

Jönnek az oroszok, de sorakozik a magyar sereg is

Indulhatunk a Margitszigetre Davis Kupa meccset nézni. Mint a régi jó időkben. Amikor még Gulyás, Taróczy és a többiek sikeréért szorítottunk.

Szeptember közepén a Szigeten fogadjuk az oroszokat.

De nem a legendás stadionban, melyre felújítás vár, s a jövő évi ATP verseny remélhetőleg már ott lesz.

Szemlélődő teniszdrukkerek a Kálóczy téri pályák melletti parkban

Kiegyenesedett a mezőny: az esős szerda után csütörtökön be lehetett pótolni az 1. forduló elmaradt meccseit a 15 ezer dolláros győri tenisztornán.

Nem sok öröme volt e csatákban a két érdekelt magyar teniszezőnek: Békefi Bianka viszonylag simán kapott ki az 1. kiemelt cseh vetélytársától, Nagy Adrienn pedig ritkán látható, két tie-breakkel megtűzdelt háromjátszmás nagy csatában maradt alul.

Délután jött az újabb feketeleves: Udvardy Panna is búcsúzott, így egyedül a selejtezőből feljutott Nagymihály Luca jutott be a legjobb nyolc közé az egyéni viadalon.

Melynek érdekessége, hogy már egyetlen kiemelt sincs versenyben, van viszont három selejtezős esélyleső.

Sűrű program vár a magyarokra a GYAC pályáin - Fotó: Facebook

A nyitófordulóból az eső miatt elmaradt két magyar vonatkozású mérkőzéssel folytatódik csütörtökön Győrött a 15 ezer dolláros ITF tenisztorna.

Délelőtt 10 órától Békefi Bianka és az 1. kiemelt cseh Patuckova lép pályára (szerdán csupán egy játékra volt lehetőség, 0:1 az állás), míg a szomszédos pályán Nagy Adrienn próbálkozik döntő szettre vinni a partit a horvát Biskic ellen. Az állás 6:7(5), 4:4.

Lesz még három magyar vonatkozású egyéni, és két páros összecsapás is a programban.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső