A budapesti regionális verseny szereplőinek egy csoportja

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság idei ötödik állomása a hagyományos fővárosi regionális viadal volt. Ennek első ízben volt a házigazdája a Grand Slam Park Tenisz Club, amely az elmúlt év második felében Konkoly Miklós személyében új bérlőt kapott és teljes felújításon esett át.

A finn stílusú, fából készült klubház nemcsak modern öltözőkkel, közösségi térrel, masszőr helyiséggel, nagy terasszal és étteremmel, hanem 18 szobás panzióval is rendelkezik. Előnyös az itt található nagyméretű belső gépkocsiparkoló is. Nem véletlen, hogy a klub júliusban 100 ezer dollár pénzdíjazású profi női torna színhelye lesz.

A hat salakos pálya kiváló állapotban várta a budapesti menedzserek mellett Agárdról, Gyöngyösről, Kecskemétről, Salgótarjánból és Nyíregyházáról érkező üzletembereket.

Nándori Levente  teniszezőből lett az"üt-tusa" nemzetközi klasszisa

Nándori Levente teniszezőnek sem volt akárki, hiszen juniorként a top száz közé jutott az ITF rangsorban, itthon pedig korosztályos és felnőtt válogatott, csapatban magyar bajnok volt.

Amerikában Észak-Karolina egyetemi csapatában játszott, s tanulmányai végén közgazdász MBA diplomával tért haza.

Kipróbálta magát a többi ütős sportágban is. Előbb a tenisz közvetlen rokonában, a fallabdázásban, aztán kedvet kapott tágabb família megismeréséhez, s képbe került a pingpong és a tollaslabda is.

Napjainkban ő e kombinált sportág, a racketlon legjelesebb hazai művelője, többszörös szenior világbajnok.

Nemrégiben tovább gyarapította éremgyűjteményét.

Az argentin Nadia Podoroska és Jani Réka párosa nyert Hódmezővásárhelyen

Mindkét kelet-magyarországi profi versenyen volt magyar szereplője a döntőknek.

Valkusz Máté a gyulai 25 ezer dolláros torna fináléjában készült Porec és a két zalaegerszegi viadal megnyerése után az újabb győzelemre, Jani Réka pedig a hódmezővásárhelyi 60 ezer dolláros versenyen párosban léphetett pályára a zárómeccsen.

Nem sikerült megőriznie idei makulátlan döntőbeli mérlegét Valkusz Máténak (461.) - sérülés miatt a második szett elején visszalépett -, Jani Réka viszont karrierje legrangosabb tornagyőzelmét ünnepelhette.

Gyulán újabb ATP-pontot gyűjtött Marozsán Fábián – Fotó: Zádor Péter

Egy hónappal ezelőtt, a zalaegerszegi 15 ezer dolláros összedíjazású ITF Futures-tornán szerezte meg élete első ATP-pontját a 18 esztendős Marozsán Fábián. A Gyulán jelenleg zajló 25 ezresen szintet lépve, újabb első körös sikert aratott.  A korosztályos versenyeken korábban Piros Zsombor mögött másodikként számon tartott versenyző, nagy lendülettel tette le névjegyét a felnőttek között.

A Kuharszky Zoltán irányításával és Palágyi Miklós közreműködésével készülő játékos édesapjától tanulta meg az alapokat, majd Százhalombattán és az MTK-n keresztül vezetett útja a Nemzeti Edzés Központba. A szakemberek szerint igen jó hozzáállású teniszező, veszélyes, gyors játékot játszik.

Marozsán Fábián eddig a pontoknak örült, mostantól azonban egy-két kiugró eredményt szeretne elérni, amit elődöntőkben, esetleg döntőkben mérne. A tornagyőzelmekhez szerinte még fejlődnie kell.

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső