Nagy Péternek spanyol ellenfele lesz az elődöntőben

 

Lám, kamatozik a sok hazai verseny: évtizedekre visszatekintve sem emlékszünk olyan itthoni profi viadalra, ahol három magyar versenyző jutott volna a legjobb négy közé.

Igazoldódott, hogy érdemes ilyen kategóriájú versenyeket rendezni, s lám a átékosok élnek a hazai körülmények nyújtotta versenyzés előnyeivel, pontokkal gyarapodva lépnek előre.

Profitálnak ebből nem csak ők, hanem azok a fiatalok is, akik még most kezdik pályájukat, s nemzetközi versenyen teszik próbára tudásukat, figyelik a külföldiek játékát, edzéseit, velüket együtt gyakorlatoznak.

Most Balázs Attila, Nagy Péter és Piros Zsombor lett elődöntős, s az ő példájuk húzhatja előre azokat, akik majd a következő években érkeznek e stációkra.

Piros, Balázs, Nagy és Szintai: újabb lépés előre - Fotó MTSZ

 

Szerencsés esetben alakulthat akár úgy is, hogy az elődöntőkben csak hazai játékos szerepel majd a XIXO Open 15 ezer dolláros tornán, a budai Park Teniszklubban. Balázs Attila, Nagy Péter, Piros Zsombor és Szintai Dávid egyaránt külföldi versenyző ellen küzd a négy közé jutásért.

S mi van a többiekkel? Tarolt a sérülés, hiszen a másik három magyar szereplő közül csak Filipenko Viktor fejezte be a meccsét (vereséggel), miközben Gödry Levente és Valkusz Máté kénytelen volt feladni - utóbbi ráadásul a döntő szett előtt.

Negyeddöntős csaták: irány a Park, kezdés péntek 12 óra.

S közben Kecskeméten már készülődnek: szombaton délelőtt a selejtezőkkel rajtol az újabb 15 ezer dolláros férfi torna.

Egyesben ő is kikapott, párosban Jani Réka társaként jó szereplésben reménykedik

 

Nem gondoltuk, mégis bekövetkezett.

A selejtezők nyitányán mind a hat magyar próbálkozó vereséget szenvedett. Szerdán, a 25 ezer dolláros hódmezővásárhelyi torna főtáblás nyitányán hasonlóan szerepeltek a magyarok. Hatból hat vereség.

Csütörtöktől tehát már nem lesz hazai szereplője az egyéni viadalnak.

Piros Zsombor - cseh vetélytársát legyűrte, csütörtökön szlovák ellenfele lesz

 

Menetelnek a magyarok a XIXO Open 15 ezer dolláros profi férfi tenisztornán, a budai Park Teniszklub pályáin.

A keddi továbbjutók után szerdán Gödry Levente, Valkusz Máté és Piros Zsombor is sikerrel vette a rajtot. Az ifjú Grand Slam-bajnok alaposan megizzadt a továbbjutásért, hiszen a kedden este sötétedés miatt a döntő játszma 3:3-as állásánál félbeszakadt összecsapása a cseh Nouza ellen a folytatásban is nagy csatát hozott, s csak a meccszáró tie break hozott döntést, amikor Zsombi 9-7-re nyerte a pontvadászatot.

Csütörtökön öt magyar érdekeltségű összecsapás lesz (köztük a Gödry-Szintai házimeccs), miközben Balázs Attila páholyból szemlélődhet, hiszen ő már szerdán sikerrel letudta második fordulós feladatát.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső